Oklahoma Cityt is bevette a Boston, dudaszóra nyert rangadót a Jazz

Vágólapra másolva!
2020.02.10. 09:55
null
Bojan Bogdanovic dudaszós triplája (Fotó: <a href="https://twitter.com/rudygobert27" target="_blank"><strong>Twitter/Rudy Gobert</strong></a>)
Címkék
Parádés végjátékot hozott a Houston-Utah, míg a Boston egy ponttal tudott nyerni a Thunder vendégeként az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. Portlandben is kikapott a Miami, nyerni tudott a Sixers, a Grizzlies, valamint a Clippers, míg az Atlanta–New Yorkon két hosszabbítás döntött.

Oklahoma City Thunder–Boston Celtics 111–112

Smart játéka lett a győztes játék. Az első félidőben magas színvonalú kosárlabdát mutattak be a felek és ebben valamivel jobbnak bizonyult az OKC, a hazaiak kilenc ponttal vezettek a nagyszünetben. A fordulás után azonban emelt a tempón a Boston, Jayson Tatum egymaga 12 pontot szerzett a harmadik negyedben, innentől kiélezett volt a meccs, majd Marcus Smart egyik tripláját követően már nem változott a vezető kiléte, a mérkőzés utolsó nyolc percében végig a Celtics járt előrébb. Egyszerű viszont nem lett a hajrá, ugyan bő egy perccel a vége előtt már kilenc ponttal is vezettek és úgy tűnt, hogy eldőlt a küzdelem, de a Thunder még visszaütött egyszer és Dennis Schröder blokkja után maradt tíz másodperce arra, hogy egy triplával kiegyenlítsen. Smart azonban másképp gondolta, óriásit védekezett és ellopta a labdát Gilgeous-Alexandertől, ezzel pedig megnyerte a meccset a vendégeknek - Chris Paul egy dudaszós triplával még szépített a végeredményen, de ez a lényegen már nem változtatott. Smart remek megmozdulásai mellett Kemba Walker (27 pont, 4/9 tripla) és Tatum (26 pont, 11 lepattanó, 4/7 tripla) játékát is érdemes kiemelni, a Boston pedig remek teljesítménnyel nyert meg egy kiélezett idegenbeli rangadót, ezzel sorozatban hetedik győzelmét aratta

Egy kis szerencse kellett volna. Billy Donovan, a hazaiak vezetőedzője azt mondta, hogy csapata remek teljesítményt nyújtott, nagyot küzdött, jól is kosárlabdázott, egy-két clutch játékot kellett volna jobban megoldani és akkor ők örülhettek volna - ennyin múlt számukra ez a rangadó. Négyen is húsz pont fölé jutottak náluk, Gilgeous-Alexander (24 pont, 8/12 mezőnyből), Paul (22 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) és Schröder (22 pont, 7 lepattanó) mellett Danilo Gallinari (24 pont, 8/14 mezőnyből) is jól játszott, csapatszinten 40%-kal tripláztak, a labdára is vigyáztak, mégsem tudtak nyerni - a kevés eladott labdájuk nagy részéből kosarat kaptak, a leindításoknál alulmaradtak, a végén pedig az említett hiba megpecsételte a sorsukat. Négy győzelem után kaptak ki ismét, a tabellán elfoglalt helyük viszont nem változott, következőleg a Spurs ellen javíthatnak

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 24/9, Gallinari 24/9, Paul 22/3, Schröder 22/9
A Celtics legjobb dobói: Walker 27/12, Tatum 26/12, Brown 17/9

Washington Wizards–Memphis Grizzlies 99–106

Ja Morant győzelemre vezette a Memphist. Pályafutása első tripla-dupláját jegyezte a Grizzlies újonc irányítója, Ja Morant, aki 27 ponttal, 10 lepattanóval és 10 gólpasszal zárta a találkozót - ráadásul 27 pontjából 10-et a negyedik negyedben, fontos helyzetben dobott, amikor csapatának nagyon nagy szüksége volt egy vezérre. Az előzetes várakozásokhoz képest ugyanis nehezebben rakta össze ezt a meccset a vendég együttes, az első negyedet 12 ponttal elvesztették és utána sem tudtak dominálni, a második félidő jelentős részét hátrányban töltötték, de a végjátékra sikerült még egy fokozattal feljebb kapcsolniuk elöl-hátul: az utolsó tíz percet 22-8-ra nyerték meg, itt abszolút levédekezték a Washingtont és Morant vezetésével fordítani tudtak. A végjátékban igazából már nem is volt veszélyben a győzelmük, 95-95 után Morant clutch kosara, majd két gólpassza következett, innentől pedig nem is néztek vissza - hozták a fontos idegenbeli sikert, ezzel továbbra is tartják előnyüket az utolsó nyugati playoff-helyen.

Nem bírta végig a Wizards. A hazaiak az utóbbi időben néha már látott önmagukhoz hűen stabilan védekeztek, próbálták kontrollálni a vendégek játékát, ezt pedig nagyrészt meg is tették - vezettek 12 ponttal, három negyeden keresztül az történt a pályán, amit ők akartak. A végére azonban elfogyott az erő, az utolsó játékrészben 4/26-ot dobtak mezőnyből, ott teljesen megálltak és bár hátul továbbra is kapartak, de végig azért nem tudták limitálni ellenfelüket - Morant játéka sok volt nekik, hiába dobott 26 pontot Bradley Beal, 19-et Mo Wagner és 15-öt Davis Bertans. Ugyan a Grizzlies még náluk is rosszabbul dobott kintről (ők 7/33, a vendégek 5/32), de ez nem vigasztalta őket, a végére teljesen szétestek - így maradt a három meccs hátrányuk a keleti nyolcadik helyhez képest, pedig a Magic hetek óta gyengélkedik, lett volna esélyük szorossá tenni ezt a küzdelmet.

A Wizards legjobb dobói: Beal 26/3, Wagner 19/3, Bertans 15/9
A Grizzlies legjobb dobói: Morant 27/6, Anderson 16, Jackson Jr. 14/3

Atlanta Hawks–New York Knicks 140–135 – kétszeri hosszabbítás után

A végére visszatalált a jó útra a Hawks. Fordulatos és maratoni meccset nyert meg az Atlanta, hiszen a második negyed elején még 15 pontos hátrányban voltak a hazaiak, aztán két parádés játékrésszel ők kerültek tíz pont feletti előnybe és úgy tűnt, hogy győzni tudnak, ám a záró etapban leadták a kétszámjegyű fórjukat és a végén kis híján kikaptak - a rendes játékidő végén mindkét együttesnek volt támadása a győzelemhez, de mindketten elrontották. Ez aztán annyira megfogta az Atlantát, hogy a hosszabbítás elején az öltözőben maradt és nyolcpontos hátrányba került, de még időben kapcsolt és az utolsó másfél percben egy parádés rohammal megint kiegyenlített - így jöhetett a második túlóra, ahol már fejben rendben volt a gárda, jó büntetőzéssel és két triplával fölénybe került, majd be is húzta a találkozót. Külön kiemelendő a hosszabbításban rengeteg fontos játékot megcsináló, végül 48 ponttal és 13 gólpasszal záró Trae Young, aki főleg a büntetőknél volt nagyon magabiztos, 16/16-ot dobott be a vonalról és ezek jó részét kiélezett helyzetben küldte a helyére - 32 ponttal és 16 lepattanóval dupla-duplázott John Collins is, így újabb szép hazai győzelmet könyvelhettek el.

Nem lehetett elég ereje a Knicksnek. Négy nap alatt a harmadik meccsét játszotta a New York, egy győzelem másnapján lépett pályára, ilyenkor általában nem a két hosszabbításos, fizikailag és mentálisan is nagyon megterhelő hullámvasutat írja fel az orvos. Így is minden esélyük megvolt a sikerre, a 35 pontos Julius Randle vezetésével a rendes játékidő végén egyetlen játékra voltak a sikertől, az első hosszabbításban fél lábbal már átlépték a győzelem kapuját, de egyiket sem tudták végül megcsinálni, a második hosszabbításra pedig már ténylegesen kifulladtak - Randle ezzel együtt elégedetten értékelt a játékkal kapcsolatban, szerinte akaratban és kosárlabdában is jók voltak, sajnos nem éltek az esélyeikkel. Sorozatban négy győzelem után először kaptak ki, következőleg a Washington ellen, otthon javíthatnak.

A Hawks legjobb dobói: Young 48/18, Collins 32/3, Hunter 19/9
A Knicks legjobb dobói: Randle 35, Bullock 21/15, Robinson 15, Ellington 15/15

Philadelphia 76ers–Chicago Bulls 118–111

Korkmaz nagy formában. A sorozatos vereségek után már legutóbb is a cserepadról érkező dobógép volt a Sixers legjobbja, aki akkor 34 pontot és 7 triplát küldött a gyűrűbe, most pedig nagyon hasonló teljesítménnyel húzta csapatát: Furkan Korkmaz ezúttal 31 pontot és 6/11 hármast szórt csereként és vele a pályán +14-ben volt a Philly, míg a kezdőben mindenki negatív mutatót hozott ezen a téren. Nagyon kellett is nekik az ő extrája, mert nem igazán tudták lebirkózni a Chicagót, a 38-25-re megnyert első negyed után inkább a Bulls akarata érvényesült, a záró etap egálról indult - ott aztán Joel Embiid kosaraival és Tobias Harris hármasával megint megléptek egy kicsit a hazaiak, de innen is visszajött a Bulls veszélyes távolságra. Az utolsó ütést azonban Korkmaz bevitte négy perccel a vége előtt, ott egy triplával és egy duplával elfojtotta a chicagói rohamot, itt tíz lett közte, többször pedig nem ingott meg a gárda - azt is elbírták, hogy Al Horford pont nélkül, Josh Richardson pedig egyetlen kosárral zárt, Korkmaz mellett Embiid (28 pont, 12 lepattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés, 4 blokk), Simmons (19 pont, 10 lepattanó, 10 gólpassz) és a kevés labdával hatékonyan dolgozó Harris is jól mozgott, most ennyi is elég volt

Tartotta magát a tartalékos Bulls. Ezúttal is hat alapemberét nélkülözte a Chicago, Markkanen nyolc, Carter 17 meccset ült már ki zsinórban, Porter november eleje óta nem bevethető és most Dunn, Valentine, illetve Gafford sem állt rendelkezésre. Így is sokáig szorongatták a Sixerst abban a csarnokban, ahol eddig csak két vendégsiker született a szezon során, LaVine (32 pont, 8 gólpassz, 5/10 tripla, 9 eladott labda) és Kornet (25 pont, 10/14 mezőnyből) is nagyon igyekezett és a Philly hibáit többször is megbüntették - volt, hogy vezettek is, abszolút helytálltak. Így értékelte a helyzetet Jim Boylen vezetőedző is, aki a vereség ellenére dicsérte játékosait, akik szerinte mindent megtettek, volt, aki várakozáson felül teljesített - ezzel viszont már sorozatban ötödször kaptak ki, ami nem túl biztató a playoffért vívott harcukban.

A 76ers legjobb dobói: Korkmaz 31/18, Embiid 28/3, Simmons 19
A Bulls legjobb dobói: LaVine 32/15, Kornet 25/12, Felicio 13

Houston Rockets–Utah Jazz 113–114

Bogdanovic nyerte meg. Újabb szoros, egylabdás, utolsó pillanatos győzelmet aratott a Utah, ezúttal viszont még jobban kicentizte Quin Snyder alakulata, ugyanis a dudaszó pillanatában fordította meg az összecsapást. Egyébként egy izgalmas, színvonalas, jó meccset vívtak a felek, mindkét oldalon volt extra teljesítmény, a Jazznél például érdekes módon nem a "kimagasló" Rudy Gobert villogott, ő eléggé eltűnt, dobott viszont 30 pontot Jordan Clarkson és végig életveszélyes volt a Conley-Mitchell hátvédpár is - 49%-kal tüzelt mezőnyből a társaság, ültek a tripláik, nem lehetett rájuk panasz. A végjátékban aztán mindkét fél megvillant és a Jazzé volt az utolsó szó: PJ Tucker 1,6 másodperccel az órán bevert egy saroktriplát egypontos hátrányban, ezzel kétpontos előnyhöz juttatta a Houstont, a fennmaradó idő azonban elég volt ahhoz, hogy egy időkérés után, oldalbedobásból megtalálják az addig csak szenvedő (5 pont, 1/4 tripla) Bojan Bogdanovicot. A horvát nehéztüzér aztán nem is vacakolt, két védővel az arcában, meglehetősen távolról elsüllyesztett egy borzasztó nehéz triplát, ami a dudaszó pillanatában a gyűrűbe vágódott, ezzel pedig hozta a győzelmet a vendégeknek - óriási csatában, egy óriási dobással nyert rangadót az ellenfelét így másfél meccsre leszakító Jazz.

BOJAN BOGDANOVIC DOBÁSA

Nem volt szerencséje a Houstonnak. A hazaiak is csak a vereséggel lehetnek elégedetlenek, egyébként jó kosárlabdát produkáltak ők is, például csak nyolc labdát adtak el - ugyan a lepattanózást elvesztették, de így is működött a gépezetük és minden esélyük megvolt a győzelemre. Russell Westbrook ismét remekelt (39 pont, 18/33 mezőnyből), James Harden tripla-duplázott (28 pont, 10 lepattanó, 10 gólpassz, 2/13 tripla), Rob Covington 4/10 triplát pörkölt be és bár a sérülés miatt nem játszó Eric Gordon kinti dobásai azért hiányoztak, de arra sem lehetett panasz, hogy a végjátékban megremegtek volna - a végén hétpontos hátrányból jöttek fel és mindenki hozzá tudott tenni, fél perccel az órán Covington váltotta triplára Harden passzát, majd az utolsó pillanatban Tucker Westbrookét. Egyszerűen nem volt szerencséjük azzal, hogy maradt még 1,6 másodperc az órán és hogy Bogdanovic bedobta egy tulajdonképpen levédekezett helyzetből is - viszont így sorozatban másodszor kaptak ki és maradtak ötödikek Nyugaton.

A Rockets legjobb dobói: Westbrook 39/3, Harden 28/6, Covington 14/12
A Jazz legjobb dobói: Clarkson 30/9, Mitchell 24/12, Conley 20/6

Cleveland Cavaliers–Los Angeles Clippers 92–133

Ez most sima volt. Teljesen váratlan és érthetetlen verésbe futott bele előző este a Clippers Minnesotában, most viszont a back-to-back ellenére sikerült rendeznie a sorokat Doc Rivers csapatának és Kawhi Leonard nélkül is simán hozta a kötelezőt. A kezdőbe kerülő Lou Williams 25 pontot szórt, Paul George 22-t tett ehhez hozzá és a meccs érdemi része egy félidő alatt eldőlt, a vendégek 15 ponttal nyerték az első negyedet, a második után pedig már 20 egység felett járt a különbség - később volt ez 45 is, végül 41-nél állt meg. A felek semmilyen szinten nem voltak egy súlycsoportban, végül 27 percnél többet senki nem játszott a Los Angelesnél, könnyed, pihentetős mérkőzésen ütötték ki ellenfelüket, amellyel ismét utolérték a Denvert a nyugati második helyen.

Drummond debütált. Első meccsét játszotta a Detroitból némi meglepetésre elcserélt Andre Drummond a Cavs mezében és rögtön hozta is a megszokott statisztikáit: 29 perc alatt egy 19 pontos, 14 lepattanós dupla-duplát szállított, ráadásul 2/3 triplát is a gyűrűbe küldött. Nagy haszna azonban az ő játékának sem volt, a Cleveland teljesen esélytelennek bizonyult, a hazaiak 37%-kal dobtak mezőnyből és 21%-kal tripláztak, a nagyszünetig már eldőlt, hogy nem lesz keresnivalójuk ezen a mérkőzésen - maradt a sima vereség és a keleti utolsó hely, egyébként csak egy meccsel megelőzve a ligaszinten sereghajtó Warriorst.

A Cavaliers legjobb dobói: Drummond 19/6, Porter Jr. 17/3, Sexton 13/3
A Clippers legjobb dobói: Williams 25/3, George 22/15, Harrell 19

Portland Trail Blazers–Miami Heat 115–109

Iguodala megkezdte a szezont. A tavalyi nagydöntő óta először lépett pályára a Heat friss szerzeménye, Andre Iguodala, aki ugyan csak egy kosarat szerzett, de passzaival és védekezésével már most is hozzá tudott tenni a floridaiak játékához, vele a parketten +10-ben volt a Miami. Nála produktívabban debütált a szintén most megszerzett Jae Crowder, aki 18 ponttal, 11 lepattanóval és 5/8 triplával mutatkozott be, a csapat azonban így sem bírta el Jimmy Butler, Tyler Herro és Meyers Leonard hiányát - ugyan a legvégéig szorossá tudták tenni a küzdelmet, de sem elöl, sem hátul nem voltak elég pontosak ahhoz, hogy nyerni tudjanak. Sokáig tartotta magát Goran Dragic (27 pont, 7 gólpassz, 8/20 mezőnyből), az első félidőben még villogott Duncan Robinson (19 pont, 6/15 tripla), de a 20 bedobott hármas mellett nem nagyon volt keresnivalójuk elöl - végül csak 40% alatt céloztak mezőnyből, Kendrick Nunn csak erőlködött és Bam Adebayo befejezései sem működtek. A hajrában azért még visszajöttek három pontra, de az utolsó fél percben sorozatban három triplát dobtak mellé, ez pedig eldöntötte a küzdelmet - zsinórban harmadszor kaptak ki, most már egyértelműen leszakadtak a Bostontól és inkább hátrafelé kell figyelniük, hogy mennyire jön a Sixers.

Több lábon állt a Portland. Természetesen ismét Damian Lillard volt a hazaiak vezére, a bombaformában lévő irányító 33 ponttal és 8 gólpasszal húzta övéit, az utolsó percben is volt egy clutch kosara, ami nagyon kellett a sikerükhöz, de egyáltalán nem maradt egyedül, sőt, kifejezetten sok segítséget kapott. Egyrészt Hassan Whiteside jól dolgozott a palánk alatt korábbi csapata ellen (11 pont, 17 lepattanó, 4 blokk), másrészt az Ariza-Anthony wingpáros 36 ponttal és 50%-os triplázással segített be, harmadrészt pedig Gary Trent Jr. folytatta remeklését a padról beszállva: most 22 pontot és 5/7 triplát tett a közösbe, fontos pillanatban is lehetett rá számítani, az utóbbi meccsek után ismét rendkívül értékes láncszemmé tudott válni. Mindez végül elég volt a Blazers sikeréhez, ugyan a végéig izgulniuk kellett érte, de megcsinálták, úgyhogy tovább üldözik a Memphist a nyugati nyolcadik helyért.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 33/18, Trent Jr. 22/15, Ariza 21/6
A Heat legjobb dobói: Dragic 27/15, Robinson 19/18, Crowder 18/15

A tabella IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik