Steve Nash: Visszatérésként győztes kosár

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.12.23. 12:40
null
Ha már visszatért, rögtön meccset is nyert Steve Nash (jobbra) a Lakersnek (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra kilenc mérkőzést rendeztek meg, s ahogy szinte minden nap, úgy ma is láthattunk remek, hosszabbítással végződő rangadót, amelyen hollywoodi forgatókönyv szerint a 24 mérkőzést kihagyó Steve Nash duplájával ért célba a Los Angeles Lakers, ráadásul egy izgalmas végjátékbeli fordítás után. Az éjjel két másik rangadója meglepően simán alakult, hiszen a Memphis 121 pontot kapott Houstonban a Rockets ellen, míg a Chicago alaposan kikapott Atlantában a Hawks vendégeként. Nézzük a játéknap teljes összefoglalóját!

 

Washington Wizards–Detroit Pistons 87–96

A két gárda 24 órán belül másodszor is megmérkőzött egymással, s most ha nem is annyira könnyedén, mint tegnap, de megint diadalmaskodott a Pistons, elsősorban a 18 pontos, 8 gólpasszos Rodney Stuckey-nak köszönhetően. A detroitiak mégsem lehettek felhőtlenül boldogak a sikert követően, hiszen veteránjuk, Tayshaun Prince sérülés miatt kidőlt a sorból.

A Wizards legjobb dobói: Jo. Crawford 21, Okafor, Beal 14-14
A Pistons legjobb dobói:
Villanueva 19, Stuckey 18, Monroe 13


Atlanta Hawks–Chicago Bulls 92–75

Mindkét csapat back-to-back második meccset játszott, s ilyenkor sokat számít, melyik fél lehet hazai pályán, illetve ki nyert, s ki vesztett a megelőző játéknapon, így egyáltalán nem csoda, hogy a Hawks borzasztóan könnyedén célba ért a Bulls ellen. A 20 pontos, 10 lepattanós dupla duplát szállító Al Horford ezúttal lejátszotta a pályáról Joakim Noah-t (10 pont, 9 lepattanó), a chicagóiaknál ráadásul senki sem tudott 11 pontnál többet dobni, nagyon kijött a fáradtság Tom Thibodeau tanítványain.

A Hawks legjobb dobói: Horford 20, L. Williams 16, Korver 13
A Bulls legjobb dobói:
Deng 11, Noah 10, M. Teague, J. Butler 9-9


Miami Heat–Utah Jazz 105–89

Mikor legutóbb Miamiban járt a Jazz, akkor az utóbbi évek egyik legjobb alapszakasz-mérkőzését produkálta a két gárda, ám ma a 30 pontos, 9 lepattanós, 7 gólpasszos LeBron James vezette Heat számára onnantól kezdve már nem volt ellenfél a Utah, hogy Mo Williams kiesett sérülés miatt az első félidő hajrájában. Chris Bosh hiánya meg se kottyant a címvédőnek, a vendégeknek érdekes módon nem sikerült megnyeri még a lepattanó-párharcot sem, pedig itt lehetett volna a sansza a Corbin-legénységnek.

A Heat legjobb dobói: L. James 30, Wade 21, Battier 15
A Jazz legjobb dobói: Ma. Williams 16, Hayward 15, Millsap 11


New Orleans Hornets–Indiana Pacers 75–81

Egy ilyen alacsony-pontszámú mérkőzésen bemutatni egy 22 pontos fordítást, megspékelve egy 17-0-ás rohanással az nem mindennapi cselekedet, az Indiana pedig ma ezt produkálta, úgyhogy le a kalappal a Gerald Greent sérülés miatt most nélkülöző Pacers előtt. David West külön dicséretet is érdemel, ő a maga 25 pontjából 20-at a második félidőben termelt, ezzel főszereplője volt a hatalmas fordításnak.Hiába kapott ki ilyen körülmények közt a Hornets, azért az élete meccsét játszó Robin Lopez teljesítmény mellett nem lehet szó nélkül elmenni: 24 pont, 11 lepattanó, 6 blokk.

A Hornets legjobb dobói: R. Lopez 24, Vasquez 14, A. Davis 10
A Pacers legjobb dobói: Da. West 25, George 17, Ge. Hill 12


Houston Rockets–Memphis Grizzlies 121–96

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Steve Nash, aki 24 mérkőzésnyi kihagyás után nagyon jó játékkal és fontos kosarakkal tért vissza a Lakersbe, a győzelmet érő találat is az ő nevéhez fűződött.
A nap lúzere: A New Orleans Hornets, mely 22 pontos hazai vezetésről tudott összeomlani és veszíteni a Pacers ellen.

A Memphis nem sűrűn kap 100 pont felett, pláne nem 120 felett... A Houston viszont rá tudta erőltetni a saját játékstílusát magasabban jegyzett ellenfelére, így pedig hiába dobott 53 százalékkal mezőnyből a Grizzlies, sansza sem volt a vendég gárdának az immáron pozitív mérleggel rendelkező Rockets otthonában. James Harden csak azért állt meg 31 pontnál, mert korán eldőlt a mérkőzés, Tony Allen a liga egyik legjobb védőjeként sem tudott mit kezdeni a hazai mesterlövésszel.

A Rockets legjobb dobói: Harden 31, Marc. Morris 16, Lin 15
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 16, Pondexter 14, T. Allen, M. Gasol 11-11


Milwaukee Bucks–Cleveland Cavaliers 82–94

Ha létezik olyan, hogy abszolút meglepetés, akkor ez az volt, hiszen a Cavaliers idén még mérkőzést sem nyert saját divízióellenfeleivel szemben, 17 meccset vesztett zsinórban a csoportellenfeleivel való találkozások alkalmával a Cleveland, ráadásul a két gárda utóbbi 9 ütközetét kivétel nélkül a Milwaukee nyerte, most pedig még Anderson Varejao sem állt rendelkezésre a vendégeknél... Ehhez képest sima győzelmet aratott a 18-at szóró Dion Waiters vezette Cavs, a vendéglátóknál csak az egy szem Ellis termelt, a többiek borzasztó napot fogtak ki.

A Bucks legjobb dobói: Ellis 37, Daniels 9, Dunleavy 8
A Cavaliers legjobb dobói: Waiters 18, Miles 16, Irving 15


Denver Nuggets–Charlotte Bobcats 110–88

A játéknap legegyértelműbb párosítása volt a Nuggets és a 14 mérkőzéses vereségszéria után érkező Bobcats összecsapása, ennek megfelelően már az első félidőben eldőltek a kardinális kérdések, a hét kétszámjegyű dobóteljesítményt felvonultató Denver hozta a kötelezőt. A coloradóiak legutóbb megdöntötték az NBA negatív csúcsát egy meccsre vonatkozóan, hiszen 22 triplakísérletükből egy sem talált utat a gyűrűbe, most legalább 20-ból 6-szor eredményesek voltak távolról George Karl fiai.

A Nuggets legjobb dobói: Koufos 16, Faried, Iguodala 15-15
A Bobcats legjobb dobói:
Sessions 23, Mullens 16, Kidd-Gilchrist 11

 

Portland Trail Blazers–Phoenix Suns 96–93

Félidőben még érett a meglepetés, ám a fordulás után begyújtotta a rakétákat az Év Újonca cím legnagyobb várományosa, Damian Lillard és az ő 25 pontos, 7 gólpasszos performanszával a Portland megnyerte ötödik találkozóját is egyhuzamban és ezennel már pozitív mérleget birtokol. A 19 pontos, 15 lepattanós JJ Hickson szépen lassan bejelentkezik a Legtöbbet Fejlődött Játékos trófeáért, a "kispad nélküli" Blazers pedig a szezon egyik pozitív meglepetése - már ami az eredményességet illeti csapatszinten.

A Blazers legjobb dobói: Lillard 25, Hickson 19, Aldridge 17
A Suns legjobb dobói: Gortat 18, S. Brown 15, O'Neal 13

 

Golden State Warriors–Los Angeles Lakers 115-118 – hosszabbítás után

A Steve Nash és Jordan Hill visszatérésével majdnem teljessé váló Lakers (már csak Steve Blake, a csereirányító hiányzik) borzasztóan szenvedett három negyeden keresztül, de a 30 perc játék után 13 pontos hátrányban lévő Los Angeles-iek összeszedték magukat és a 34-et szóró Bryant vezetésével hosszabbításra mentették a derbit. A 12 ponttal és 9 gólpasszal végző Nash már ekkor is szerzet egy nagy kosarat, az ő triplájával fordított másfél perccel a negyedik negyed végén a D'Antoni-legénység, aztán a hosszabbításban egypontos vendég előnynél az ő kezébe került a játékszer és nem hibázott, ezzel a duplával célba is ért a Lakers, mely zsinórban negyedszer diadalmaskodott, s megnyerte az idei első, igazán kemény idegenbeli rangadóját. Ezzel a diadallal már csak egy győzelem kell Howardéknak az 50 százalékos mérleg eléréséhez...

A Warriors legjobb dobói: Jack 29, Curry, D. Lee 20-20
A Lakers legjobb dobói:
Bryant 34, World Peace 20, J. Hill 14

LeBron Jamesszel gyakran szabálytalankodnak, de neki december 8. óta nincs személyi hibája (Fotó: Action Images)
LeBron Jamesszel gyakran szabálytalankodnak, de neki december 8. óta nincs személyi hibája (Fotó: Action Images)

 

NBA
ALAPSZAKASZ, 51. JÁTÉKNAP
Washington Wizards–Detroit Pistons 87–96
Atlanta Hawks–Chicago Bulls 92–75
Miami Heat–Utah Jazz 105–89
New Orleans Hornets–Indiana Pacers 75–81
Houston Rockets–Memphis Grizzlies 121–96
Milwaukee Bucks–Cleveland Cavaliers 82–94
Denver Nuggets–Charlotte Bobcats 110–88
Portland Trail Blazers–Phoenix Suns 96–93
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers 115–118 – hosszabbítás után
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik