NHL: Anaheim, Boston, Kings - egy sikerre a továbbjutástól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.09. 07:08
null
Saku Koivu (Anaheim, balra) lapogatja Jimmy Howard (Detroit) hátát, aki aligha örül a baráti, vagy éppen barátságtalan gesztusnak (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának első fordulójában (a főcsoportok negyeddöntőjében) egy győzelemre került a továbbjutáshoz az Anaheim Ducks, a Boston Bruins, valamint a címvédő Los Angeles Kings.

 

 


New York Rangers (6.)–Washington Capitals (3.)

Még hogy az élet nem ismétli önmagát?! A Rangers két napja, és most is 4–3-ra nyert New Yorkban a Washington ellen, és összesítésben eltűntette korábbi 2–0-s hátrányát. Ezúttal kétszer kerültek a mérkőzésen kétgólos előnyhöz, a Capitals előbb még egalizált, utóbb azonban már csak felzárkózni tudott.

Toronto Maple Leafs (5.)–Boston Bruins (4.)

Pedig jól kezdett az első harmadot 2-0-val lehozó Toronto, de két dologra nem számított: arra, hogy a Boston a második harmadban 17 perc alatt fordít, és David Krejci elkapja a fonalat. Bár a Maple Leafs túlórára mentette a meccset, annak 14. percében Krejci harmadszor is betalált James Reimernek. A triplázó bostoni játékos mellett Zdeno Chara volt a mérkőzés másik hőse, a rutinos, megtermett szlovák bekk mind a négy gól előkészítéséből kivette a részét. A Toronto így hiába nyert korábban Bostonban, mindkét hazai találkozóját elveszítve várja az idegenbeli folytatást, amelyen viszont a Bruins lezárhatja a párharcot.

St. Louis Blues (4.)–Los Angeles Kings (5.)

Először nyert a párharc során idegenbeli csapat, így a zsinórban három sikernél járó címvédő egy lépésre került a továbbjutáshoz, amelyet hazai környezetben abszolválhat. Jeff Carter a második és a harmadik harmad első percében talált be a Blues kapujába, de a házigazdák mindkétszer egyenlítettek. Igaz, utóbb vékony jégen táncoltak: Alex Pietrangelo gólja 45 mp-vel a rendes játékidő lejárta előtt esett. A hosszabbításból nyolc perc pörgött le, amikor az orosz légiós, Szlava Vojnov találata lezárta a meccset.

Anaheim Ducks (2.)–Detroit Red Wings (7.)

Folytatódott a párharc sormintája, amely úgy néz ki, hogy a páratlan meccseket a Ducks, a párosakat a Red Wings nyeri meg. Az ötödik meccs is az Anaheimé lett, viszont csak a túlórában. Az öt randevú közül immár harmadszor torkollt hosszabbításba a meccs. A rendes játékidőben az első, majd a második felvonásban is a Detroit szerzett vezetést, de az Anaheim tízperces késésekkel egalizált, viszont Nick Bonino révén a hosszabbítás 2. percének végén a győzelmet is megszerezte.

NHL, RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
KELETI FŐCSOPORT, 4. MÉRKŐZÉS
New York Rangers (6.)–Washington Capitals (3.) 4–3
(1–0, 1–2, 2–1)
Gólszerzők: Richards, Hagelin, Girardi, Stepan, ill. Perreault 2, Brouwer
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

Toronto Maple Leafs (5.)–Boston Bruins (4.) 3–4 – h.u. (2–0, 1–2, 0–0, 0–1)
Gólszerzők: Lupul, Franson, MacArthur, ill. Krejci 3, Bergeron
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, a Boston javára

NYUGATI FŐCSOPORT, 5. MÉRKŐZÉS
St. Louis Blues (4.)–Los Angeles Kings (5.) 2–3 – h.u.
(0–0, 1–1, 1–1, 0–1)
Gólszerzők: Steen, Pietrangelo, ill. Carter 2, Vojnov
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2, a Kings javára

Anaheim Ducks (2.)–Detroit Red Wings (7.) 3–2 – h.u (1–1, 1–1, 0–0, 1–0)
Gólszerzők: Palmieri, Getzlaf, Bonino, ill. Franzen, Samuelsson

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2, az Anaheim javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik