Itt van Amerika
MTI 2020.07.08 12:50 Frissítve: 2020.07.08 13:14

NHL: újabb akadály hárult el a folytatás elől

Az észak-amerikai profi jégkorongliga játékosszervezetének (NHLPA) igazgatótanácsa elfogadta a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt szezon folytatásának feltételeit, így újabb akadály hárult el az elől, hogy augusztus elsején folytatódhasson a bajnokság.

Egyre közelebb a pillanat, amikor újra útjára indulhat a korong (Fotó: AFP)

Az NHL vezérkara már korábban jelezte, milyen feltételek mellett lát lehetőséget az idény megmentésére. A következő lépés, hogy a játékosok elektronikus úton szavaznak arról, vállalják-e a folytatást. Erre szerdától péntekig van lehetőségük. Elképzelhető, hogy néhány játékos – tartva a fertőzéstől – nem kíván játszani a rájátszásban, ezt most minden következmény nélkül megteheti, de ha aláírja a folytatásra vonatkozó szerződést, akkor már nem léphet vissza.

A tervek szerint a 24 állva maradt csapat hétfőn vonulna edzőtáborba, majd július 26-án utazna abba a városba, ahol a rájátszásban szerepel: várhatóan a keletiek Torontóba, a nyugatiak Edmontonba. A playoff augusztus elsején indulna.

A szezon március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány terjedése miatt, és az a döntés született, hogy az alapszakaszt már nem fejezik be, ám a rájátszás nem a megszokott 16 csapatos lesz, hanem ezúttal 24 együttessel kezdődik, zárt kapuk mögött, két helyszínen. Ha augusztus elsején valóban elrajtolhat a playoff, akkor csaknem két hónapra rá hirdethetnek Stanley-kupa-győztest.

2020.08.07 18:00:15

Amerikai sportok S. TÓTH JÁNOS

Az egyetlen magyar NBA-játékos a kosárlegendáról az első találkozástól a The Last Dance című sorozat hatásáig.

2020.08.09 09:55:05

Amerikai sportok TÓTH ATTILA (KEZDO5.hu)

A Portland Trail Blazers a Kawhi Leonardöt nélkülöző Los Angeles Clipperstől kapott ki.

2020.08.08 09:48:59

Amerikai sportok HEGEDŰS RÓBERT (KEZDO5.HU)

A Boston üzenetértékű sikert aratott a Raptors felett, a Philadelphia pedig elsőre győzni tudott Ben Simmons nélkül.

2020.08.07 07:45:43

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Houston Rockets James Harden vezetésével lenyomta a Los Angeles Lakerst.

2020.08.06 09:12:56

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Chris Paulék nem sok esélyt adtak LeBron Jameséknek az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján.