NHL: az Islanders győzni tudott Pittsburghben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.04. 07:13
null
Gólszerzők randevúja: Kesler (Vancuver) duplája kevés volt Thorntonék (San Jose) ellen (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokságban (NHL) a rájátszás első fordulójának második mérkőzésén a New York Islanders (8.) Pittsburghben lepte meg a Penguinst (1.), így 1–1-re alakította az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állását. Hasonló az állás a Montreal Canadiens (2.)–Ottawa Senators (7.) versenyfutásban is – itt előbbi házigazdaként nyert –, míg a Chicago Blackhawks (1.) újabb hazai sikerével már 2–0-ra vezet a Minnesota Wild (8.) ellen, illetve a San Jose Sharks (6.) második vancouveri mérkőzését is megnyerte a Canucks (3.) ellen, amely így elég nagy bajba került.

 

 

Pittsburgh–NY Islanders

Pedig milyen szépen indult a meccs a hazaiak számára: a 4. perc elején már 2–0-ra vezettek (két világklasszisuk, Jevgenyij Malkin és Sidney Crosby volt eredményes), és még a vendégek fórból lőtt szépítésére is válaszoltak az első harmad vége előtt a csapatkapitány Crosby révén. Utána azonban kihúzták alóluk a talajt… A vendégek három gólt lőve fordítottak, miközben ők két harmadon át gólképtelennek bizonyultak: Jevgenyij Nabokov negyven perc alatt 22 lövést hárított, hátrányban játszva pedig igazi tartást adott a vendégeknek, tízből kilencet védett.

Montreal–Ottawa

Mivel az első és a harmadik harmadban sem született gól – előbb 22, majd 19 lövés „sült” be –, az érdemi rész a második felvonásban történt. Akkor a játékrész elején 53 mp alatt szerzett két góllal lépett meg a Montreal, majd az ottawai szépítést követően Michael Ryder találatával ismét kettőre nőtt az előnye, amely aztán kitartott a végéig.

Chicago–Minnesota

Michael Frolik duplájával lépett meg a Chicago, majd a vendégek szépítése után Patrick Sharp is beköszönt kétszer a házigazdáktól. A hátralévő hat percbe sok minden már nem fért bele, csupán egy gólváltás. A Minnesota a hajrában kockáztatott, mínusz kettőnél levitte a kapusát, de veszített, Bryan Bickell találata zárta le a mérkőzést.

Vancouver–San Jose

Fordulatosan alakult a San Jose második vancouveri vendégjátéka, hiszen a Sharks jutott előnyhöz a találkozón, amelyen a harmadik harmad elején Ryan Kesler előbb eltüntetett, majd második találatával már a Canucksot juttatta vezetéshez. A vendégek a 60. percben mentették túlórára a meccset, amelyben 5:31-nél Raffi Torres a javukra döntött.



A GYŐZTES ISLANDERS-GÓL

 

 

FORDÍTÁS SHARKS-MÓDRA

 

 

NHL, RÁJÁTSZÁS, ELSŐ FORDULÓ
KELETI FŐCSOPORT NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Pittsburgh Penguins (1.)–New York Islanders (8.) 3–4
(3–1, 0–2, 0–1)
Gólszerzők: Crosby 2, Malkin, ill. Moulson, McDonald, Martin, Okposo
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Montreal Canadiens (2.)–Ottawa Senators (7.) 3–1
(0–0, 3–1, 0–0)
Gólszerzők: White, Gallagher, Ryder, ill. Michálek
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

NYUGATI FŐCSOPORT NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Chicago Blackhawks (1.)–Minnesota Wild (8.) 5–2
(1–0, 1–1, 3–1)
Gólszerzők: Frolik 2, Sharp 2, Bickell, ill. Setoguchi, M. Scandella
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Chicago javára

Vancouver Canucks (3.)–San Jose Sharks (6.) 2–3 – h.u.
(0–1, 0–0, 2–1, 0–1)
Gólszerzők: Kesler 2, ill. Thornton, Marleau, Torres
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a San Jose javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik