NFL: a Steelers első győzelmét ünnepelhette a Bengals ellen

Vágólapra másolva!
2019.10.01. 08:29
null
A Steelers simán nyert csoportriválisa ellen (Fotó: Twitter/Pittsburgh Steelers)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 4. fordulójának záró mérkőzésén a Pittsburgh Steelers hazai pályán 27–3-ra legyőzte a Cincinnati Bengalst.

Mindkét csapat arra készült, hogy megszerzi első győzelmét az alapszakaszban. Az első negyed a Bengalsnak sikerült jobban, hiszen 15 perc után 3–0-ra vezetett a vendégcsapat egy mezőnygólnak köszönhetően. A második negyedben viszont összeszedte magát a pittsburghi alakulat, és 10–3-as előnyre tett szert a félidő előtt – James Conner 21 yardos elkapott touchdownja után Chris Boswell értékesített egy 29 yardos mezőnygólt.

A folytatásban sem változott a helyzet, a fekete-sárgák magabiztosan gyűjtötték a yardokat és vele együtt a pontokat is. Jaylen Samuels és Diontae Johnson TD-jével 14 ponttal lett gazdagabb a Steelers a 3. negyedben, így az utolsó játékrészt 24–3-ról várhatta JuJu Smith-Schuster csapata. A 4. negyedben Boswell bevágott még egy mezőnygólt, amellyel kialakult a 27–3-as végeredmény.

A hazaiak irányítója, Mason Rudolph – aki Big Bent helyettesíti sérülése miatt – végig kézben tartotta a mérkőzést, 229 passzolt yardja mellett kiosztott két touchdown-passzt is.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NFL, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ
Pittsburgh Steelers
–Cincinnati Bengals 27–3
KORÁBBAN
Green Bay Packers–Philadelphia Eagles 27–34
Atlanta Falcons–Tennessee Titans 10–24
Baltimore Ravens–Cleveland Browns 25–40
Buffalo Bills–New England Patriots 10–16
Detroit Lions–Kansas City Chiefs 30–34
Houston Texans–Carolina Panthers 10–16
Indianapolis Colts–Oakland Raiders 24–31
Miami Dolphins–Los Angeles Chargers 10–30
New York Giants–Washington Redskins 24–3
Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 10–27
Los Angeles Rams–Tampa Bay Buccaneers 40–55
Chicago Bears–Minnesota Vikings 16–6
Denver Broncos–Jacksonville Jaguars 24–26
New Orleans Saints–Dallas Cowboys 12–10
Szabadnapos: New York Jets, San Francisco 49ers

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik