NHL: mesterhármas és kiütéses vendégsiker a nyugati döntőben

2019.05.20. 07:06
null
Jaden Schwartz (St. Louis) a harmadik gólját üti (Fotó: nhl.com)
A St. Louis Blues 5–0-ra győzött a San Jose Sharks vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) Nyugati főcsoportjának döntőjében, a párharc magyar idő szerint hétfő hajnalban megrendezett ötödik mérkőzésén, ezzel először került előnybe (3–2) összesítésben. Jaden Schwartz mesterhármassal járult hozzá a kiütéses diadalhoz.

 

Oskar Sundqvist a hatodik percben szerezte meg a vezetést a Bluesnak, és bár az első harmadban még a hazaiak veszélyeztettek többet (11–4 volt a kapura lövési mutató), a második játékrésztől egyre nagyobb fölényben játszott a St. Louis.

A második és a harmadik periódusban 36 lövés ment a hazai kapura, miközben csupán tíz a vendégekére… A nagy számok törvényei alapján négyszer be is jutott a korong az egyébként szépen helytálló Martin Jones (35 védés) kapujába. Odaát Jordan Binnington 21 védéssel könyvelte el pályafutása első playoffbeli shutoutját.

Vlagyimir Taraszenko egy büntetőből szerzett góllal és két assziszttal zárt, de az igazi hős a háromszor a kapuba találó Jaden Schwartz volt. A kanadai balszélső másodszor ért el mesterhármast az idei playoffban, és a rájátszásbeli mérlege (18 meccs/12 gól) már most jobb, mint amennyivel az alapszakaszt letudta (69/11). Legutóbb Johan Franzén (Detroit) ért el két triplát egy playoffban (2008).

A Blues – amely hetedszer nyert idegenben az idei playoffban, és a 11 rájátszásbeli győzelemmel csapatcsúcsot ért el – 1970 óta először juthat be a Stanley-kupáért zajló nagydöntőbe. Az utolsó lépést kedden teheti meg.

A keleti ágon a Boston Bruins már befejezte a párharcát, várja a végső finálét.

NHL-RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
San Jose Sharks–St. Louis Blues 0–5
(0–1, 0–2, 0–2)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a St. Louis javára.

 

Legfrissebb hírek

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31

NHL: idegenbeli sikerével a főcsoportdöntő kapujában a Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2026.05.12. 07:51

NHL: sima montreali siker a Buffalo ellen; már nem vezet a Golden Knights

Amerikai sportok
2026.05.11. 08:36

NHL: dupla söpréssel döntős keleten a Hurricanes

Amerikai sportok
2026.05.10. 09:45

NHL: simán egyenlített a Montreal; Marner vezérletével előnyben a Vegas

Amerikai sportok
2026.05.09. 10:20
Ezek is érdekelhetik