NHL: hazai sikerével már előnyben a Detroit

2013.05.21. 06:46
null
Nem találja az utat a Chicago a detroiti kapuba (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) Nyugati főcsoportjának elődöntőjében a harmadik mérkőzésen a Detroit Red Wings (7.) kétgólos győzelmet aratott a Chicago Blackhawks (1.) ellen, így az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcában előnyhöz jutott.

 

A 28. percben született a mérkőzés első gólja: Gustav Nyquist szerzett vezetést a Detroitnak. A házigazda ettől olyan lendületbe jött, hogy 31 mp múltán ismét betalált, akkor Drew Miller volt eredményes, a playoffban először. Az alapszakaszt megnyerő Chicago a 45. percben Patrcik Kane révén szépített, de mielőtt nagyon beleélte volna magát a vendégcsapat a szoros állásba, két perccel később ismét kettőre nőtt a különbség.

Pavel Dacjuk is feliratkozott a gólszerzők közé. Így hiába volt aktívabb, lőtt kapura többet a Blackhawks – különösen a záró felvonásban billent fel a pálya, független attól, hogy négy kisbüntetést kaptak a vendégek, miközben a házigazdák akkor éppen egyet sem –, Jimmy Howard 40 lövésből 39-t hárított, emberhátrányban nyolcból nyolcat. Bár utóbbiban kollégája, a vesztes oldalon három gólt beszedő Corey Crawford is hibátlan maradt, ő hatból hattal zárt.

„Még mindig van lehetőségünk arra, hogy megtaláljuk a módját a gólszerzésnek – mondta a Chicago edzője, Joel Quenneville. A Blackhawks négy góllal nyitott az első meccsen – meg is nyerte, a másodikon és a harmadikon azonban már csak egy-egy alkalommal volt eredményes. Ki is kapott. – Ha megtaláljuk a módját, nem marad el a jutalom. Nem lesz könnyű, de muszáj...”

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
3. MÉRKŐZÉS
Detroit Red Wings (7.)–Chicago Blackhawks (1.) 3–1
(0–0, 2–0, 1–1)
Gólszerzők: Nyquist, Miller, Dacjuk, ill. Kane
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 21, a Detroit javára

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán: Ennyire profi körülmények között még nem készülhettem

Jégkorong
9 órája

Szongoth Domán úgy érzi, öt nap alatt is rengeteget tanult Buffalóban

Jégkorong
2026.07.04. 15:49

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
2026.07.02. 19:52

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
2026.07.01. 16:00

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
2026.06.30. 14:38

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
2026.06.29. 14:51

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18
Ezek is érdekelhetik