NHL: a Sharks túlórában szépített a Kings ellen

Vágólapra másolva!
2013.05.19. 06:42
null
Vjacseszlav Vojnov (26) állítja meg James Sheppardot (15), a Los Angeles Kingsnek ugyanez nem jött össze a San Jose Sharks ellen (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) főcsoport elődöntőjében az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban a San Jose Sharks túlórás hazai győzelemmel szépített a Los Angeles Kings ellen.

 

San Jose Sharks (6.)–Los Angeles Kings (5.)

Fórból szerzett gólokkal kerekedett a San Jose a címvédő fölé, az elsőre nem is kellett sokat várniuk a házigazdáknak, mindössze 94 mp-t – négy mp alatt használták ki a létszámelőnyüket –, a második pedig lezárta a találkozót. A Kings eleve létszámhátrányban vágott neki a túlórának, amelyet 1:29-ig bírt tartani: Logan Couture szezonbeli negyedik playoff-találatával hozta a hazaiaknak a sikert.

A Sharks megérdemelt győzelmet aratott, hiszen lényegesen aktívabb volt ellenfelénél. Amíg a házigazdáknak 40, addig a vendégeknek 27 kapura tartó lövést lehetett beírni a statisztikai lapra. Hozzásegítette őket ehhez az is, hogy kétszer annyi kiállítást osztottak ki a vendégeknek (hatot, az ő hármukkal szemben), ráadásul a végére is maradt egy fegyelmi.

Chicago Blackhawks (1.)–Detroit Red Wings (7.)

A párharc első mérkőzésének álmatag játéka után a Detroit Red Wings meglepte az alapszakaszelső Chicago Blackhawksot: az első fellépés 4–1-es hazai győzelme után ezúttal Henrik Zetterberg és társai örülhettek a hasonló különbségű sikernek.

Hiába szerezte meg első gólját a playoffban Patrick Kane, az újonc Damien Brunner újra betalált, Zetterberg két találatot is előkészített, a Red Wings pedig ezúttal többet lőtt kapura, így a második harmadban előbb fordított, majd a záró játékrész közepén le is zárta a mérkőzés érdemi részét. A Detroit elvette a Chicago pályaelőnyét, és 1–1-ről vághat neki a Joe Louis Arenában rendezendő két hazai mérkőzésnek.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
3. MÉRKŐZÉS
San Jose Sharks (6.)–Los Angeles Kings (5.) 2–1
(1–1, 0–0, 0–0, 1–0) – h.u.
Gólszerzők: Boyle, Couture, ill. Toffoli
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 az LA Kings javára

KORÁBBAN
2. MÉRKŐZÉS
Chicago Blackhawks (1.)–Detroit Red Wings (7.) 1–4
(1–0, 0–2, 0–2)
Gólszerzők: Kane, ill. Brunner, B. Smith, Franzén, Filppula
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik