NHL: fontos mérkőzést nyert a Colorado és a Dallas

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 06:43
A rájátszásba jutás szempontjából fontos mérkőzést nyert meg a Colorado Avalanche és a Dallas Stars az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.

A Colorado a tavalyi finalista Vegas Golden Knights ellen diadalmaskodott, és így őrzi nyolcadik, még playoffot érő helyét a nyugati főcsoportban. A Dallas pedig a nyugaton első Calgary Flames vendégeként győzött, noha első számú kapusát, Ben Bishopot lábsérülés miatt le kellett cserélni. A főcsoport hetedik helyén álló Stars sorozatban hatodik idegenbeli fellépésén nyert.

Amennyiben a Colorado kikapott volna, akkor a Vegas, valamint a most szabadnapos St. Louis Blues is bekerült volna a rájátszásba. A Toronto Maple Leafs a szezonban először játszott szétlövéssel végződő mérkőzést, és alulmaradt a playoffba jutásért küzdő Philadelphia Flyersszel szemben.

A Boston Bruins elsősorban a cseh David Pastrnak mesterhármasával és két gólpasszával győzött 6–3-ra a vendég New York Rangers ellen, így sorozatban 12. hazai összecsapását nyerte meg.

NHL, ALAPSZAKASZ
Philadelphia Flyers
–Toronto Maple Leafs 5–4 – szétlövés után
Boston Bruins–New York Rangers 6–3
Calgary Flames–Dallas Stars 1–2
Colorado Avalanche–Vegas Golden Knights 4–3

Legfrissebb hírek

NHL: kalandos góllal, 0.4 másodperccel a vége előtt nyert a Vegas Edmontonban

Amerikai sportok
6 órája

NHL: kilencgólos meccsen szépített a Panthers, egyenlített a Jets

Amerikai sportok
Tegnap, 9:12

NHL: a második meccsen is nyert Las Vegasban az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.09. 09:03

Rantanen triplájával nyert a Stars, s elvette az alapszakaszgyőztes Jets pályaelőnyét

Amerikai sportok
2025.05.08. 07:56

NHL: idegenben került előnybe a Carolina és az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.07. 06:50

NHL: Nylander remekelt, előnyben a Toronto a címvédő ellen

Amerikai sportok
2025.05.06. 07:17

NHL: drámai körülmények után jutott tovább a Winnipeg

Amerikai sportok
2025.05.05. 07:59

NHL: Rantanen triplájával továbbjutott a Stars

Amerikai sportok
2025.05.04. 07:52
Ezek is érdekelhetik