NHL: bravúros győzelmet aratott az Ottawa Edmontonban

MTI MTIMTI MTI
2019.12.05. 06:54
Címkék
Az előző öt találkozóját elvesztő Ottawa Senators 5–2-re nyert a nyugati főcsoport második helyén álló Edmonton Oilers otthonában az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.

Az első harmadban egygólos hátrányba került a Senators, amely a 26. percben 12 másodperc alatt fordította meg az állást, győzelmét pedig a harmadik játékrészben biztosította be. A vendégeknél Tyler Ennis három ponttal – egy gól és két gólpassz – járult hozzá a győzelemhez. Az Ottawa sorozatban a hatodik mérkőzését nyerte meg Edmontonban.

A St. Louisnak megszakadt a négy mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata, miután 3–0-ra kikapott Pittsburgh-ben. A Penguins kapujában Tristan Jarry 28 lövést védett, és hibátlanul zárt: a szezonban először, karrierje során harmadszor. A Blues ezt megelőzően vendégként tíz mérkőzésen tudott pontot szerezni: nyolc győzelme mellett kétszer csak a ráadásban kapott ki.

Egymást követő negyedik győzelmét aratta a Colorado, amely Torontóban kerekedett 3–1-re a házigazdák fölé. A két együttes párharcában a legutóbbi kilenc mérkőzésen nyolcadszor az aktuális vendégcsapat ünnepelhetett: mindketten négy-négy alkalommal.

A ligaelső Washington sorozatban ötödször nyert, a Capitals ezúttal a Los Angeles Kingst győzte le 3–1-re. A fővárosiaknál a védő John Carlson kétszer volt eredményes.

NHL, ALAPSZAKASZ
Edmonton Oilers–Ottawa Senators 2–5
Toronto Maple Leafs–Colorado Avalanche 1–3
Pittsburgh Penguins–St. Louis Blues 3–0
Los Angeles Kings–Washington Capitals 1–3

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01