NHL: Mr. Hockey elment – meghalt Gordie Howe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.10. 16:20
null
Gordie Howe-nak fantasztikus karrierje volt (Fotó: Reuters)
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Gordie Howe, minden idők egyik legjobb jégkorongozója.

A Mr. Hockey becenevű kanadai játékos az elmúlt években sokat betegeskedett, és stroke-kal is kezelték.

Pályafutása rendkívül hosszú és sikerekben gazdag volt. Az észak-amerikai profiligában (NHL) érdekelt Detroit Red Wingsben játszott 1946 és 71 között, a csapattal négyszer nyert Stanley-kupát (1950, 1952, 1954, 1955). Hatszor volt az alapszakasz pontkirálya és szintén hatszor az alapszakasz legértékesebbje, összesen 23 All-Star-gálán lépett jégre.

Először 1971-ben vonult vissza. A következő évben beválasztották a Hírességek Csarnokába. Aztán 1973-ban visszatért az akkori frissen megalakult ligába, a WHA-ba, amelyben 1979-ig játszott. Majd ismét visszatért az NHL-be, a Hartford Whalersbe egy szezon erejéig.

Howe volt minden idők legidősebb hokisa, aki az NHL-ben szerepelt, onnan 52 évesen vonult vissza véglegesen.

De csakis onnan, mert 1997-ben, majdnem 70 éves korában egy mérkőzés erejéig visszatért az IHL-ben szereplő Detroit Vipersbe – hogy elmondhassa magáról: hat különböző évtizedben is játszott hivatalos mérkőzésen! Noha csak pár másodpercet töltött a jégen, egyedülálló tettet hajtott végre a sportág történetében.

A profi jégkorong világában még most is tucatnyi – valószínűleg megdönthetetlen – rekordot tart. Az NHL-ben 1980-as visszavonulásáig 801 gólt szerzett, és 1049 gólpasszt adott (1850 pont), ezeket a csúcsokat csak a szintén legendás Wayne Gretzky (894, 1963, 2857 pont) tudta megdönteni.

Nyolc évvel ezelőtt megkapta az NHL életműdíját.

Howe-ról egy speciális „mesterhármast” is elneveztek: az a hokis, aki egy adott találkozón gólt üt, gólpasszt ad, és verekedés miatt a kiállítás sorsára jut, úgynevezett Gordie Howe Hattricket ér el.

Az egyesült államokbeli Detroitot a kanadai Windsorral összekötő hidat – amelyet a tervek szerint 2020-ban adnak át – róla nevezik el.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik