NHL: a Capitals sikerével indult a Penguins elleni párharc

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.29. 07:40
null
T. J. Oshie túlórás találata (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában a főcsoport-elődöntő első mérkőzését követően a Washington Capitals (1.) túlórás hazai győzelemmel tett szert előnyre a Pittsburgh Penguins (2.) ellen. A találkozó hetedik, utolsó gólját a hazaiak triplázó játékosa, T. J. Oshie szerezte a 70. percben.

 

Bár mindenki az Ovecskin–Crosby párharcra fókuszált, de a 29 éves szélső bizony alaposan ellopta előlük a show-t. A majd' 23 percet pályán töltő Crosbyt jól kivették a játékból a hazaiak: főpingvinnek nem volt kapura lövése és mínusz hármas mutatóval zárt. Ovecskin ennél aktívabb volt a rendelkezésére álló 25 perc alatt: az orosz klasszis négy lövéssel, egy assziszttal és hármas mutatóval zárt. Pedig a vendégek voltak az aktívabbak a kapu előtti játék során (45 lövés náluk, 35 az ellenfélnél), mindezt úgy, hogy a négy hazai emberelőnnyel szemben ők két alkalommal lehetettek létszámfölényben.

A találkozón a Capitals szerzett vezetést az első harmadban, ám a második felvonás közepén 57 mp alatt szerzett duplával fordítottak a vendégek. Érkezett azonban Oshie, aki pillanatokkal később hozta az ikszet. A szélső a harmadik játékrész elején visszavette a vezetést a Capitalsnak, de Nick Bonino góljával túlórára hozta a meccset a Penguins.

A 70. percben a szemfüles Oshie eldöntötte a párharc első felvonását. A támadó így már hét találkozón négy gólnál – és 3 gólpassznál – jár a rájátszásban. Az alapszakaszban 80 mérkőzésen 26-szor volt eredményes, és volt még 25 asszisztja.

NHL, RÁJÁTSZÁS, 2016
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
KELETI FŐCSOPORT
Washington Capitals (1.)
–Pittsburgh Penguins (2.) 4–3 – h. u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Washington javára

Legfrissebb hírek

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
7 órája

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
Tegnap, 8:47

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
2025.11.09. 07:44

NHL: a chicagói Bedard három gólpasszt adott, majd betalált

Amerikai sportok
2025.11.08. 08:10

NHL: Crosby nyerte a 99. ütközetet Ovecskin ellen

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:21

Ovecskin beütötte 900. gólját az NHL-ben, nem is akármilyet

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:13

NHL: a Minnesota úgy lőtte a győztes gólt, hogy nem volt a helyén a kapu – videó

Amerikai sportok
2025.11.05. 09:34

Parádés feltámadások és drámai hajrák az NHL-ben; hét meccs után nyert a Blues

Amerikai sportok
2025.11.04. 07:41
Ezek is érdekelhetik