Nagyember távozik az NBA-ből: Shaq visszavonult

Vágólapra másolva!
2011.06.01. 22:08
null
Az NBA egyik legnagyobb egyénisége jelentette be visszavonulását (Fotó: Action Images)
Shaquille O'Neal, a Boston Celtics veterán, 39 éves kosárlabdázója videóüzenetben jelentette be: 19, az NBA-ben lehúzott szezon, 28 596 dobott pont és négy bajnoki aranygyűrű után visszavonul.

Visszavonul az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság egyik (szó szerint és átvitt értelemben is) óriása: Shaq O'Neal videóüzenetben köszönt el az NBA-től, ezzel pontot téve 1992 óta tartó profikarrierjére.

Az 1992-es draftelső az Orlando Magicben kezdte NBA-pályafutását, egy évvel később az év újonca és All-Star kezdő lett. Hatalmas szerepe volt abban, hogy a Magic meghatározó csapat lett a ligában, harmadik szezonjában gólkirály lett, de az orlandóiak a Houston Rockets ellen elbukták a nagydöntőt, Shaq pedig leckét kapott a centerjáték finomságaiból Hakeem Olajuwontól.


O'Neal szabadügynökként szerződött 1996 nyarán a Los Angeles Lakersbe, és kiböjtölte, míg Phil Jackson vezetésével félelmetes játékerejű csapat jött össze: 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben is bajnoki címet ünnepelhetett a kaliforniaiakkal, egyáltalán nem mellesleg háromszor lett a nagydöntő legjobbja és 2000-ben az egész NBA legjobbja is, no meg – pályafutása során másodszor és utoljára – gólkirály.

A 2004-es, elvesztett nagydöntő után kikövetelte, hogy távozhasson, miután összeveszett a vezetőséggel és közel sem volt felhőtlen a kapcsolata Kobe Bryanttel. A Miami Heat odaadta érte Caron Butlert, Lamar Odomot, Brian Grantet és egy draftjogot is, így Shaq Floridában folytathatta, azzal a célkitűzéssel, hogy bajnokcsapat tagja lesz itt is. Bejött: Dwyane Wade-del alkotott duójuk a 2005–2006-os szezonban aranygyűrűkig vezette a csapatot. Ez volt az utolsó igazi villanása, 2008-ban távozott az épp szétesőben lévő Miamiból, de Phoenixben sem alkotott igazán nagyot, csak néhány kiemelkedő mérkőzése akadt. Megpróbált még a 2009–2010-es szezonban bajnokságot nyerni LeBron James „fegyverhordozójaként" a Clevelanddel (nem jött össze), majd a Cavalierst kiejtő Bostonban húzott le még egy évet. Élő szerződése volt még, mikor bejelentette visszavonulását – a klubot állítólag nem tájékoztatta erről előre.

Az Egyesült Államok válogatottjával olimpiai bajnoki (1996) és világbajnoki (1994) címet szerzett, 1207 NBA-alapszakaszbeli és 216 rájátszásmeccsen játszott, főbb mutatói: 23.7 pont/meccs (alapszakasz), 24.3 pont/meccs (rájátszás), 10.9 lepattanó/meccs (alapszakasz), 11.6 lepattanó/meccs (rájátszás). Ja igen, 1996 februárjában bedobott egy hárompontost is – valódi kuriózum a híresen „fakezű" Shaqtől.


Két dolog biztos: egyrészt az NBA elmúlt húsz évének meghatározó centerklasszisa távozott, másrészt Shaquille O'Nealt várja a kosárlabda Hírességek Csarnoka.

„Megpróbáltam boldoggá tenni az embereket, miközben jól szórakozom – azt hiszem, mindkettő sikerült” – köszönt el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik