NHL: a Pittsburgh ráadásos sikerrel elődöntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 07:22
null
A győztes gólt szerző Orpikot ölelik a társak (Fotó: Reuters)
A Pittsburgh Penguins idegenben 4–3-ra nyert hosszabbítás után a New York Islanders ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, ezzel 4–2-vel behúzta a főcsoport negyeddöntős párharcot is.

Pedig az Islanders is megérdemelte volna a győzelmet... A New York-iak háromszor is megszerezték a vezetést a meccs folyamán, mindhiába, a Pingvineknek mindig volt válaszuk. Az első harmad után 2–1 volt az állás, majd a második játékrészben csak egy pittsburghi találatot láthatott a közönség, míg a harmadik harmadra egy-egy gól maradt, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadás nyolcadik percében aztán Brooks Orpik megszerezte a vendégeknek a meccset és a párharcot eldöntő találatot. Ez volt a játékos első gólja a szezonban.

„Nagyon jó érzés. Nagy volt a kavarodás előttem, jó passzt kaptam, és próbáltam olyan erősen ellőni, ahogy csak bírtam" – nyilatkozta a meccs után Orpik.

A Marc-Andre Fleuryt helyettesítő Tomas Vokoun 35 védést mutatott be a találkozó alatt. Az első helyen kiemelt Pingvinek 2010 óta először jutottak be a rájátszás második körébe.

„Arra számítottunk, hogy itt lezárhatjuk a párharcot. A legutóbbi három alkalommal elbuktunk a rájátszás első körében, így most jó érzés továbbjutni" – mondta az Islanders elleni hat meccsen öt találatig jutó Pascal Dupuis.

A Pittsburghre az elődöntőben az Ottawa Senators vár majd.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS

New York Islanders (8. kiemelt)–Pittsburgh Penguins (1.) 3–4 – hosszabbítás után
Gólszerzők: Tavares, McDonald, Grabner ill. Iginla, Dupuis, Martin, Orpik
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Pittsburgh javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik