NHL: sima Dallas-siker a döntő első mérkőzésén

MTI MTIMTI MTI
2020.09.20. 07:39
null
A Dallas Stars remekül kapcsolta ki a játékból a rivális sztárjait (Fotó: Getty Images)
A Dallas Stars 4–1-re nyert a Tampa Bay Lightning ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének első mérkőzésén magyar idő szerint vasárnap hajnalban, így előnyre tett szert az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.

 

Amelyik csapat megnyeri a Stanley-kupát az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban, az fennállása során másodszor lesz bajnok: a Tampa 2004-ben, a Dallas pedig 1999-ben volt győztes.

Először fordul elő a liga történetében, hogy a bajnok egyetlen hazai találkozót sem játszott a playoffban, mivel a koronavírus-járvány terjedése miatti márciusi leállás után az a döntés született, hogy a rájátszást Edmontonban és Torontóban, a külvilágtól elzárva, úgynevezett buborékban rendezik. Az is páratlan a maga nemében, hogy először találkozott a döntőben két olyan edző, akik korábban egymás segítői voltak: a dallasi Rick Bowness 2013 és 2018 között Jon Cooper másodedzője volt Tampában, illetve először nézett egymással farkasszemet két orosz kapus.

A két együttes az alapszakaszban kétszer találkozott, és mindkétszer a texasiak nyertek hosszabbításban, december 19-én 4–3-ra, január 27-én pedig 3–2-re.

Agresszív letámadással kezdett a Dallas, és ennek hamar, már a 6. percben meglett az eredménye. Támadóharmadbeli korongszerzés után Roope Hintz passzol a kapu mögül Joel Hanley elé, aki a második hullámból érkezve kilőtte a jobb felső sarkot. Ez volt a védő pályafutása első NHL-találata. A továbbiakban sem feküdt ez a játék a Tampának, ám egy szerencsés góllal mégis egyenlített a 13. percben. Blake Coleman lövését még védte Anton Hudobin, a pakk azonban előbb Yanni Gourde lábára, onnan pedig egy védő lábára pattant, majd a gólvonal mögé került.

A Stars két kimaradt emberelőnye alatt egyszer a kapuvas mentett, kétszer pedig Andrej Vaszilevszkij. A 33. percben Alekszandr Radulov a körbe lőtt korongot a támadáshoz csatlakozó Jamie Oleksiak elé tálalta, akinek első kísérlete még levágódott, ám a kipattanót a léc alá emelte. A második harmad hajrájában egyenlíthetett volna a Lightning, ám Brayden Point beleszúrása a felső kapuvason csattant, majd még a szünet előtt nőtt a különbség: Joel Kiviranta iramodott meg, első lövését blokkolták, és a kipattanót már Vaszilevszkij bal karja alatt a hálóba lőtte.

A záró harmadban minden erejét mozgósította a Tampa, és kétszer emberelőnybe is került, azonban Hudobin parádézott. Sorrendben spárgázva jobb lábbal, hassal, lepkés kesztyűvel és jobb vállal mentett hatalmasat. Szinte csak a Stars zónájában zajlott a játék, de a védelem állta a rohamokat, az NHL-es léptékkel alacsony, 180 centis Hudobin csak ebben a harmadban 22-szer, összesen 35-ször védett. A hajrában Vaszilevszkij – akinek 16 védése volt – helyett csatár jött be, ám Jason Dickinson üres kapus góllal beállította a 4–1-es végeredményt.

A Dallas remekül kapcsolta ki a játékból a rivális sztárjait, a remek védekezés – például 24 lövést sikerült blokkolni – kiváló kapusteljesítménnyel párosult. A Tampa 56, a Stars 50 alkalommal ütközött.

A finálé előtt Gary Bettman, az NHL vezetője bejelentette, hogy a liga a tervek szerint december elseje táján indítaná az új, 2020–2021-es idényt, amelyben a megszokott 82 alapszakasz-mérkőzésest játszanák a csapatok, de elmaradna a hagyományos január elsejei Winter Classic nyitottpályás találkozó, valamint az All Star-gála is. Hozzátette, természetesen a koronavírus-járvány átírhatja a forgatókönyvet.

JÉGKORONG
NHL, RÁJÁTSZÁS

STANLEY-KUPA, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Tampa Bay Lightning–Dallas Stars 1–4 (1–1, 0–2, 0–1)
G:
Gourde (13.), ill. Hanley (6.), Oleksiak (33.), Kiviranta (40.), Dickinson (59.)

A párharc magyar idő szerint kedd hajnalban folytatódik Edmontonban.

Legfrissebb hírek

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
7 órája

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
Tegnap, 8:31

NHL: Nyikita Kucserov parádézott a Kraken ellen

Amerikai sportok
2026.03.18. 10:33

Hét gólt vágott az éllovas Colorado otthonában a Pittsburgh Penguins

Amerikai sportok
2026.03.17. 08:06

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:46

Anze Kopitar lett a Kings pontrekordere, a Los Angeles tízgólos meccsen kapott ki – videó

Amerikai sportok
2026.03.15. 09:36

NHL: tizenöt év után lesznek ismét meccsek Németországban

Amerikai sportok
2026.03.14. 15:46

NHL: a St. Louis Blues hosszabbítás után verte az Edmontont – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:47
Ezek is érdekelhetik