NHL: ezúttal hosszabbítás nélkül nyert a Boston

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.18. 06:52
null
Tuukka Rask nagyszerű védések sorozatával segítette nyerni a Bostont (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének harmadik meccsén – az első két találkozóval ellentétben – nem volt hosszabbítás, a Boston hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Chicagót, ezzel átvette a vezetést az egyik csapat negyedik sikeréig tartó fináléban.

 

A Bruins jól kezdett, irányította a játékot, ám hiába lőtt többet kapura ellenfelénél, nem tudta bevenni Corey Crawford (33 védés) kapuját. Ahogy rendezte sorait a Chicago, kétszer is emberelőnybe került, ám nem élt a lehetőségekkel, mert Tuukka Rask, a hazaiak finn kapusa is remekelt.

A második harmad elején az előző meccset hirtelen halálban eldöntő Daniel Paille villant, majd a lendület megmaradt, és sorra kapta az emberelőnyöket a Bruins. Ebből az egyiket Patrice Bergeron értékesítette a 41 éves cseh Jaromír Jágr szép passzából.

Csúcsforgalom Corey Crawford kapuja előtt (Fotó: Reuters)
Csúcsforgalom Corey Crawford kapuja előtt (Fotó: Reuters)

A harmadik játékrészre minden energiáját mozgósította a Blackhawks, helyzetekig, kapuvasig eljutott, de egyszerűen semmi sem sikerült. Rask 28 védéssel zárta az összecsapást, és karrierje során harmadik alkalommal volt hibátlan a rájátszásban.

A hazai siker alapja volt, hogy a csapat a korongbedobásokat 39–16-ra megnyerte, ezért sokkal több támadást vezethetett. Megjegyzendő, hogy a bemelegítés alatt a vendégek szlovák sztárja, Marián Hossa megsérült, és nem tudta vállalni a játékot.

A döntőben először nyert az a csapat, amelyik a találkozó első gólját ütötte. Az idei playoffban a Boston az aktuális párharcaiban mindegyik harmadik sorszámú meccsét megnyerte, a Chicago pedig elveszítette.

A negyedik mérkőzésre magyar idő szerint csütörtök hajnalban kerül sor Bostonban.

NHL, RÁJÁTSZÁS
STANLEY-KUPA-DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Boston Bruins–Chicago Blackhawks 2–0 (0–0, 2–0, 0–0)
Gólok:
Paille (22:13, C. Kelly, Seguin), Bergeron (14:05, e.e., Jágr, Chara)
Kapusok: Rask 28 védés/28 lövés, ill. Crawford 33/35
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
11 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik