NHL: egy gól döntött a nyugati döntő első meccsén

Vágólapra másolva!
2016.05.16. 06:48
null
Brian Elliott egy lövés kivételével mindent hárított, ennek köszönhetően előnyben a Blues (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) Nyugati főcsoportjának döntőjében a St. Louis Blues hazai jégen 2–1-re megnyerte az első mérkőzést a San Jose Sharks ellen.

 

Az alapszakasz legjobb idegenbeli mérlegével záró San Jose eddig egyik párharcában sem állt vesztésre ebben a rájátszásban, de a Blues ellen elbukta az első mérkőzést, és a playoff során először neki kell futnia riválisa után.

Pedig a Sharks St. Louisban sem játszott alárendelt szerepet, sőt, 56-szor célozta meg az ellenfél kapuját, míg a Blues 41-szer. Ebből a kaput eltaláló lövések aránya 32:23 lett a San Jose javára, de Brian Elliott csak egyszer engedte maga mögé a pakkot, Martin Jones pedig kétszer.

Arra is nagyon ügyeltek a hazaiak, hogy ne legyen kiállítás, csupán háromszor kerültek emberhátrányba a létszámfölényeket eddig 31 százalékosan kihasználó kaliforniaiak ellen, és mind a hármat ki is védekezték!

A pörgős, sportszerű meccsen a Blues is csak kétszer került fórba, de az elsőt kihasználva a 16. percben David Backes góljával vezetést szereztek. A Sharks válasza 34 másodperc múlva érkezett Tomás Hertl révén.

A második harmad közepén Jori Lehtera újra előnyhöz juttatta a Bluest, amely ezután már nem engedte egyenlíteni ellenfelét, amely zsinórban negyedszer kapott ki idegenben – ez már nem az alapszakasz.

„Ha a kapusod a legjobb játékosod, jó eséllyel megnyered a meccset” – mondta Backes.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
St. Louis Blues–San Jose Sharks 2–1
(1–1, 1–0, 0–0)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:
1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik