NHL: a Kings lesz a Rangers ellenfele a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.02. 06:59
null
A Kings a hetedik mérkőzés hosszabbításában legyőzte a címvédő Chicagót (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) Nyugati főcsoport-döntőjének hetedik mérkőzésén a Los Angeles Kings hosszabbításban 5–4-re legyőzte a Chicago Blackhawkst, ezzel 4–3-ra megnyerte az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcot. A Kings ellenfele a nagydöntőben a New York Rangers lesz.



A mindent eldöntő hetedik mérkőzést a hazai Chicago kezdte jobban, kilenc perc után már 2–0-ra vezetett. A 2012-es bajnok Kings viszont kevesebb mint egy perc leforgása alatt egalizált. Az első harmad után viszont így is a Blackhawks mehetett előnyre Patrick Sharp találatával – ami mindössze 12 másodperccel Justin Williams egyenlítő gólja után jött.

A második harmadban egy-egy gólt tudtak elérni a felek, az utolsó játékrészben viszont a Kings hosszabbításra mentette a találkozót. A hirtelen halálban Alec Martinez 5 perc 47 másodperc elteltével volt eredményes, így a Kings kiverte a címvédő Chicagót.

A helyi idő szerint június 4-én szerdán este kezdődő Stanley-kupában a New York Rangers lesz a Kings ellenfele. A két együttes még soha nem találkozott egymással az NHL döntőjében. A négyszeres Stanley-kupa-győztes Rangers 1994 óta nem szerepelt a fináléban, míg a Kings három éven belül másodszor jutott be a döntőbe – legutóbb meg is nyerte azt 2012-ben.

Újabb hetedik meccses sikerével a Kings lett az első együttes az NHL történetében, amely a Stanley-kupába vezető úton legalább három párharcot is a hetedik találkozón nyert meg. A playoff első két körében a Kings és a Rangers is két-két párharcot nyert meg a hetedik meccseken. Korábban még nem volt rá példa, hogy két hétmeccses sikerrel kezdő együttes győzzön a rájátszás harmadik fordulójában.

A Rangers jobban áll a Kings elleni örökmérlegen: a New York-iak 66–44–16–1-es mutatót tudhatnak magukénak a Kings elleni alapszakaszmeccseken. 2003 óta kilencszer találkozott egymással a két brigád, ezeken a meccseken viszont a Los Angeles áll jobban (5–2–2).

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó döntő mérkőzéseit helyi idő szerint június 4-én este 20 órakor, 7-én hétkor, 9-én nyolckor és 11-én is nyolckor rendezik. Amennyiben szükség lesz további meccsekre, úgy a felek június 13-án nyolckor, 16-án nyolckor és 18-án is este 20 órakor találkoznak. Az első két mérkőzést Los Angelesben rendezik, innen utaznak át a felek New Yorkba a következő két összecsapásra.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
Chicago Blachawks–Los Angeles Kings 4–5
(3–2, 1–1, 0–1, 0–1) – h. u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3, a Los Angeles javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik