Rondo és Pierce repítette a Bostont

Vágólapra másolva!
2011.04.23. 08:44
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában a címvédő Los Angeles Lakers az első meccsen elszenvedett vereség után immár másodszor győzte le a New Orleanst, így összetettben is fordítani tudott. Az Atlanta szoros meccsen négy ponttal nyert, s ezzel ismét vezet az Orlando ellen. A Boston a 38 pontig jutó Paul Pierce vezérletével 17 pontos verést mért a New Yorkra és összetettben már 3–0-ra elhúzott.

NEW ORLEANS HORNETS–LOS ANGELES LAKERS 86–100NEW ORLEANS HORNETS–LOS ANGELES LAKERS 86–100

Jeff Green (jobbra) harcol Carmelo Anthonyval 
New Yorkban (Fotó: Reuters)
Jeff Green (jobbra) harcol Carmelo Anthonyval New Yorkban (Fotó: Reuters)

A Los Angeles Lakers számára nem indult jól a rájátszás, hiszen hazai pályán 109–100-as vereséggel kezdett, ám a bajnokot nem viselte meg különösebben a fiaskó, ugyanis előbb otthon egy tízpontos sikerrel egyenlített, ezúttal pedig, immár idegenben, tizennéggyel nyert.

Ha a Lakersben jól működik a Kobe Bryant, Pau Gasol tengely, és ráadásképpen még Andrew Bynum, illetve Lamar Odom is hozzáteszi a magáét, akkor általában nyer a csapat – most is ez történt. Bryant a maga 30 pontjával, közte négy triplával igazi vezérnek bizonyult, de a „segédhadtest” is kitett magáért. A Gasol (17), Bynum (14), Odom (13) trió összesen 44 pontot tett a közösbe, és hárman együtt leszedtek 30 lepattanót is. Egyébként a vendégektől a 46 másodpercet pályán töltő Joe Smith kivételével minden pályára lépő játékos a gyűrűbe talált (összesen kilencen).

A hazaiak ugyanezt nem mondhatták el, a cserék közül hárman is pont nélkül zártak (noha mindegyikük pályán volt legalább hat percig), de a kezdőként 22 percet kapó Marco Belinelli is csak öt pontig jutott. Így pedig hiába remekelt a Chris Paul (22 pont), Carl Landry (23) páros, kettejük jó teljesítménye kevés volt a sikerhez.

NEW YORK KNICKS–BOSTON CELTICS 96–113

A playoff kezdetén talán kevesen gondolták volna, hogy a Boston és New York csatája lesz az egyik legsimább párharc az első körben, pedig harmadik győzelme után már csak egy siker választja el a Celticset attól, hogy kisöpörje a Knickset.

Az ezúttal vendégként nyerő Bostonban a kulcsemberek közül hárman is nagyon jó napot fogtak ki, Paul Pierce 38, Ray Allen 32 pontot szerzett, Rajon Rondo pedig a 15 pontja mellett elért 11 lepattanóval és 20 assziszttal tripla duplát jegyzett.

A kulcsemberek jó játéka mellett kellett a sikerhez a stabil védekezés is, az, hogy a Chauncey Billupsot sérülés miatt nélkülöző hazaiak másik két „dobógépét" megfogták a bostoniak – a Carmelo Anthony (15), Amare Stoudemire (7) duó összesen szerzett 22 pontot. Az igazsághoz tartozik, hogy Stoudemire sem egészséges, a derekával van problémája.


ATLANTA HAWKS–ORLANDO MAGIC 88–84

Az Atlanta az első meccsen idegenben, most a harmadikon pedig otthon verte meg az Orlandót, ezzel 2–1-re vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.

A Hawks nagyon kiélezett hajrában tudott nyerni, ugyanis egy perccel a meccs vége előtt még a vendégek a vezettek 84–83-ra. Ezután viszont a 23 pontjával főszereplőnek bizonyuló Jamal Crawford előbb kosarat dobatott Al Horforddal, majd ő maga vágott be egy triplát, kialakítva a 88–84-es végeredményt. A másik oldalon Dwight Howard 21 ponttal és 15 lepattanóval lett csapata legeredményesebbje.

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
New York Knicks–Boston Celtics 96–113
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–3
Atlanta Hawks–Orlando Magic 88–84
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
New Orleans Hornets–Los Angeles Lakers 86–100
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik