Itt van Amerika
GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU) 2019.05.15 07:08 Frissítve: 2019.05.15 08:52

NBA: a Golden State hozta a nyugati döntő első meccsét

A címvédő Golden State Warriors hazai környezetben 116–94-re legyőzte a Portland Trail Blazerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati főcsoportdöntőjének első mérkőzésén, ezzel 1–0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban. A vendéglátóknál Stephen Curry 36 pontot dobott.

 

Stephen Curry ismét hátára vette a Golden State-et (Forrás: Twitter)

 

Csak a végén lett igazán nagy a távolság. Tulajdonképpen végig vezetett a mérkőzés folyamán a Kevin Durantet továbbra is nélkülöző Golden State, de csak néhány ponttal és bár voltak kisebb rohamai a gárdának, ezekre mindig válaszolni tudott a Blazers, egészen a negyedik negyedig. Már a második játékrészben is az volt a helyzet, hogy Steph Curry megszórta magát, majd reagált a Portland, aztán Curry ismét villant és kilenc pont volt közte a nagyszünetben, majd a fordulás után 17 pontos távolságról zárkózott vissza hat egységnyire a vendégcsapat – a záró etapban ebből megint lett közte 16, de még itt sem adta fel a Blazers és öt perccel a vége előtt újra benézett tíz alá. Ennél többre azonban ezúttal nem futotta, összességében végig csak üldözni tudta ellenfelét, a második félidőben már egyértelmű volt a GSW fölénye és bár eldőlni az utolsó percekig nem engedte a küzdelmet a gárda, végül nem tudott mit tenni – 22 pontos vereséget szenvedett és nem tudta borítani a papírformát.

CURRY 36 PONTJA ÉS 9 TRIPLÁJA – DURANT NÉLKÜL


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

A Splash Brothers nyerte a hátvédek csatáját. Ami eldöntötte a küzdelmet a hazaiak javára, az kétségtelenül a sztárok teljesítménye volt, hiszen Steph Curry és Klay Thompson egyértelműen dominálni tudta Damian Lillardot és CJ McCollumot – sokszor egymást is fogta ez a két duó, így még egyértelműbb volt a helyzet. Curry ugyanis az előző szériához képest sokkal-sokkal több üres helyzetet vállalhatott el és könyörtelenül meg is büntette ezeket, egymaga 36 pontot és 9/15 triplát bombázott be 7 gólpasszal, valamint egyetlen eladott labdával, Thompson pedig mindezt 26 ponttal, 3 labdaszerzéssel és 2 blokkal egészítette ki - rajtuk kívül csak Draymond Green érte el a tízpontos határt a Warriorsnál, de olyan jól járt a labda, hogy a valószínűtlenül hosszú (hatan is tíz perc felett kaptak a kispadról!) rotáció minden tagja hozzá tudott szólni. A GSW összességében 50 százalékos mezőnymutatóval, 51%-os triplázással, 30 gólpasszal, 13 labdaszerzéssel és 8 blokkal zárt, míg a Portlandnél sem Lillard (19 pont, 4/12 mezőnyből, 7 eladott labda), sem McCollum (17 pont, 7/19 mezőnyből) nem tudott igazán villogni – ők Enes Kanter lepattanóival és a játékot vállaló Rodney Hood kosaraival próbáltak kozmetikázni, de csak 36 százalékkal dobtak mezőnyből, 25 százalékkal tripláztak és eladtak 21 labdát is. Elsőre tehát a címvédő érvényesítette akaratát és megvédte a pályaelőnyét, kíváncsian várhatjuk, hogy tud-e javulni következőleg a Blazers.

A Warriors legjobb dobói: Curry 36/27, Thompson 26/9, Green 12/3
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 19/6, McCollum 17/3, Harkless 17/3, Hood 17/6

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NBA, RÁJÁTSZÁS 2018–2019
FŐCSOPORTDÖNTŐ, NYUGATI FŐCSOPORT, 1. MÉRKŐZÉS
Golden State Warriors–Portland Trail Blazers 116–94
(27–23, 27–22, 23–26, 39–23)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–0 a Golden State javára

2019.05.22 08:17:37

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Milwaukee az első negyed hajrájában vezetett utoljára Raptors otthonában.

2019.05.21 08:08:32

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Stephen Curry és Draymond Green húzta vissza a mélyből a címvédőt Portlandben.

2019.05.20 08:17:39

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Végig a Raptors diktált, de nagyon nehezen adta meg magát a Bucks – kétszeri hosszabbítás után.

2019.05.18 08:24:09

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Nem tudta felvenni a kesztyűt a Raptors, a Milwaukee egy másodpercig sem adott komoly esélyt.

2019.05.17 09:17:51

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Curry vezérletével a Golden State fordítani tudott a második félidőben, ezzel megvédte pályaelőnyét.