NHL: kétgólos idegenbeli sikerrel fordított a Pittsburgh

Vágólapra másolva!
2016.05.19. 07:30
null
Kétgólos idegenbeli sikerrel fordított a Pittsburgh a Tampa Bay ellen (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) főcsoportdöntőjének harmadik felvonásán idegenben nyert a Pittsburgh Penguins a Tampa Bay Lightning ellen, így az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcában fordított.

 

A Penguins nagyon fontos győzelmet aratott a Tampa Bay ellen idegenben, a Keleti Főcsoport döntőjének harmadik mérkőzésén. Sidney Crosby góllal járult hozzá csapata sikeréhez – amikor a 28 éves center betalált ebben a rájátszásban, a Pingvinek mindig nyertek –, ugyanakkor a gárda másik húzóembere, Jevgenyij Malkin hat mérkőzés óta pontképtelen, az orosznak ez karrierje leghosszabb negatív sorozata.

Az összecsapás két hőse a Carl Hagelin, Phil Kessel páros volt, akik egyaránt góllal és gólpasszal járultak hozzá a Pittsburgh sikeréhez.

A gólok sorát meg Hagelin nyitotta meg a második harmadban, a záró játékrészben aztán még háromszor betaláltak a vendégek, akik az egész mérkőzésen kezdeményezőbbek voltak a Lightningnál, amely csupán 28-szor lőtt kapura a hatvan perc alatt (a Penguins ezzel szemben 48-szor).

NHL, RÁJÁTSZÁS, 2016
FŐCSOPORTDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT

Tampa Bay Lightning–Pittsburgh Penguins 2–4 (0–0, 0–1, 2–3)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–1, a Pittsburgh Penguins javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik