Itt van Amerika
nemzetisport.hu 2019.02.19 18:47 Frissítve: 2019.02.19 20:24

NFL: megegyeztek, Antonio Brown elhagyja a Pittsburghöt

Megegyezett egymással Antonio Brown elkapó és az NFL-ben szereplő Pittsburgh Steelers vezetősége arról, hogy a közelgő hetekben megválnak egymástól. A hatszoros bajnokcsapat így cserére kínálja riválisainak a 2010-ben draftolt játékost, akinek még három évre szóló szerződése van.

Antonio Brown biztosan távozik Pittsburghből (Fotó: AFP)

A 30 éves elkapó – aki zsinórban hat szezonban jegyzett legalább száz elkapást, ez NFL-rekord – az alapszakasz utolsó fordulójában nem lépett pályára, mert állítólag összekülönbözött Mike Tomlin vezetőedzővel és Ben Roethlisberger irányítóval.

Ezt követően a közösségi oldalakon üzengetett, eleinte rejtélyesen, később egyértelműen utalt arra, hogy távozni akar. Elköszönt a szurkolóktól, viszont a Steelers vezetőinek hívásaira nem reagált, mígnem a múlt héten jelezte, találkozik Art Rooney II klubtulajdonossal Floridában.

A találkozóra kedden került sor, Brown és Rooney mellett a játékos ügynöke (Drew Rosenhaus) és a Pittsburgh általános igazgatója (Kevin Colbert) is jelen volt, s megállapodtak arról, hogy nem közösen folytatják.

„Nagyszerű találkozónk volt Rooney úrral, sok mindent átbeszéltünk, néhány ügyet tisztáztunk. Megegyeztünk arról, hogy továbblépünk, de mindig hálás leszek a Rooney családnak és a Steelersnek” – írta Brown a Twitterre.


Most az a kérdés, melyik klub vásárolja meg a Steelerstől, és mit ad érte cserébe? Egy hónapon belül kiderül.

 

2020.01.29 09:49:54

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Joel Embiid visszatért a Phillynél, sorozatban nyolcadszor győzött a Raptors, kikapott a Dallas.

NBA
2020.01.28 08:20:23

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Dallas győzött Oklahoma Cityben, a Miami simán hozta a kötelezőt, a Kings csodával határos módon nyert Minnesotában.

2020.01.27 10:44:10

Amerikai sportok KŐFALVI DÁNIEL

A sporttörténelem egyik legnagyobbja, aki sokkal többet hagyott maga után, mint néhány rekord.

2016.04.13 16:52:04

Amerikai sportok K. ZS.

Húsz évet töltött el az NBA-ben, volt gólkirály, MVP, másodhegedűs, vezér – és mindenekelőtt bajnok.