Negatív szezoncsúcsot döntött a Cavs, kikapott a Spurs és a GSW is

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.03.28. 09:25
null
A Golden State kikapott az Indiana Pacerstől (Fotó: Twitter/NBA)
Címkék
Sorozatban öt győzelem után komoly pofont kapott Miamiban a Cleveland az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, még a nyolcvan pontot sem érték el LeBron Jamesék – ezzel magukra húzták a Sixerst és a Golden State-et legyőző Indianát is. Szintén vereséget szenvedett a Spurs is, ráadásul megsérült LaMarcus Aldridge, Damian Lillard parádéjával viszont rangadót nyert a Portland, nem hibázott a Houston és hozta a kötelezőt a Toronto is.

 

Washington Wizards–San Antonio Spurs 116–106

Aldridge megsérült. 18 percet tudott játszani a bombaformában lévő Spurs-magasember, majd térdsérülést szenvedett és mivel nehezére esett mozogni, a vendégek nem küldték vissza a pályára – pedig sokat elárul a játékról, hogy még így is LMA lett a gárda legjobb pontszerzője. A mélyrepülésük már Aldridge-dzsel is megkezdődött, mert hátrányban voltak, de a nagyszünetben, a magasember kiválása után már 14 ponttal vezetett a Wizards, ez a különbség a harmadik negyedben elkerülte a húsz egységet is és innentől nem volt miről beszélni, lehetett pihentetni mindkét oldalon. Manu Ginobili arról beszélt a találkozó végén, hogy nagyon reméli, hogy Aldridge-nek nincs komolyabb baja, mert jelenleg már az is nagy gondot jelent nekik, ha mondjuk megfázik és nem férnek bele nekik a hibák, mert jó csapatokkal találkoznak – ráadásul idegenben képtelenek bizonyítani, sorozatban másodszor kaptak ki és vendégként csak 14–24-re állnak idén.

A Wizards bizonyított. Az utóbbi meccseken nagyon szétesett a fővárosi alakulat, főleg ami a támadójátékot illeti, de ezen az estén az első negyedet leszámítva remekül játszott a társaság. Ott még voltak gondjaik, aztán a második játékrészben átvették az irányítást és szétdobták, szétfutották a San Antoniót, 38 pontot szereztek, a kispad remekelt (61 pont érkezett a cseresorból), járt a labda és senkitől sem kellett egyéni extra – jól jelzi ezt például Bradley Beal hét pontja, alig kellett ránéznie a gyűrűre. A kiváló dobóforma (54 százalék mezőnyből, 41 százalék tripla) mellett 50–37-re nyerték a lepattanózást, kiosztottak 33 gólpasszt és minden területen a Spurs fölé tudtak nőni, ezzel pedig jelezték, hogy nem szabad még őket leírni – ráadásul John Wall már teljes értékűen edz, hamarosan visszatérhet.

A Wizards legjobb dobói: Morris 15/3, Porter 14/6, Meeks 13/6
A Spurs legjobb dobói: Aldridge 13, Forbes 12/3, Mills 11/9

Toronto Raptors–Denver Nuggets 114–110

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Michael Malone nem boldog. A Denver vezetőedzője finoman szólva sem volt nyugodt a találkozó után, mert szerinte csapata nem érzi át, hogy mi forog kockán ezeken a mérkőzéseken - összesen hét meccsük van hátra, de úgy játszanak, mintha még harminc lenne és rengeteg lehetőségük lenne javítani. Szerinte az sem lehet tényező, hogy back-to-backet játszottak, vagy hogy egy idegenbeli túra hatodik mérkőzésén léptek pályára, az akaratnak és a „félelemnek” felül kellene ezt írnia. A záró etapban azonban egyszerűen kifulladt a társaság, hiába vezetett még a játékrész elején nyolc ponttal, jött egy 15–2-es torontói futás és fordult a kocka, bár innen még egyszer feljöttek a vendégek három pontra az utolsó fél percben, egyenlíteni már nem tudtak. Hiába Nikola Jokics (29 pont, 16 lepattanó, 8 gólpassz) extra estéje és Paul Millsap húsz pontja, a szakadék szélére kerültek: két meccs hátrányt kellene ledolgozniuk a Minnesotával szemben, de ott van még köztük a Clippers is...

Talált megoldást a Raptors. Nem játszott különösebben jól a hazai alakulat bő három negyeden keresztül, Kyle Lowry és DeMar DeRozan is inkább az előkészítésben, mezőnymunkában jeleskedett, de nem volt igazi vezére az együttesnek. A záró etapban aztán megtalálták a befejező emberüket, Jakob Poeltl mind a 12 pontját ekkor dobta, ebből nyolcat zsinórban és összességében is a kispad fordított ebben az időszakban: VanVleet és Siakam is remekelt, de Wright és Miles is hozzászólt, összesen pedig 53 pont érkezett a cseresorból. Nekik köszönhetően kerültek fölénybe a negyedik negyedben és nyerték meg végül a mérkőzést, közben szezoncsúcsot jelentő 16 blokkot osztottak ki (Ibaka, Valanciunas és Lowry is négy-négyig jutott), ráadásul sorozatban 17. alkalommal is beszórtak legalább tíz triplát, ami franchise-rekord – ezzel a meccsel hangoltak a hétvégi, bostoni rangadóra, ahol végleg eldönthetik a keleti első hely sorsát.

A Raptors legjobb dobói: Valanciunas 15, DeRozan 15/3, VanVleet 15/9
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 29/9, Millsap 20/3, Murray 15/6

Miami Heat–Cleveland Cavaliers 98–79

Orrbavágás. Sorozatban öt, általában látványos, jó támadójátékkal aratott győzelem után botrányosan gyenge volt most a Cleveland, amellett, hogy egyáltalán nem is ízlett a gárdának a Miami védekezése, egyébként is dekoncentráltak voltak a vendégek, nagyon rossz napot fogtak ki - ráadásul hét perc játék után ismét elvesztették Kevin Love-ot, aki agyrázkódásra utaló tüneteket produkált, miután belenézett egy könyökösbe. A 15.4 százalékos triplamutató elég sokat elárul, a 79 dobott pont negatív szezoncsúcsnak számít náluk, pedig nem pihentettek, LeBron James 38 percet játszott, de hiába, ő sem tudott segíteni ezen az estén. Összességében már a nagyszünetre eldőltek az érdemi kérdések, mert a Cavs összesen 34 pontot szerzett két negyed alatt és kereken húsz egységnyi hátrányban volt, ezzel a vereséggel pedig már csak fél meccs az előnye a Philadelphiával szemben a keleti harmadik helyen.

Wade megviccelte a barátját. A Heat veteránja aktívan töltötte el 17 játékpercét, mert 12 pontja mellett kiosztott négy gólpasszt és négy blokkot is, utóbbiból kettőt éppen Jamesnek - a két játékos barátsága már legendás, de ezt a csörtét most kiütéssel nyerte Wade. A Miami egyébként is szenzációsan védekezett a periméteren és a gyűrű alatt is, így támadásban semmi extrára nem volt szüksége ahhoz, hogy könnyedén hozza a mérkőzést, ezzel pedig már zsinórban 14. alkalommal győzte le a Clevelandet ebben a csarnokban – a Cavsnek és Jamesnek valamiért mumus ez az aréna, mióta a négyszeres MVP elhagyta a Miamit.

A Heat legjobb dobói: Olynyk 19/9, J. Johnson 15, Richardson 15/3
A Cavaliers legjobb dobói: James 18, Hood 15/6, Calderon 11/3, Clarkson 11/3

Houston Rockets–Chicago Bulls 118–86

Tartalékosan is gálázott a Rockets. James Harden, Clint Capela és Luc Mbah a Moute sem lépett pályára a Houstonnál, de így is oktatta szintén tartalékos ellenfelét a ligaelső: az első negyed után nyolc, a második után 21, a harmadik után pedig kereken harminc pont volt a különbség, hatalmas szakadék tátongott a csapatok között. Pedig a visszatérő Chris Paul azért nem erőltette túl magát (13 pont, 10 gólpassz), Eric Gordon viszont kedvére lövöldözött (31 pont, 8/13 tripla) és bár alapvetően nem célzott jól a gárda, de az 57 ráemelt hármasból a nagy számok törvénye alapján így is beesett 18 és mivel a védekezésről sem feledkeztek meg Arizáék, kérdés nélkül kiütötték ellenfelüket. Ezzel megvan a társaság sorozatban 10., az utóbbi 28 mérkőzésből a 27., összességében pedig az idei 61. győzelme is és már 6,5 meccsel vezet a Warriors előtt. Érdekesség egyébként, hogy idén már harmadszor produkált legalább 10 meccses győzelmi szériát Mike D'Antoni alakulata, erre utoljára a 2011-12-es San Antonio volt képes, ráadásul ez volt idén a 14. olyan meccsük, amelyet legalább húsz ponttal nyertek meg, ezzel beállították a franchise-rekordot.

Más kávéház. Fred Hoiberg szerint nagyon jó kívülről nézni a Houstont, de nagyon rossz játszani ellene és a Dunn-LaVine páros nélkül nem is volt esélyük gyakorlatilag egy másodpercig sem. Hiába tért vissza és szórt 22 pontot Lauri Markkanen, a -41-es plusz/mínusz mutató azért jelzi, hogy nem volt túl nagy hatása a játékra, a többiek pedig a „hagyjuk, ne firtassuk” kategóriába tartoztak ezen az estén – gond persze nincs, hiszen számukra már rég nincs tét, de egy ekkora pofonba beleszaladni sosem jó érzés...

A Rockets legjobb dobói: Gordon 31/24, Ariza 21/12, Green 14/3
A Bulls legjobb dobói: Markkanen 22/6, Valentine 12/6, Kilpatrick 12/3

New Orleans Pelicans–Portland Trail Blazers 103–107

Lillard megnyerte a meccset, majd elrohant haza. Félelmetes negyedik negyedet produkált a Portland vezére, hiszen bár négypontos hátránnyal mentek neki a mindent eldöntő játékrésznek, ott gyakorlatilag egymaga a vendégek javára billentette a mérleg nyelvét. Az első hat dobását zsinórban értékesítette, bevert két triplát, majd 1,3 másodperccel a vége előtt sem remegett meg a keze és elsüllyesztette a győzelmet jelentő két büntetőt, így kereken húsz pontot szórt ebben a negyedben - rá nem volt ellenszer, végül 41 ponttal (9 lepattanó, 6 gólpassz, 4 szerzett, 0 eladott labda) zárt, így McCollum szörnyű (hét pont, 3/19 mezőnyből) estéje is belefért. Lillard pedig, miután eldöntött egy rangadót, kirohant a csarnokból, felült egy repülőre és hazautazott, hiszen szólította a kötelesség: barátnője már a kórházban volt és üzent neki, hogy siessen, mert gyermekük születik...

Két extra kevés volt. Rajon Rondo nem tudta vállalni a játékot a New Orleansnál, de sokáig úgy tűnt, hogy Anthony Davis (36 pont, 14 lepattanó, 4 gólpassz, 2 labdaszerzés, 6 blokk) és Jrue Holiday (21 pont, 11 lepattanó, 11 gólpassz, 2 blokk) extra teljesítménye így is elég lesz a sikerhez – az első negyedtől kezdve vezettek egészen a negyedik játékrészig. A Lillard-show azonban soknak bizonyult számukra, ugyan az utolsó fél percben egy Davis-kettessel és egy Holiday-blokkal megteremtették maguknak az esélyt a győzelemre, de Moore egymás után két triplát is elrontott, így a túloldalon Lillard bebiztosíthatta a portlandi győzelmet. Alvin Gentry szerint annál a két Moore-dobásnál nem lehetett jobbat kialakítani, nem estek be, ez van, ha újra ott lenne, ugyanúgy nem kérne időt és ugyanúgy azt szeretné, hogy ezeket vállalják el. A vereségük okai sokkal inkább a 17 engedett támadópattanóban és az ebből kapott 27 pontban keresendők, na meg abban, amit Lillard művelt a negyedik negyedben...

A Pelicans legjobb dobói: Davis 36, Holiday 21, Moore 11
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 41/9, Nurkic 21, Turner 14/3

Sacramento Kings–Dallas Mavericks 97–103

Jobb volt a Dallas. Powell hiányában ugyan a festékben nem volt túl meggyőző a Mavs és a nem teljesen egészséges Nowitzki is megállt öt pontnál, de kintről még JJ Barea nélkül is jól dolgoztak a vendégek, beszórtak 14 triplát, ráadásul a Kings játékát is jól tudták limitálni. A félidei nyolc pontos előnyük ugyan csökkent a harmadik negyedben, de a záró etap elején egy 11-4-es rohammal ismét magabiztossá tették a különbséget és vezettek már 18 ponttal is, mielőtt a Sacramento még egyszer felszívta magát. Komoly veszélyben azonban innentől már nem volt a texasi siker, így Harrison Barnes (20 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz), Dennis Smith (19 pont, 6 gólpassz) és a padról beszálló Doug McDermott (15 pont, 3/4 tripla) vezetésével sorozatban öt vereség után tudott meccset nyerni Rick Carlisle együttese.

Még mindig limitált volt a nézőszám. Stephon Clark, egy fegyvertelen színesbőrű férfi brutális meggyilkolása miatt egyszer volt már tüntetés a Golden1 Center előtt és ezúttal ismét rengetegen voltak ott a csarnoknál, amely miatt most is csak korlátozott számban mehettek be a nézők meccset nézni. A biztonságiak négyezer főt engedtek be, ami a duplája annak, mint amennyit a legutóbbi tüntetésnél engedélyeztek, a klub pedig már jelezte, hogy megtéríti azon belépők árát, amelyekkel nem lehetett megtekinteni a találkozót. A hangulat tehát finoman szólva is visszafogott volt a lelátón...

A Kings legjobb dobói: Labissiere 19, Koufos 15, Hield 14/6
A Mavericks legjobb dobói: Barnes 20/9, Smith 19/9, McDermott 15/9

Golden State Warriors–Indiana Pacers 81–92

Majd talán Duranttel. Meccsek óta „vegetál” a Warriors, az utóbbi kilencből hatot el is veszített és bár Steph Curry egy jó félidőre visszatért, a fő playmakerek hiányában nagyon másra nem is számíthat a címvédő. A hírek szerint a következő mérkőzésen Kevin Durant már játszhat, ő azért (Draymond Greennel) összefoghatja a többieket, mert ebben a mostani Cook-Young-McCaw-Bell-Pachulia kezdőben nem volt túl sok fantázia és a kispadról sem érkezett sok segítség, így bár az első félidőben még gyakorlatilag végig vezetett Steve Kerr csapata, a fordulás után szigorított a Pacers és az utolsó negyedben már csak 11 pontot tudtak dobni Iguodaláék – ez, az összesen szerzett 81 pont és az 5/17 tripla is jelzi, hogy ez a GSW nagyon messze van az „igazitól”. Majd talán Duranttel...

Hozta a kötelezőt a Pacers. Ebben a formában kötelező volt nyernie az Indianának és ha nem is könnyedén, de végül hozta is a győzelmet a társaság - időbe telt, mire fejben rendezték magukban a helyzetet, de onnantól, hogy a védekezésüket helyrerakták, már egyértelmű volt a fölényük. Ahogy megvolt a ritmus, megvoltak a lepattanók, úgy jöttek a jó támadások is, a második félidőben már 53 pontot dobtak Youngék és a 24-ig jutó Oladipo vezetésével lenyomták a Warriorst – ezzel továbbra is egálban vannak a Phillyvel és csak fél meccs a hátrányuk a Cavshez képest, óriási harc várható a hátralévő időszakban.

A Warriors legjobb dobói: Young 12/6, Cook 11/3, Iguodala 11/3
A Pacers legjobb dobói: Oladipo 24/6, Bogdanovic 17/9, Young 17

Los Angeles Clippers–Milwaukee Bucks 105–98

A végén a Clippers szekere futott. Hullámzó meccs volt, az első negyedben a Clippers volt fölényben, aztán visszaesett a hazaiak támadójátéka és 16 pontos előnyt adtak le, sőt, hátrányba kerültek a harmadik játékrészben. A záró etapban viszont ismét elkapták a fonalat és négy egymást követő támadásból négy triplát süllyesztettek el, futottak egy 13–0-s rohamot és innentől már nem adták ki a vezetést a kezükből – ez a kinti tűzerő (53.6 százalék távolról) döntött, így az is belefért, hogy most a vártnál kevésbé volt domináns (azért így is dupla-duplázott) DeAndre Jordan és hogy egyénileg igazából senki nem hozott kiemelkedőt. A fontos győzelem után csak másfél meccsre van a playofftól Doc Rivers csapata és a hétvégén a hírek szerint Danilo Gallinari is visszatérhet – megindíthatja az utolsó hadjáratot a Los Angeles.

Most kintről kapott ki a Bucks. Az első negyedben Milos Teodoszics tripláival nem tudott mit kezdeni a Milwaukee, a negyedik játékrészben pedig összességében a Clippers csapatjátéka és az abból érkező távoli dobások jelentettek megoldhatatlan akadályt Bledsoe-ék számára. Hiába hozott parádés számokat (26 pont, 10/16 mezőnyből, 9 lepattanó, 7 gólpassz, 5 blokk) Giannis Antetokounmpo, hiába jutott húsz pont fölé Khris Middleton is, hiába oldották meg most a festék levédését, kilenccel kevesebb triplát küldtek a gyűrűbe, mint ellenfelük, ez pedig eldöntötte a találkozót. A csapatvédekezés összességében javulni látszik az elmúlt meccseken, de van még min dolgozni, ezzel a vereséggel pedig most éppen ők a nyolcadikak Keleten – következőleg a Golden State-hez utaznak, de balszerencséjükre lehet, hogy pont kiegészül félig-meddig a címvédő.

A Clippers legjobb dobói: Harris 19/9, Williams 16/3, Teodoszics 13/12, Rivers 13/9
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 26/3, Middleton 22/9, Bledsoe 14

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik