Sima Cavs-siker, James előrelépett az örökpontlistán

Vágólapra másolva!
2015.03.04. 08:54
null
LeBron James a Celtics elleni meccs utolsó negyedét már a padról nézte, de így is feljött a pontlista 21. helyére (Fotó: Reuters)
Rudy Gobert karriercsúcsával a Jazz nagy meccset tudott megnyerni Memphisben, a Cleveland pedig a visszatérő Kyrie Irvinggel lemosta a Bostont az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keddi játéknapján. Kulcsemberei nélkül is nyerni tudott a Chicago, a Houston viszont a hajrában elbukott James Harden nélkül Atlantában. A Kings 38 pontos verést mért a New Yorkra, a Denver pedig hathetes böjt után újra mérkőzést nyert – jöjjenek a részletek!


New York Knicks–Sacramento Kings 86–124


Nem voltak egy súlycsoportban a felek.
Némi meglepetésre visszatérhetett DeMarcus Cousins, a Sacramento pedig az első pillanattól kezdve más szintet képviselt, mint a New York – már az első negyedben meglógott 16 ponttal. A különbség folyamatosan nőtt, a harmadik negyed elején véghezvitt 27–9-es Kings-futást követően 44 egységgel jártak előrébb a vendégek – a végül 38 pontos vereség a legnagyobb különbségű a Knicks nem túl fényes szezonja során.

Cousins megoldotta a gondokat?
Más dimenziót képvisel a Sacramento vele, mint nélküle, ezúttal az egész gárda nagyobb intenzitással kosarazott – persze az sem elhanyagolható, hogy a center 22 ponttal és tíz lepattanóval jelentkezett. Mellette Gay és McLemore is elérte a húszat, de úgy fest, hogy Derrick Williams is állandósítani tudja jó formáját – ezzel szemben a vendégeknél Sved 15 pontján kívül nem nagyon lehet minek örülni, a kezdőötösből még a nyolc egységet sem érte el senki.

A Knicks legjobb dobói:
Sved 15, Larkin 13/3, Smith 13
A Kings legjobb dobói: Gay 25/9, Cousins 22/3, McLemore 20/6

Charlotte Hornets–Los Angeles Lakers 104–103

Williams és Jefferson érzik egymást. A nemrég megszerzett irányító és a klasszis center remekül működik együtt, Williams 22 pontot és nyolc gólpasszt átlagol eddigi hat Charlotte-meccsén, és Jeffersonnak is megvan a helye – ketten együtt most 41 pontot szórtak be, a center 16 lepattanót, a veterán egyes pedig 13 gólpasszt tett mellé. Az utolsó percekben is jól működött az összjátékuk, Williams kulcsfontosságú hármasa biztosította be a győzelmet a hazaiak számára, de ebben nagy szerepe volt a 21 ponttal záró és a negyedik negyedben remeklő Gerald Hendersonnak is.

Hiányzott némi erő a palánk alatt.
Igazán domináns center nélkül nem nagyon tudott mit kezdeni Jeffersonnal a Lakers, és bár Boozer dupla duplázott, rajta kívül pontszerzésben sem volt faktor senki a magasemberek közül. Ugyan a Lin, Clarkson duó berámolt 44 egységet és a támadójáték így is meglepően jó volt (Nick Young nem léphetett pályára), a védekezés miatt – különösen a hajrában – nem érdemelt győzelmet – Lin triplája a végén már csak az eredmény kozmetikázására volt elég.

A Hornets legjobb dobói:
Jefferson 21, Henderson 21/6, Williams 20/6
A Lakers legjobb dobói: Lin 23/9, Clarkson 19/3, Boozer 15

Cleveland Cavaliers–Boston Celtics 110–79


Könnyed ujjgyakorlat.
Már az első negyedet 13 ponttal nyerte meg a Cleveland, a nagyszünetben 25-tel, a harmadik negyed végén pedig már 42-vel vezettek a hazaiak. Irving 18 egységgel tért vissza, James pedig 27-ig jutott 26 perc alatt – bár a Cavs statisztikája kicsit romlott a záró etapban, elképesztő fölényben játszották végig a találkozót.

James megelőzte Allent.
A négyszeres MVP egy ziccerrel lehagyta korábbi csapattársát, Ray Allent az NBA örökpontlistáján, és fellépett a 21. helyre – LeBron jelenleg 24 508 pontnál jár, és elmondta Allenről, hogy rengeteget tanult tőle az előző két szezonban.

Most Thomas sem segíthetett.
A Boston új irányítója 21 pontot átlagol érkezése óta, ezúttal neki sem volt esélye, mindössze 11 egységig jutott – amellett, hogy a pontszerzéssel finoman szólva hadilábon álltak a vendégek, hátul sem tudtak mit tenni a James, Irving párossal, így kezdenek ismét távolodni a keleti playofftól.

A Cavaliers legjobb dobói:
James 27, Irving 18/6, Love 12/6, Smith 12/6
A Celtics legjobb dobói: Bass 15/3, Thomas 11, Young 9/6

Atlanta Hawks–Houston Rockets 104–96


Jól hajrázott a Hawks.
A Harden nélkül is remeklő Rockets eléggé meglepte Millsapéket, és a találkozó elején meglépett – méghozzá annyira, hogy még a nagyszünet előtt 18 pontos előnyt épített ki. Innen kezdte meg a hajrát az Atlanta, de a harmadik negyedben még tartották magukat a vendégek, hogy aztán a záró etapban fogyjon el belőlük az erő. Négy és fél perccel a vége előtt Teague hármasával átvette a vezetést az Atlanta, és bár erre még válaszolni tudott a Houston, a Horford, Millsap páros kosaraival hozta a győzelmet a ligaelső.

Harden nélkül is jó volt a Rockets.
A kezdőben Jones és Motiejunas volt nagyon hasznos, a padról pedig Josh Smith és Jason Terry szállították a pontokat – Smitht egyébként majdnem minden labdaérintésénél „büntette” a közönség. Azonban ahogy telt az idő, úgy fogyott el a vendégek ereje, a gyorslábú Teague, Schröder párossal már nem tudtak mit kezdeni a negyedik negyedben, ahogy Horforddal sem – a hajrában hiányzott igazán Harden, ráadásul az sem hétköznapi náluk, hogy csupán kilenc büntetőt harcoljanak ki.

A Hawks legjobb dobói:
Teague 25/6, Horford 18, Millsap 16, Schröder 16/6
A Rockets legjobb dobói: Terry 21/12, Jones 18, Motiejunas 14/9, Smith 14/6

Chicago Bulls–Washington Wizards 97–92


Szoros lett a hajrá.
Bár tíz-tizenkét ponttal is vezetett a Chicago, az utolsó percekben felzárkózott a Wizards, sőt, Porter kettese után Beal egyenlíthetett volna, ám a hármasa kimaradt. Bő fél perccel a vége előtt aztán Mirotic, majd Pau Gasol is büntetőzt dobhatott, ezután pedig nem maradt a vendégeknek idejük egyenlíteni – a kulcs Gasol játéka volt, őt egy támadólepattanó megszerzése után faultolták nyolc másodperccel a végső dudaszót megelőzően.

A kezdő hátvédsor nélkül is megy.
Rose, Butler és Gibson sem léphetett pályára, ennek ellenére gyakorlatilag végig kézben tartotta a mérkőzést a Bulls. Aaron Brooks hozta a pontokat kintről, a Gasol-Mirotic duó pedig kifejezetten remekelt – nagy kérdés, hogy egy ekkora kincset, mint Mirotic, miért jegel Thibodeau, amikor Gibson egészséges. A fővárosiaknál igazán csak a Wall, Pierce páros volt faktor, de bár a hajrá szoros lett, hiányzott Beal hasznos játéka – a dobóhátvéd csak 6/18-cal célzott mezőnyből, és mind az öt triplakísérletét elrontotta.

A Bulls legjobb dobói:
Mirotic 23/9, Brooks 22/6, Gasol 20
A Wizards legjobb dobói: Wall 21/3, Pierce 16/12, Beal 13

Memphis Grizzlies–Utah Jazz 82–93


Gobert tarthatatlannak bizonyult.
Azt tudhattuk előre, hogy test test elleni küzdelemre és pontszegény mérkőzésre van kilátás, valamint azt is, hogy a palánk alatti teljesítmény dönthet a győztesről – úgy néz ki, ezt Rudy Gobert is tudta. A francia center óriási estét produkált, 15 pontja mellett 24 lepattanót kaparintott meg, ráadásul óriási szerepe volt abban, hogy a Gasol, Koufos páros (Randolph betegség miatt hiányzott) 9/25-öt szenvedjen össze mezőnyből. Gobert 24 lepattanója egyébként karriercsúcs, de a Grizzlies ellen még sohasem szedett le ennyit senki a franchise történetében.

A nagyszünet után ihletett formában játszott a Jazz.
Az első félidőben még inkább a Memphis akarata érvényesült, a fordulás után azonban szinte nem tudott hibázni a vendégcsapat – innentől 64%-kal tüzelt mezőnyből, Hayward egymaga 7/10-et dobott, Gobert pedig csak egyetlen dobást hibázott. Erre nem tudott mit lépni a Grizzlies, továbbra is szenvedett támadásban, Mike Conley is elfogyott, nem tudta tartani a lépést a Jazz együttesével.

A Memphis legjobb dobói:
Lee 18/6, Gasol 17, Adams 13/3
A Jazz legjobb dobói: Favors 21, Hayward 21, Gobert 15

Denver Nuggets–Milwaukee Bucks 106–95


Shaw volt a fék?
A Denvertől menesztették a minősíthetetlen csapatot működtető Brian Shaw vezetőedzőt és (egyelőre) kinevezték Melvin Huntot, a csapat pedig azonnal másik arcát mutatta. Hatalmas intenzitással és akarattal léptek pályára Lawsonék, ez pedig rögtön felpörgette a játékukat – az irányító mellett Faried is dupla duplát ért el, Gallinari pedig 26 pontot rámolt be. A hajrában is hozták ezt az energiát, a Bucks minden felzárkózási kísérletét visszaverték, Gallinari negyedik triplája pedig lezárta a találkozót – hat hét után tudott ismét meccset nyerni a Nuggets…

Meglepő pofon.
Szinte végig hátrányban játszottak a vendégek, akiknél Antetokounmpót és Iljasovát leszámítva mindenki pontatlanul kosarazott – Middleton például 6/20-as, Carter-Williams 4/11-es, Bayless 2/8-as mezőnymutatót szenvedett össze. Eléggé meglepte őket az a hőfok, amin égett a Denver, védekezésben sem pörögtek fel igazán, a 40 százalékos mezőnymutató pedig magáért beszél – ezzel zsinórban ötödik mérkőzésüket bukták el Denverben.

A Nuggets legjobb dobói:
Gallinari 26/12, Lawson 16/6, Faried 14
A Bucks legjobb dobói: Iljasova 21/9, Middleton 20/9, Antetokounmpo 19/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets
–Los Angeles Lakers 104–103
Cleveland Cavaliers–Boston Celtics 110–79
New York Knicks–Sacramento Kings 86–124
Atlanta Hawks–Houston Rockets 104–96
Chicago Bulls–Washington Wizards 97–92
Memphis Grizzlies–Utah Jazz 82–93
Denver Nuggets–Milwaukee Bucks 106–95

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik