NHL: a Panthers visszavonultatja Luongo mezszámát

2019.08.12. 17:12
A Florida Panthers hétfői bejelentése szerint március 7-én lesz az az ünnepélyes ceremónia, amikor Roberto Luongo szülővárosának csapatát, a Montreal Canadienst fogadják a Párducok a legendás kapus mezének visszavonultatása alkalmából.

A Panthers korábban egyetlen játékos mezszámát sem vonultatta vissza, csupán a 93-as számot nem viselheti senki, de azt az első klubelnök, Bill Torrey tiszteletére vonták ki a forgalomból arra utalva, hogy az együttes 1993-ban játszotta az első mérkőzését.

„A Panthers történetének sarokköve, egyúttal a hoki egyik ikonja” – mondta a 40 éves jégkorongozóról a Panthers tulajdonosa, Vincent Viola.

A júniusban visszavonult Luongo 19 idényt töltött az NHL-ben, ennek nagy részét a floridai gárdában, de játszott még a New York Islanders és a Vancouver Canucks színeiben is. Kapusként 489 győzelmet jegyzett, amivel a liga örökrangsorában Martin Brodeur és Patrick Roy mögött a harmadik.

Legfrissebb hírek

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
8 órája

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 8:52

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
2026.11.03. 08:23

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
2026.11.02. 09:15

NHL: az 5–4 volt a sláger – a St. Louis idegenben győzött

Amerikai sportok
2026.11.01. 13:16

NHL: először triplázott a finn hokis a Florida Panthersben – videók

Amerikai sportok
2026.10.31. 07:34

NHL: a Detroit kitette keretéből az olimpiai bajnok korábbi csapatkapitányt

Amerikai sportok
2026.10.30. 14:00

NHL: óriási feltámadás után kapott ki a Senators

Amerikai sportok
2026.10.30. 09:01