Ez Steph Curry és Kevin Durant nagy napja volt

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.12.30. 11:53
null
Kendrick Perkinsnek is tetszett Kevin Durant (35) produkciója (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján öt összecsapást rendeztek meg, melyeken több szupersztár is csillogott-villogott. Kevin Durant feledtette Russell Westbrookot a James Hardennel, illetve a Houstonnal való találkozás alkalmával, Kyrie Irving és Steph Curry pedig hosszabbításba torkolló csatában mutatta meg egymással szemben, mit tudnak ebből a játékból. Kyle Korver zsinórban 100. olyan meccsére készült, amelyen triplát dob, Manu Ginóbili ezzel egy időben megidézett valamit régi klasszisából. Jöjjenek a részletek!

 

Cleveland Cavaliers–Golden State Warriors 104–108, hosszabbítás után

Sima hazainak tűnt. A 27 pontos, 9 gólpasszos Kyrie Irving és társai 35 pontos negyeddel indítottak, és úgy látszott, hogy megtörik végre a Cavaliers ötös vereségszériája, ám jött Steph Curry…

A triplakirály „ámokfutása”. Curry az első hat triplakísérletéből egy kivétellel az összeset értékesítette, amivel nem csak visszajött, de át is vette a vezetést a GSW, ám a hajrában közbeszólt Irving, és egy merész triplával hosszabbításra mentett.

A túlóra döntött. A ráadásban Curry (29 pont, 9 lepattanó, 11 gólpassz) és David Lee (19 pont) bevitték a célba a GSW-t, a jól kezdő CJ Miles-t (17 pont, 3 szerzett labda) leszámítva senki sem volt, aki fel tudott volna nőni Irving mellé hazai oldalon, így nem tudta már a hajrában tartani a tempót az immáron csak meccsei egyharmadát megnyerő Cavs.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 27/9, CJ Miles 17/9, T. Thompson 17
A Warriors legjobb dobói: Curry 29/15, D. Lee 19, K. Thompson 16/9

Orlando Magic–Atlanta Hawks 109–102

Itt már hiányzott Horford. Az Atlanta a minap még elbírta legjobbja kiesését, ám most Nikola Vucsevics (16 pont, 14 lepattanó) és Glen Davis (16 pont) fickándozhattak a festékben, ráadásul Paul Millsap (17 pont, 7 lepattanó) nem tudott extrát nyújtani, így kikapott a jóval gyengébb Orlando otthonában a Hawks.

Kyle Korver, a százados. Az atlantai veterán zsinórban 100. mérkőzésén is betalált legalább egyszer kintről, újabb rangot adva annak a történelmi rekordnak, amelyet még mindig képes tovább és tovább nyújtani a megbízható bedobó.

Működik a Nelson, Oladipo, Afflalo hármas. A floridai kiscsapatnál nagy kérdés volt a szezon előtt, hogy a három hátvédet miként tudják rotálni, de úgy fest, ez a probléma már rég megoldódott Orlandóban. Afflalo ma 21 ponttal és 7 gólpasszal volt nyerőember, Nelson 10 ponttal, valamint 8 assziszttal kiválóan irányított és kevés labdát használt el, az újonc pedig a padról beállva tett le az asztalra egy 15 pontos, 5 lepattanós, 8 gólpasszos performanszt.

A Magic legjobb dobói: Afflalo 21/3, T. Harris 17/9, Vucsevics, G. Davis 16-16
A Hawks legjobb dobói: J. Teague 22/6, Lou Williams 18/12, Millsap 17/3

Oklahoma City Thunder–Houston Rockets 117–86

Kisiklott rivalryvonat. Az utóbbi bő egy évben kis túlzással rá lehet aggatni a rivalry jelzőt a James Harden mellett több játékost is egymás közt mozgató felek párharcára, pláne mivel a playoffban is emlékezetes csatát vívott a Thunder és a Rockets, de most kisebb meglepetésre nem volt túl nagy az ellenállás a vendégek részéről.

Hardent és Howardot is kivették a játékból. Nem sok csapat lenne képes arra, amit most véghez tudott vinni a Thunder, ugyanis Dwight Howardot (9 pont, 13-ból 4-es mezőnyözés, 9 lepattanó) és James Hardent (8 pont, 9-ből 2 mezőnyből) is egy számjegyű dobóteljesítményen tartotta a Sefolosha, Perkins, Ibaka trió.

Durant szintet lépett. Az OKC vezére már tavaly is irdatlan statisztikákat produkált Westbrook elvesztése után, ám akkor még nem igazán párosult ez nagy győzelmekkel, de mostanra ez a tendencia változni látszik. Azért a 33 pont, 13 lepattanó, 5 gólpassz számsor MVP-kategória, bárhonnan is nézzük.

Minibosszú. Jeremy Lambben nem igazán bízott anno az őt kiválasztó Houston, majd sokat kellett várnia, hogy egyáltalán az aktív rotáció része legyen Oklahoma Cityben, de határozottan jó újon van az ifjonc, aki ma egy 22 pontos karriercsúccsal köszönt be korábbi csapatának.

A Thunder legjobb dobói: Durant 33/9, J. Lamb 22/9, R. Jackson 16/6
A Rockets legjobb dobói: A. Brooks 17/9, Parsons 15/6, Casspi 15/3

San Antonio Spurs–Sacramento Kings 112–104

Tisztességes helytállás. A Kings ugyan most sem remekelt védekezésben, hiszen nem úszta meg 112 kapott pont alatt, de a második félidő derekán még vezetett is a 29 pontos, 14 lepattanós DeMarcus Cousins és a 27-et szóró, valamint 9 gólpasszt kiosztó Isaiah Thomas húzta Sacramento, ráadásul a lefújásig „a közelben maradt” a vendég együttes.

Ginobili megidézte saját magát. A San Antonio veterán argentinja csereként beállva 30 játékperc alatt szórt 28 pontot, mellette Tim Duncan (17 pont, 13 lepattanó, blokk) és Tony Parker (22 pont, 7 gólpassz) is remekelt, jók voltak tehát az öregek a háznál.

A Spurs legjobb dobói: Ginobili 28/12, Parker 22/6, Duncan 17
A Kings legjobb dobói: Cousins 29, I. Thomas 27/15, Gay 24

Los Angeles Lakers–Philadelphia 76ers 104–111

A jelenlegi legrosszabbak találkoztak?! Mivel a Lakersnél nem volt ott Bryant, Nash, Gasol és Blake sem, míg a vendégeknél Noel, Richardson és Moultrie sem bevethető, joggal adódik a kérdés: vajon a liga jelenlegi leggyengébb keretei mérték össze tudásukat most a Staples Centerben?!

Értelmetlen győzelem, vezéráldozattal. Az erősen tankoló üzemmódba kapcsoló Sixers nem gyűjtögeti mostanság a W-ket, viszont Michael Carter-Williams (13 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) sokadszorra dőlt ki a sorból a Philadelphiánál, ezúttal bokasérülés miatt.

Turner, Hawes és Young. A fiatal Brown-legénység három tapasztaltabb vezére most is együtt tudott remekelni. A center 19 pontot, 8 lepattanót, 5 gólpasszt és 2 blokkot jegyzett, Young 25 egységgel, 9 pattanóval, 3 assziszttal, valamint 3 labdaszerzéssel zárt, míg Turner 22 pontot, 7 lepattanót és 6 gólpasszt tett a közösbe ma.

A Lakers legjobb dobói: N. Young 26/6, J. Hill 18, Meeks 16/12
A 76ers legjobb dobói: T. Young 25, Turner 22, Hawes 19/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–Golden State Warriors 104–108 – hosszabbítás után
Orlando Magic–Atlanta Hawks 109–102
Oklahoma City Thunder–Houston Rockets 117–86
San Antonio Spurs–Sacramento Kings 112–104
Los Angeles Lakers–Philadelphia 76ers 104–111

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik