NHL: a címvédőt búcsúztató Chicago készülhet a döntőre

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.09. 06:48
null
Patrick Kane (középen) ünnepli az egyik gólját chicagói csapattársaival (Fotó: Reuters)
Az alapszakaszgyőztes Chicago Blackhawks hazai környezetben 4–3-ra győzött szombaton a címvédő Los Angeles Kings ellen az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) Nyugati főcsoport-döntőjének ötödik mérkőzésén.

A Chicago az első harmad után 2–0-ra vezetett, de a harmadik játékrész elején a Kings egyenlíteni tudott. Patrick Kane második találatával aztán megint a hazaiak kerültek előnyben, ám a Los Angeles 9.4 másodperccel a rendes játékidő vége előtt ismét egalizálni tudott. A hosszabbítás első húsz perce nem hozott döntést, a második ráadás 12. percében viszont érkezett Kane, aki triplájával végül a nap hőse lett.

Így a Blackhawks 4–1-es összesítéssel megnyerte az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcot. A Chicago ezzel bejutott a Stanley-kupa-döntőjébe, ahol a Boston Bruinsszal találkozik, amely 4–0-s összesítéssel „kisöpörte” a Pittsburgh Penguinst.

A Chicago 2010-ben megnyerte a Stanley-kupát, míg a Boston 2011-ben volt bajnok. A két csapat először játssza egymás ellen a nagydöntőt, és 1979 óta első ízben csap össze a Stanley-kupáért két olyan együttes, amely tagja az Original Sixnek – ez az NHL első 25 szezonjában szereplő hat csapat összefoglaló neve.

A finálé magyar idő szerint csütörtök hajnalban kezdődik, amikor is a Chicago fogadja a Bostont.

NHL
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS

Chicago Blackhawks–Los Angeles Kings 4–3 – kétszeri hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye:
4–1, a Chicago javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik