NHL: zsinórban negyedik sikerével továbbment a Chicago

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.28. 07:02
null
Jonathan Toews és a Chicago hét és fél perc alatt lezárta a St. Louis elleni párharcot (Fotó: Reuters)
Zsinórban negyedszer győzte le a St. Louis Bluest, ezzel 0–2-ről fordítva továbbjutott az NHL rájátszásának első köréből a bajnoki címvédő Chicago Blackhawks. Az Anaheim is kiharcolta a továbbjutást, miután hosszabbításban nyert Dallasban. Keleten folytatódik a New York Rangers és a Philadelphia öldöklő küzdelme, 4–2-es hazai győzelme után a Rangersé az előny.

A St. Louis hazai pályán két hosszabbításos győzelemmel kezdett a Chicago ellen, és úgy tűnt, túllendült az alapszakasz végi holtpontján, de a címvédő azt követően már kihasználta lehetőségeit, háromból hármat megnyert, kettőt hosszabbítás után, s a hatodik találkozón már a továbbjutásért küzdött. Az első két harmad után még minden nyílt volt, és úgy tűnt, jöhet az ötödik túlórás meccs is, de a záró periódus első hét és fél percében Jonathan Toews emberelőnyös góljával, Patrick Sharp kiugrásával és Andrew Shaw közeli találatával 4–1-re elhúzott a Blackhawks, és ezzel véget is ért a párharc érdemi része.

„Jó érzés ennyit hozzátenni egy ilyen fontos meccshez – mondta Duncan Keith, aki három perccel a vége előtt beállította az 5–1-es végeredményt, és előtte három gólpasszt is kiosztott. – Most az a legfontosabb, hogy lesz pár napunk pihenni, elvonulhatunk, és összeszedhetjük magunkat a következő párharcra."

A Chicagóra a Colorado–Minnesota párharc továbbjutója vár majd. Az Anaheim pedig készülhet a kaliforniai derbire, de még az a kérdés, ki lesz az ellenfele: a San Jose vagy a Los Angeles? Amíg ez kiderül, addig is pihenhet a Dallast idegenben hosszabbítás után legyőző Ducks.

A hatodik meccsen 1–3-ról és 2–4-ről felálló, 2:10 perccel a vége előtt kettővel égő, az egyenlítő gólt Devante Smith-Pelly révén 24 másodperccel a harmadik harmad vége előtt szerző Ducks a túlóra harmadik percében Nick Bonino találatával lezárta a párharcot.

„Ezt nem hiszem el! Még mindig ráz a hideg, gombóc van a torkomban. A rájátszásbeli párharcot eldöntő hosszabbításos gól minden gyerek álma, aki az udvaron játszva azt képzeli, hogy profi játékos" – mondta lelkesen Bonino.

A New York Rangers és a Philadelphia még csak az ötödik meccsét játszotta, és 2–2 után az volt a tét, ki mehet neki a hatodik találkozónak a továbbjutás kiharcolásának reményében. A Rangers 4–2-re győzött, de a következő meccs Philadelphiában lesz – a Flyers reményei szerint tartogat még fordulatokat a párharc.

NHL, RÁJÁTSZÁS

KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
New York Rangers–Philadelphia Flyers 4–2
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 3–2

NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
Chicago Blackhawks–St. Louis Blues 5–1
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2

Dallas Stars–Anaheim Ducks 4–5 – hosszabbítás után
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–4

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
10 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik