NHL: az angol PL-klub leköszönő elnöke lesz a Buffalo edzője

MTI MTIMTI MTI
2019.05.15. 10:10
A Southampton labdarúgócsapat júniusban leköszönő elnöke, Ralph Krueger lesz az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Buffalo Sabres vezetőedzője.

A hírt a klub még nem jelentette be hivatalosan, ám egy neve elhallgatását kérő bennfentes az AP amerikai hírügynökségnek elárulta, hogy a felek már mindenben megállapodtak.

Az 59 éves, kanadai születésű Krueger kiválasztása komoly meglepetést okozott a tengerentúlon, ugyanis korábban szinte csak Európában edzősködött, az NHL-ben mindössze egy szezont töltött, és 2014-es southamptoni szerepvállalása óta a futballra fókuszált.

Krueger a 2012–2013-as szezonban irányította az Edmonton Oilers gárdáját, mellyel 19 győzelmet aratott, hétszer a ráadásban, vagy szétütésben, 22 meccsen pedig a rendes játékidőben veszített, és az idény végén menesztették. Azt megelőzően a svájci válogatottal ért el sikereket. Azzal az együttessel többek között a 2002-es, 2006-os és 2010-es téli olimpián is szerepelt, míg 2014-ben az olimpiai bajnok kanadai válogatott mellett volt tanácsadó.

A Sabresnél azt várják az új trénertől, hogy visszavezesse a csapatot a rájátszásba, amelyről idén sorozatban nyolcadik alkalommal maradt le.

Legfrissebb hírek

NHL: egy meccs, két gyorsasági rekord – az egyik nagy győzelmet ért a Montrealnak

Amerikai sportok
13 órája

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
Tegnap, 8:43

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
2026.11.04. 08:52

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
2026.11.03. 08:23

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04