Itt van Amerika
nemzetisport.hu 2019.05.30 15:58 Frissítve: 2019.05.30 16:23

NBA: a GSW-nek ezúttal nincs „Zazája” Leonard ellen

Magyar idő szerint péntek hajnali három órakor érdemes lesz mindenkinek a Sport Tv képernyőjére tapadni, azoknak is, akik egyébként csak elvétve nézik az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) küzdelmeit. Hiszen kezdődik a Toronto Raptors–Golden State Warriors finálé, a nagydöntő, amely mindig érdekes. A Warriors két évvel ezelőtt már megtapasztalta, mire képes Kawhi Leonard, ám akkor egy sérülés közbeszólt…

Zaza Pacsulija „elintézte” Kawhi Leonardot (Fotó: Twitter)

 

A jelenleg már a Raptorst erősítő Leonard akkor még a Spurs színeiben szerepelt, s a Nyugati főcsoportdöntő első mérkőzésén félelmetes teljesítményt nyújtott, a harmadik negyedik közepén viszont egy dobás végén a nem épp sportszerű húzásairól hírhedtté vált Zaza Pacsulija rálépett Leonard lábára, akinek kifordult a bokája, s olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a párharcban már nem is léphetett pályára.



A San Antonio 21 ponttal vezetett, amikor az eset történt – a GSW fordított a „Kawhi-mentes” Spurs ellen, s simán, 4–0-ra kisöpörte ellenfelét. Ha nincs Leonard sérülése, ki tudja, hogyan alakult volna a párharc… Az azóta már Detroitban kosarazó Pacsulija húzása kisebb népharagot váltott ki, ami után az NBA új szabályt hozott (Zaza rule), hogy a hasonló eseteket elkerülje a jövőben.

RAPTORS VAGY WARRIORS? – HAJNALBAN KEZDŐDIK A DÖNTŐ! 

A LEGUTÓBBI TÍZ NAGYDÖNTŐ EREDMÉNYE
 2009:Los Angeles Lakers–Orlando Magic 4–1
 2010:LA Lakers–Boston Celtics 4–3
 2011:Dallas Mavericks–Miami Heat 4–2
 2012: Miami–Oklahoma City Thunder 4–1
 2013:Miami–San Antonio Spurs 4–3
 2014: San Antonio–Miami 4–1
 2015:Golden State Warriors–Cleveland Cavaliers 4–2
 2016:Cleveland–Golden State 4–3
 2017:Golden State–Cleveland 4–1
 2018:Golden State–Cleveland 4–0

NBA, 2018–2019 – RÁJÁTSZÁS 
DÖNTŐ
Toronto Raptors–Golden State Warriors AZ ÁLLÁS: 0–0
Május 31., péntek, 3.00 (Tv: Sport1): Toronto Raptors–Golden State Warriors

Június 3., hétfő, 2.00 (Tv: Sport1): Toronto Raptors–Golden State Warriors

Június 6., csütörtök, 3.00 (Tv: Sport1): Golden State Warriors–Toronto Raptors

Június 8., szombat, 3.00 (Tv: Sport1) : Golden State Warriors–Toronto Raptors
*Június 11., kedd, 3.00 (Tv: Sport1): Toronto Raptors–Golden State Warriors

*Június 14., péntek, 3.00 (Tv: Sport1): Golden State Warriors–Toronto Raptors
* Június 17., hétfő, 2.00 (Tv: Sport1): Toronto Raptors–Golden State Warriors
*Ha szükséges
 A mérkőzések győztesei és a párharcok továbbjutói félkövérrel jelölve.
2020.05.22 18:00:49

Amerikai sportok D. Á.

Toplista: 80–71.A The Athletic több mint 120 munkatársa értékelései alapján állította össze listáját, melynek harmadik részéhez érkeztünk.

2020.05.19 18:41:21

Amerikai sportok GYŐRI FERENC

NSOktatás, 2. rész. Az amerikai ligák többségében alkalmazzák a fizetési plafont, de mit is jelent ez a kifejezés?

2020.05.17 09:59:36

Amerikai sportok K. T. I.

Toplista: 90–81.A The Athletic több mint 120 munkatársa értékelései alapján állította össze listáját, melynek második részéhez érkeztünk.

2020.05.12 11:06:05

Amerikai sportok MTI

A 22 éves játékos az 1-es mezszámot választotta, miután az egyetemen használt 13-ast új csapata visszavonultatta.

2020.05.08 11:53:11

Amerikai sportok nemzetisport.hu

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság 2020-as rájátszásának menetrendje.