NHL: kisebb csodát tett a Rangers, sokkal nagyobbat a Boston

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.14. 06:47
null
Nem a Zdeno Chárától kapott pofonok fognak egész nyáron fájni a torontóiaknak (Fotók: Reuters)
Tizenegy perccel a rendes játékidő lejárta előtt 4–1-re, másfél perccel a zárás előtt 4–2-re vezetett a Toronto Bostonban a két csapat első körös párharcának mindent eldöntő hetedik összecsapásán az NHL rájátszásában, mégis az amerikaiak örülhettek, miután Patrice Bergeron 51 másodperccel a vége előtt egyenlített, a hosszabbítás hetedik percében pedig a győztes gólt is megszerezte. A New York Rangers vendégként nem engedte ki a kezéből az előnyt, sima 5–0-s győzelemmel lépte le idegenben a Washingtont, és jutott a következő körbe, ahol a Boston vár rá.

Az NHL rájátszásában még sohasem bukott el úgy csapat, hogy a hetedik mérkőzés záró harmadában három góllal vezetett. Eddig. A Toronto azonban Bostonban pórul járt, sőt, másfél perccel a vége előtt is kényelmesnek tűnt a helyzete, hiszen még mindig 4–2-re állt idegenben.

Ekkor azonban beindult Patrice Bergeron: 1:22 perccel a vége előtt gólpasszt adott Milan Lucicnak, 31 másodperccel később egyenlített, majd a hosszabbításban is magára vállalta a gólszerzést a megbénult Maple Leafs ellen.

„Ennél őrültebb meccset aligha lehet elképzelni – mondta Bergeron. – Nem így terveztük a meccset,d e a végén megtaláltuk az utat a győzelemhez."

„Itt bármi megtörténhet, és meg is történik" – mondta Lucic.

„Azt mondják, ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Biztosan tanulni fogunk ebből a következő szezonra, de kegyetlen lesz így átvészelni a nyarat" – mondta a 2004 óta először playoff-szereplő Torontóban két gólt szerző Cody Franson.

A Bruins a New York Rangersszel találkozik a következő körben: újabb Original Six-csapattal, amellyel a hetvenes évek óta nem futott össze a playoffban.

Alekszandr Ovecskin (jobbra) és washingtoni társai nem hittek a szemüknek
Alekszandr Ovecskin (jobbra) és washingtoni társai nem hittek a szemüknek

A Rangers Washington elleni párharcában az első hat meccsen minimális hazai győzelem született, de John Tortorella együttese megtörte a sorozatot. Henrik Lundqvist a hatodik után a hetedik meccsen is megőrizte kapuját a góltól Alekszandr Ovecskinék ellen (ilyenre legutóbb Domink Hasek volt képes 2002-ben detroitiként a Colorado ellen), utóbbin 35 védést mutatott be, miközben társai ötször is betaláltak a fővárosiaknak.

„A kiesésünk oka? Nagyon egyszerű: Henrik Lundqvist" – mondta a meccs után Troy Brouwer.

„Vannak pillanatok, amikor nagyon élvezem az egészet, és úgy gondolom, ez az, amiért érdemes csinálni, de máskor a nyomás elnehezedik rajtunk. Meg kell találni az egyensúlyt, ami nálam azt jelenti, hogy igyekszem megőrizni a hidegvéremet" – fogalmazott Lundqvist.

NHL-RÁJÁTSZÁS

FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐK, 7. MÉRKŐZÉSEK

KELETI FŐCSOPORT
Washington Capitals (3. kiemelt)–New York Rangers (6.) 0–5 (0–1, 0–2, 0–2)
G: Asham, Pyatt, Del Zotto, Callahan, Zuccarello
Továbbjutott: a NY Rangers, 4–3-mal

Boston Bruins (4.)–Toronto Maple Leafs (5.) 5–4 (1–1, 0–1, 3–2, 1–0) – hosszabbítás után
G: Bergeron 2, Bartkowski, Horton, Lucic, ill. Franson 2, Kessel, Hadri
Továbbjutott: a Boston, 4–3-mal

A főcsoport-elődöntők párosítása. Kelet: Pittsburgh Penguins (1.)–Ottawa Senators (7.), Boston Bruins (4.)–New York Rangers (6.). Nyugat: Chicago Blackhawks (1.)–Detroit Red Wings (7.), Los Angeles Kings (5.)–San Jose Sharks (6.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik