NHL: tovább menetel a Chicago, még veretlen hazai pályán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.19. 06:27
null
Ben Smith és a Blackhawks hárította a Kings első támadását, s eddig tartja a pályaelőnyt (Fotó: Reuters)
A Chicago Blackhawks a tavalyi főcsoportdöntőben 4–1-re elintézte a Los Angelest, és az idén is hasonlóra készül: az első mérkőzésen 3–1-re győzött, és megőrizte hazai veretlenségét az idei rájátszásban – pedig már hét mérkőzésen van túl.

A Chicago nagyrészt a kapusának köszönheti, hogy egyre nagyobb esélye van a Stanley-kupa megvédésére. Corey Crawford a legutóbbi meccseit egy-egy kapott góllal hozta le, 93.3 százalékos védési hatékonyságával az NHL-rájátszás legjobbja, s a Los Angeles Kings elleni főcsoportdöntő nyitó meccsén is 25 védést mutatott be.

„Mindig is bíztam magamban. A lényeg a felkészülés, hogy olyan fejjel álljak a kapu elé, hogy tudjam, a legjobbamat fogom nyújtani. Ez meccsről meccsre sikerül" – mondta a 29 éves kapus a 3–1-re megnyert meccs után.

Az Anaheim elleni hetedik meccsen hatszor eredményes Kingsből csak Tyler Toffoli talált be, ezzel egyenlített a Los Angeles a második harmad elején. A Chicagónak először Brandon Saad, majd Duncan Keith szerzett vezetést, a győzelmet négy perccel a meccs vége előtt Jonathan Toews biztosította be.

A Los Angeles nem sokat pihent az Anaheim elleni diadala óta, ráadásul a Ducks előtt a San Josét is hét meccsen verte meg (de legalább nem mozdult ki Kaliforniából…), most viszont két nap pihenőt kap Chicagóban.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Chicago Blackhawks–Los Angeles Kings 3–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0

Legfrissebb hírek

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
21 órája

NHL: Nyikita Kucserov parádézott a Kraken ellen

Amerikai sportok
2026.03.18. 10:33

Hét gólt vágott az éllovas Colorado otthonában a Pittsburgh Penguins

Amerikai sportok
2026.03.17. 08:06

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:46

Anze Kopitar lett a Kings pontrekordere, a Los Angeles tízgólos meccsen kapott ki – videó

Amerikai sportok
2026.03.15. 09:36

NHL: tizenöt év után lesznek ismét meccsek Németországban

Amerikai sportok
2026.03.14. 15:46

NHL: a St. Louis Blues hosszabbítás után verte az Edmontont – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:47

NHL: MacKinnon négy pontot is szerzett, a Colorado kiütötte a Seattle-t

Amerikai sportok
2026.03.13. 08:15
Ezek is érdekelhetik