NBA: Bryant 42 pontja nem volt elég, kiesett a Lakers

2012.05.22. 06:41
Címkék
Az Oklahoma City Thunder 106–90-re legyőzte a Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerint kedd hajnali programjában, ezzel összesítésben 4–1-re megnyerte kettejük párharcát a nyugati elődöntőben. Keleten a Boston Celtics újra előnybe került a Philadelphia 76ers legénységével szemben.

A túlélésért harcoló Lakers két és fél negyeden át tartotta magát, azonban a folytatásban összeomlott: a harmadik játékrészben Russell Westbrook (28 pont) és Kevin Durant (25 pont, 10 lepattanó) 14–3-as útra repítette a Thundert, majd a negyedik elején jött egy 10–0-s roham, és innen a vendégek számára nem volt visszaút.

A mezőny legeredményesebb játékosa a 42 pontos Lakers-sztár, Kobe Bryant volt. Az Oklahoma vasárnap kezdi meg csatáját a San Antonio Spursszel a nyugati fináléban.

Keleten szintén a második félidő hozta meg a döntést: a bostoniak győzelméből Brandon Bass playoffbeli karriercsúcsot jelentő 27 ponttal vette ki a részét – 18-at a döntő fontosságú harmadik negyedben szerzett –, Kevin Garnett 20, Paul Pierce 16 ponttal zárt, míg Rajon Rondo statisztikai lapjára a 13 pont mellé (többek között) 14 gólpassz is odafért. Odaát Elton Brand 19 pontig jutott.

Részletes napi összefoglalónkat itt olvashatja!

NBA – RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Boston Celtics (4.)–Philadelphia 76ers (8.) 101–85
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Boston javára
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder (2.)–Los Angeles Lakers (3.) 106–90
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1 az Oklahoma javára

 

Legfrissebb hírek

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
12 perce

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
34 perce

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
7 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
7 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
7 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
8 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik