NHL: neki már nyolc, Jaromír Jágr Floridában folytatja

MTI MTIMTI MTI
2015.02.27. 08:51
A Florida Panthers csapatánál folytatja pályafutását Jaromír Jágr. A veterán cseh szupersztárnak ez lesz a nyolcadik klubja az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

Az NHL honlapjának beszámolója szerint a 43 éves támadótól egy idei második, és egy jövő évi harmadik körös draftjogért cserébe vált meg a New Jersey Devils, amelynél Peter DeBoer vezetőedző december 26-i menesztését követően nem igazán számítottak a játékosra.

Jágr második szezonját töltötte New Jerseyben, tavaly 67 pontjával (24 gól és 43 gólpassz) az együttes legeredményesebb hokisa volt, a mostani idényben eddig 57 mérkőzésen 29 pontnál (11 gól és 18 gólpassz) jár.

Jágr – aki egyike azon 25 hokisnak, aki nyert már olimpiát (1998), vb-t (2005, 2010) és Stanley Kupát (1991, 1992) is – az NHL-ben a Pittsburgh Penguinsben játszott először, majd a Washington Capitals, a New York Rangers, a Philadelphia Flyers, a Dallas Stars és Boston Bruins csapataiban is szerepelt.

A Panthers jelenleg a rájátszásba jutásért harcol, a gárda soron következő hat találkozóját hazai környezetben játssza. Jágr szombaton, a Buffalo Sabres ellen mutatkozhat be.

Legfrissebb hírek

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
12 órája

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31

NHL: idegenbeli sikerével a főcsoportdöntő kapujában a Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2026.05.12. 07:51

NHL: sima montreali siker a Buffalo ellen; már nem vezet a Golden Knights

Amerikai sportok
2026.05.11. 08:36
Ezek is érdekelhetik