NFL: Nigériából Hollandián át került a Panthershez a londoni utcagyerek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.06. 19:09
null
Az NFL előszobájáig már eljutott (Fotó: twitter.com)
Világszerte sokan vágynak rá, hogy egyszer elutazzanak a tulipánmezőktől virító Hollandiába, vagy éppen a királyi családnak, a Big Bennek, az óriáskeréknek és még megannyi látványosságnak otthont adó Londonba. Ám csak kevesen mennének bele abba, hogy úgy jussanak el a nyugati világ e fellegváraiba, ahogyan annak idején Efe Obada, a Carolina Panthers védőjátékosa.

Nigériában született hősünk ugyanis nem repülővel és térképpel érkezett Európába tízévesen, hanem az édesanyja egy barátnője segítségével, aki Obadát és tizenegy éves nővérét először Hollandiába, majd Angliába csempészte be.

Az más kérdés, hogy a jótét lélek ezután – mint aki jól végezte dolgát – otthagyta a két kisgyermeket a világ egyik legnagyobb városának az utcáin. A hajléktalan testvérpár végül egy biztonsági őr kedvességének köszönhetően talált menedéket egy társasház folyosóján addig, amíg fel nem tudta venni a kapcsolatot a Németalföldön ragadt édesanyával. Végül némi szervezkedés után egy ötgyermekes vidéki család fogadta be Obadáékat, akiknek ezért cserébe minden ház körüli feladatot át kellett vállalniuk nevelőszülőktől.

A súrolókefék és felmosórongyok Hamupipőkére emlékeztető világát az elkallódott, rossz környéken nevelkedő srácok esetében forgatókönyvszerűen érkező utcai élet váltotta.

Obada ebben az áldatlan állapotban talált rá 22 évesen a London Warriorsra és a tojáslabdára. Ahogy azt egy közel kétméteres, 120 kilós izomkolosszustól jószerével el is várhatjuk, gyorsan kitűnt az őt körbeugráló halandók közül, amire még „Amerika csapata”, a Dallas Cowboys is felfigyelt.

Jerry Jones tulajdonos nem vesztegette az időt, gyorsan az Egyesült Államokba importálta az ígéretet, aki azonban érthető módon a profik közt már kevésbé tudott villogni. A rövidke próbajátékot követte egy kísérlet a Kansas City Chiefsnél, majd az Atlanta Falconsnál is, de Obada sehol sem tudta beverekedni magát a keretbe.

Végül a Carolina Panthers tartalékai közt talált magának helyet 2017-ben, hála annak, hogy az NFL kísérleti jelleggel megengedte, hogy a Panthers és a csapat divíziójában szereplő három másik együttes egy nem amerikai játékossal a megszokottnál tovább bővítse a keretét. A profi ligában lehúzott tavalyi év meg is tette a hatását: Obada az idei felkészülési időszak során felküzdötte magát a tartalékcsapatból.

Egyáltalán nem biztos, hogy akár csak egy hét múlva is tagja lesz még az 53 fős brigádnak, de a londoni utcakölyök már bebizonyította: számára semmi sem lehetetlen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik