NHL: döcögve indult el a Chicago a rájátszásban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.01. 06:50
null
Bickell gólja mentette meg a Chicagót a Minnesota elleni blamától (Fotó: Reuters)
A vártnál jóval nehezebben indult a rájátszás az alapszakasz-győztes Chicago Blackhawks számára, a Minnesota Wild ugyanis 1–1-es döntetlennel kihúzta a rendes játékidőt, és Bryan Bickell hosszabbításos góljára volt szüksége a Blackhawksnak a sikerre. A címvédő Los Angeles által a tavalyi playoffban kisöpört, a Kingstől az idei alapszakaszban is mindháromszor kikapó St. Louis szintén hosszabbításban győzte le kaliforniai riválisát, és ezzel vezetést szerzett. Az Anaheim 3–1-es sikerrel indított a Detroit ellen.

A Chicago talán túlságosan is megnyugodott a Minnesota elleni meccs elején, amikor a Wildnál a bemelegítés során meghúzódott Niklas Bäckström kapus, aki szinte egyedül védte végig a csonka alapszakaszt a St. Paul-iak kapujában. Ám a szezon során mindössze háromszor kezdő Josh Harding kiállta a próbát, összesen 35 védést bemutatva vitte a hosszabbításig csapatát.

Ám abban a ziccerben kilépő Bryan Bickell-lel már semmit sem tudott kezdeni, így ha nehezen is, a Blackhawks hozta az első meccset.

A címvédő Los Angeles Kings a St. Louis otthonában elsősorban lélektanilag törhette volna meg vendéglátóját, amelyet az elmúlt egy évben hétből hétszer legyőzött. Itt is hosszabbításba torkollott az összecsapás, s Jonathan Quick, a tavalyi döntő legértékesebb játékosa óriási hibájával megajándékozta a hazaiakat. A Blues rendes játékidős gólját is szerző Alex Steen lerohanta a pakkot a kapuja mögött megszelídíteni próbáló Quicket, és el is vette tőle a korongot, amelyet az üres kapuba terelt.

„Nincs mit szépíteni, elszúrtam. Megpróbáltam megjátszani a korongot, ő blokkolt, nála maradt a pakk, és belőtte – mondta Quick. – Kikaptunk, de nem szabad emiatt siránkoznunk. Ha nyertünk volna, akkor sem lenne örömünnep, ez csak egy meccs volt, rögtön jön a következő."

Az Anaheim és a Detroit összecsapása nem hozott hosszabbítást, köszönhetően a 42 éves Teemu Selänne pazar góljának, amellyel előnybe került a Ducks, és Francois Beauchemin üres kapus góljával el is dőlt az első mérkőzés.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
NYUGATI FŐCSOPORT

Chicago Blackhawks (1. kiemelt)–Minnesota Wild (8.) 2–1 (0–1, 1–0, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
G: Marián Hossa, Bickell, ill. Clutterbuck
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0

St. Louis Blues (4.)–Los Angeles Kings (5.) 2–1 (1–0, 0–0, 0–1, 1–0) – hosszabbítás után
G: Steen 2, ill. Ju. Williams
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0

Anaheim Ducks (2.)–Detroit Red Wings (7.) 3–1 (1–1, 0–0, 2–0)
G: Bonino, Selänne, Beauchemin, ill. Cleary
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik