NHL: nyert az Anaheim Detroitban, visszajött a Kings

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.05. 06:58
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság rájátszásának első körében a Washington Capitals 1–0-ra nyert a New York Rangers ellen, s ezzel 2–0-ra vezet az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban. A másik keleti összecsapásban a Toronto Maple Leafs bostoni győzelmével 1–1-re egyenlített. Nyugaton már a harmadik meccseket játszották: az Anaheim Ducks Detroitban vette vissza a pályaelőnyét, míg a Los Angeles Kings egy szűk, 1–0-s győzelemmel akadályozta meg, hogy a St. Louis Blues a párharcban 3–0-ra elhúzzon.

Phil Kessel, a Toronto Maple Leafs játékosa négy évvel ezelőtt igazolt Kanadába a Boston Bruinstól. A 2006-os draft első körének ötödik választottja ez idő alatt egyszer sem tudott betalálni korábbi csapatának öt-öt elleni küzdelemben, azonban most megtört a jég. Kessel a harmadik harmad első percében megszerezte csapata harmadik gólját, ezzel hozzásegítve a torontóiakat a 4–2-es sikerhez, így kiegyenlítve a párharc állását.Phil Kessel, a Toronto Maple Leafs játékosa négy évvel ezelőtt igazolt Kanadába a Boston Bruinstól. A 2006-os draft első körének ötödik választottja ez idő alatt egyszer sem tudott betalálni korábbi csapatának öt-öt elleni küzdelemben, azonban most megtört a jég. Kessel a harmadik harmad első percében megszerezte csapata harmadik gólját, ezzel hozzásegítve a torontóiakat a 4–2-es sikerhez, így kiegyenlítve a párharc állását.

A Nyugati főcsoport negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén sima, 4–0-s sikert aratott az Anaheim Ducks a Detroit Red Wings felett, így 2–1-re vezet a párharcban. A mérkőzés fordulópontja Justin Abdelkader kiállítása volt. A Red Wings csatára egy szabálytalan lökés után ötperces nagybüntetést kapott, amely után csapata már képtelen volt tartani a Kacsákat.

A Los Angeles Kings szoros mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a St. Louist, így megakadályozva, hogy a Blues 3–0-ra elhúzzon a sorozatban. Az alapszakaszban a Nyugati főcsoport negyedik helyén végző St. Louisnak rengeteg lehetősége volt a mérkőzésen a gólszerzésre, azonban egyszer sem tudtak kifogni a Kings kapusán, Jonathan Quicken, aki hibátlan teljesítménnyel, harminc védést bemutatva lett a mérkőzés embere.

A Washington Capitals újra legyőzte a New York Rangerst. A fővárosi csapat hosszabbítás után most 1–0-ra tudott nyerni, és így már 2–0-ra vezet a párharcban. A mérkőzés egyetlen találatát Mike Green szerezte, aki a ráadás nyolcadik percében vette be az addig hibátlanul teljesítő Henrik Lundqvist kapuját.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT

Washington Capitals–New York Rangers 1–0 (0–0, 0–0, 0–0, 1–0) – h. u.
G: Green
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0

Boston Bruins–Toronto Maple Leafs 2–4 (0–0, 1–2, 1–2)
G: Horton, Boychuk, ill. Lupul (2), Kessel, Van Riemsdyk
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

NYUGATI FŐCSOPORT
Los Angeles Kings–St. Louis Blues 1–0 (0–0, 1–0, 0–0)
G: Vojnov
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–2

Detroit Red Wings–Anaheim Ducks 0–4 (0–0, 0–1, 0–3)
G: Bonino, Getzlaf, Etem, Beleskey
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik