NBA: továbbra sincs előrelépés, de még nem fújták le az idényrajtot

Vágólapra másolva!
2011.09.14. 12:00
Címkék
Nem történt előrelépés a játékosok és a klubtulajdonosok közötti keddi tárgyalásokon, így továbbra is bizonytalan, elkezdődik-e a megadott időben az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2011–2012-es idénye. Mint ismert, a játékosok munkafeltételeit rögzítő kollektív szerződés nyáron lejárt, és mivel nincs új, a kosarasokat eltiltották a munkavégzéstől, életbe lépett a lockout.

A tárgyalások azért nem mozdulnak a holtpontról, mert a liga és a klubtulajdonosok – főként a legutóbbi idény 300 millió dolláros veszteségére hivatkozva – az NBA teljes pénzügyi felépítményének átdolgozására törekszenek, miközben a játékosok elsősorban a fizetésükre összpontosítanak, és amíg a fizetési sapka ügyében nincs megállapodás (ők az eddigi lazább, kiskapukkal teli rendszer életben tartására hajlanak), addig nem kívánnak más témában tárgyalni.

A felek lemondták a szerdára előirányzott újabb tárgyalásokat; a liga és a tulajdonosok – akiknek legfőbb célja, hogy az új kollektív szerződés egyetlen csapatot se hozzon lehetetlen pénzügyi (következésképp lehetetlen szakmai) helyzetbe – legközelebb csütörtökön saját köreikben egyeztetnek.

Az idényt megelőző edzőtáboroknak október 3-án kellene nyitniuk, az alapszakaszban november elsején dobnák fel a labdát először. Az időpontokat egyelőre nem módosították, de például Derek Fisher, a játékosok szervezetének lakerses elnöke szerint „ahogy most kinéz a helyzet, előfordulhat, hogy nem kezdünk időben".

A legutóbbi, 1998-as lockout idején szeptember 24-én mondták ki az edzőtáborok elhalasztását – akkor az alapszakasz 1999. február elején indult, és a csapatok a szokásos 82 helyett csupán 50 mérkőzést játszottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik