NFL: ötven amerikai szenátor kérte a Redskins névváltoztatását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.23. 06:54
Ötven amerikai demokrata szenátor kérte csütörtökön közös levélben Roger Goodelltől, az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) biztosától, hogy vesse latba befolyását a Washington Redskins focicsapat nevének megváltoztatása érdekében.

„Az NFL többé nem hagyhatja ezt az ügyet figyelmet kívül és nem állandósíthatja ennek a névnek a használatát, ami nem más mint rasszista szitok” – írták a honatyák.

Az aláírók azt sürgették, hogy az NFL ugyanolyan gyorsan és határozottan lépjen fel, mint ahogy a profi kosárliga, az NBA a Los Angeles Clippers tulajdonosa, Donald Sterling kijelentései ellen.
Az NFL-t cselekvésre sürgető levelet, amelyet mindössze öt demokrata szenátor nem írt alá, a republikánus honatyák között nem köröztették.

Brian McCarthy, az NFL szóvivője közleményében leszögezte, hogy a fővárosi csapat neve mindig egy erős, pozitív és tiszteletteljes imázst testesített meg, és azt sem az NFL, sem a csapat nem használta semmilyen más szövegkörnyezetben. McCarty ugyanakkor jelezte, hogy a liga tiszteletben tartja az egyéb véleményeket is.

Az első, Európából érkezett telepesek által megalkotott redskins (vörös bőrű, rézbőrű) kifejezést amerikai őslakosok és jogvédők egyes csoportjai sértőnek és rasszistának tartják. Indiánok bírósági úton és sorozatos tiltakozások révén is megpróbálták elérni a csapat nevének megváltoztatását.

Tavaly októberben Barack Obama is megszólalt a Redskins elnevezéséről legalább két évtizede tartó vitában és kijelentette:

„Azt kell mondanom, ha a csapat tulajdonosa lennék, és ha tudnám, hogy a csapatom neve, még ha az legendás múltra is tekint vissza, emberek egy jelentős csoportja számára sértő, elgondolkodnék annak megváltoztatásán.”

„Nem tudom, hogy egy bizonyos elnevezéshez való kötődésünk felülírhatja-e az emberek valóban jogos aggályait ezekkel a dolgokkal kapcsolatban” – tette hozzá az elnök, aki köztudottan a Chicago Bears szurkolója.

Obama szerint ugyanakkor a Washington Redskins támogatói nem szándékosan bántják meg az amerikai indiánok érzéseit, és joggal büszkék a csapatukra.

Goodell NFL-biztos, aki korábban megengedően nyilatkozott a névhasználattal kapcsolatban, tavaly szeptemberben már úgy foglalt állást, hogy a ligának oda kellene figyelnie azokra, akiket bánt a „rézbőrű" kifejezés.

A Redskins elnevezés továbbra is népszerű a szurkolók körében; a The Washington Post 2013 nyarán elvégeztetett közvélemény-kutatása szerint 66 százalékuk megtartaná. Az AP és a GfK egy közös, tavaly áprilisi felmérése szerint az amerikaiak csaknem 80 százaléka ugyanígy vélekedik és csak 11 százalékuk helyeselné a cserét.

„Sohasem cserélünk nevet. Ez ennyire egyszerű. SOHA - ezt akár nagybetűvel is írhatják” – jelentette ki tavaly májusban a USA Today című napilapnak nyilatkozva Dan Snyder, az immár 81 éves csapat tulajdonosa.

Az amerikai legfelsőbb bíróság 2009 novemberében úgy határozott, hogy nem fogadja be a Washington Redskins elnevezéssel kapcsolatos panaszokat. A testület, helybenhagyva egy alacsonyabb szintű fellebbezési fórum döntését, arra hivatkozva hárította el az ügy tárgyalását, hogy az először 1992-ben benyújtott panasz évtizedeket késett az első Redskins védjegy 1967-es megjelenéséhez képest. Arról viszont nem nyilvánított véleményt a bíróság, hogy a név "faji" értelemben sértő-e.

A csapat elnevezése 1933-ból származik. Az egyik eredettörténet szerint az akkor még bostoni illetékességű klub játékosai az akkori edző, William „Magányos Csillag" Dietz iránti tiszteletből lettek „rézbőrűek”. (Dietz anyai ágon volt indián származású). A Redskins 1937-ben költözött Washingtonba.
Az Egyesült Államokban több hivatásos sportegyesület elnevezés is indián vonatkozású. Ilyen egyebek között a Kansas City Chiefs, az Atlanta Braves, a Cleveland Indians és a Chicago Blackhawks. Több egyetemi és főiskolai csapat a névcsere mellett döntött az utóbbi években.

Robert Hale Ives Goddard, a washingtoni Smithsonian Intézet nyugalmazott nyelvésze és kurátora szerint egyébként az első amerikai fehér telepesek körében a „rézbőrű” kifejezésnek pozitív és jóindulatú jelentése volt. A kutatók szerint a név az őslakosoknak az európaiaknál sötétebb bőrszínére, de arra is utalhatott, hogy a delaware indiánok az első kolóniák magalapítása idején cinóberszínű arc- és testfestést alkalmaztak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik