Nowitzki visszatért, triplazáporral „ünnepelték”

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.12.24. 11:33
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra hat találkozót játszottak a csapatok. A játéknap legnagyobb rangadóját Kevin Love nélkül rendezték meg, a Minnesota így is hajszál híján célba ért New Yorkban, a texasi rangadón viszont a szezonban először pályára lépő Dirk Nowitzkivel együtt sem volt sansza a Dallasnak, a San Antonio franchise-rekordot jelentő 20 (!) hárompontost süllyesztett el a rivális gyűrűiben. Megvan a szezon leghosszabb győzelmi sorozata is, a Los Angeles Clippers immáron 13 mérkőzés óta veretlen! Nézzük, mi történt még ezen az éjjelen!

Brooklyn Nets–Philadelphia 76ers 95–92

Brooklyn Nets–Philadelphia 76ers 95–92

Ahogy azt várni lehetett, nagy küzdelem folyt a győzelemért Brooklynban, de végül Avery Johnyon szerkezet-váltása bejött, s a Kris Humphries helyett Gerald Wallace-t négyesbe rakó hazai gárda higgadtabb volt a végjátékban és a 22-őt szóró Joe Johnson vezetésével célba ért. A vendégeknél a 24 pontos, 9 gólpasszos Jrue Holiday újra nagy formában pattogtat, de ez most kevés volt az áttöréshez a Philadelphiánál.

A Nets legjobb dobói: Joe Johnson 22, Deron Williams 16, B. Lopez, G. Wallace 14-14
A 76ers legjobb dobói: Holiday 24, T. Young 18, Turner 15


New York Knicks–Minnesota Timberwolves 94–91

A Knicks gyakorlatilag 3,5 negyeden keresztül csak próbálta megtalálni a fogást a Kevin Love nélkül érkező Minnesotán, de csak akkor volt képes fordítani és végül nyerni a hazai gárda, mikor Andrei Kirilenkót kiküldték a faultjai miatt és ezzel egy időben Carmelo Anthony értékesítette a derbi legfontosabb kosarait. A 33-at szóró MVP-jelölt megint hatalmasat alakított tehát, de hiába van csupán egy mérkőzéssel 50 százalék felett a Minny, érdemes odafigyelni Rick Adelman formálódó csapatára is, melynek legjobbja a 21 pontos, 17 lepattanós Nikola Pekovics volt ezen az estén.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 33, JR Smith 19, T. Chandler 16
A Timberwolves legjobb dobói: Pekovics 21, Sved 18, Ridnour 14

 

 

Orlando Magic–Utah Jazz 93–97

A Magic jól kezdett, de kijött a nagyobb tudás és az, hogy a vendégekhez képest súlytalan a palánk alatt az Orlando, ráadásul amikor lett volna lehetősége másodpercekkel a lefújás előtt az egyenlítésre a hazai alakulatnak, akkor Gustavo Ayon elrontotta a kulcsfontosságú büntetőt. Glen Davis helyén azért így sem teljesített rosszul a 9 pontos, 12 lepattanós mexikói, sőt, Nikola Vucsevics is kitett magáért 16 pontos, 16 lepattanós dupla duplájával, ám csapatként most erősebb volt a Jazz, mely Mo Williams nélkül is szépen lehozta ezt a derbit.

A Magic legjobb dobói: Afflalo 20, Vucsevics 16, Nelson, Redick 14-14
A Jazz legjobb dobói: Millsap 18, Hayward 17, Favors, Al Jefferson 12-12

Nowitzki a padról szállt be a Dallasba, de ő sem menthette meg 
csapatát a kiadós vereségtől (Fotó: Action Images, archív)
Nowitzki a padról szállt be a Dallasba, de ő sem menthette meg csapatát a kiadós vereségtől (Fotó: Action Images, archív)

San Antonio Spurs–Dallas Mavericks 129–91

Általános elképedésre Dirk Nowitzki is „beugrott" a kispadról és játszott is 20 percet, ami alatt 8 pontot és 6 lepattanót tett be a közösbe, de ő sem tudta megakadályozni a Spurst abban, hogy extázisban dobva franchise rekordot jelentő 20 triplát értékesítsen csapatszinten, mindössze 30 kísérletből! Danny Green egymaga 7-et szórt be 8 próbálkozásból, s karriercsúcsot jelentő 25 ponttal vezette győzelemre a San Antoniót. Mellette a 17 pontos, 5 labdát szerző Kawhi Leonardot érdemes kiemelni elsősorban, a sztároktól ma nem volt szükség extra produkcióra a hazai oldalon.

A Spursn legjobb dobói: D. Green 25, T. Parker 18, K. Leonard 17
A Mavericks legjobb dobói: D. Collison 15, Carter 13, Kaman 10

Phoenix Suns–Los Angeles Clippers 77–103

A Sunsnak gyakorlatilag momentuma nem volt onnantól kezdve, hogy elküldték a vezetőedzőt, Alvin Gentryt a kispadról két technikaival, a Clippers pedig simán behúzta 13. győzelmét is egyhuzamban, tovább javítva a klubrekordot, ami egyben a szezon eddigi leghosszabb sikerszériája is. A 23 pontos, 11 lepattanós dupla duplával záró Blake Griffin egyre sokoldalúbb, ma például szerzett 4 labdát és volt egy jó triplája is, ráadásul a büntetőket is egyre magabiztosabban értékesíti (6-ból 6). Rajta kívül a 17 pontja mellé 13 gólpasszt is kiosztó Chris Paul, valamint a padról beállva 22-őt termelő Jamal Crawford is kiemelkedőt nyújtott.

A Suns legjobb dobói: Dudley 19, Scola 11, Mark. Morris 10
A Clippers legjobb dobói: Griffin 23, Ja. Crawford 22, Paul 17

Sacramento Kings–Portland Trail Blazers 108–96

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: Carmelo Anthony, aki 33 ponttal és 7 lepattanóval vezette győzelemre a New Yorkot, amikor kellett, mindent bedobott és szinte egyedül vitte be a célba a hajrában a hazai gárdát.

A nap lúzere: A Dallas Mavericks, mely Dirk Nowitzki visszatérésén gyakorlatilag csak közelről szemlélte, ahogy 129 pontot szór a Spurs, közte 20 bedobott triplával.

Két legmagasabban jegyzett játékosa, a csapat által eltiltott DeMarcus Coisins, valamint a sérült Tyreke Evans nélkül állt ki, de úgy fest, hogy a csapategységnek csak jót tett a két, a közegbe nehezen beilleszthető játékos hiánya, s a 22 pontos Marcus Thornton főszereplésével diadalmaskodott a Sacramento a zsinórban öt nyert meccs után először bukó Blazers ellen. A vendégeknél Wesley Matthews nem tudta vállalni a megmérettetést, de LaMarcus Aldridge 22 ponttal és 11 lepattanóval jelezte, hogy jól van.

A Kings legjobb dobói: M. Thornton 22, Salmons, Outlaw 15-15
A Blazers legjobb dobói: Aldridge 22, Batum 17, Lillard 15

NBA
ALAPSZAKASZ, 52. JÁTÉKNAP
Brooklyn Nets–Philadelphia 76ers 95–92
New York Knicks–Minnesota Timberwolves 94–91
Orlando Magic–Utah Jazz 93–97
San Antonio Spurs–Dallas Mavericks 129–91
Phoenix Suns–Los Angeles Clippers 77–103
Sacramento Kings–Portland Trail Blazers 108–96
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik