NHL: parádézott az újonc kapus, egyenlített az Anaheim

Vágólapra másolva!
2014.05.11. 07:08
null
John Gibson minden hazai lövésnek az útjába állt (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) Keleti főcsoportjának elődöntőjében a Boston Bruins saját közönsége előtt 4–2-re megverte a Montreal Canadienst, így 3–2-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban, tehát egy győzelemre került a főcsoportdöntőtől. Az Anaheimnél a kapuban John Gibson – aki pályafutása első playoffmeccsén lépett jégre kezdőként –, míg elöl a gólt és gólpasszt jegyző Ryan Getzlaf remekelt, segítségükkel a Ducks a második idegenbeli mérkőzését is megnyerte a Los Angeles Kings ellen a Nyugati konferenciában.

 

A második harmad eleje kulcsfontosságú volt a Boston győzelmének szempontjából. A Bruins a szóban forgó játékrész kezdetén bő fél perc leforgása alatt két emberelőnyös gólt szerzett – ezzel már 3–0-ra vezetett –, így megnyugtató előnyre tett szert a Montreallal szemben, amely ezt követően már nem tudta megközelíteni vendéglátóját.

A Boston és a meccs legjobbjának az egy gólig és két asszisztig jutó Carl Söderberg bizonyult, de a 29 védést bemutató Tuukka Raskra sem lehetett panasz, akinek a kapuját csak emberfórból tudta bevenni a Canadiens.

Kétgólos győzelmének köszönhetően a Boston 3–2-re vezet a párharcban, melynek következő mérkőzésére magyar idő szerint kedd hajnalban kerül sor.

John Gibson letette a névjegyét. Az Anaheim húszéves tehetsége az NHL történetének legfiatalabb kapusává vált, aki kapott gól nélkül mutatkozott be a playoffban. A Ducks az ő, valamint az első harmad hajrájában góllal és gólpasszal kirukkoló Ryan Getzlaf kiváló teljesítményének köszönhetően másodszor is megverte idegenben a Los Angelest, így a hazai közönség előtt elszenvedett két vereség után 2–2-re módosította a párharc állását.

Érdekesség, hogy a Kings–Ducks párosításban a legutóbbi hét meccset a mindenkori vendégcsapat nyerte meg. Vajon kedd hajnalban megszakad a sorozat?

NHL, RÁJÁTSZÁS

KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, ÖTÖDIK MÉRKŐZÉS
Boston Bruins
–Montreal Canadiens 4–2 (1–0, 2–1, 1–1)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–2 a Boston javára

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, NEGYEDIK MÉRKŐZÉS
Los Angeles Kings–Anaheim Ducks 0–2 (0–2, 0–0, 0–0)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik