Nagy verést kapott a Golden State; megint nyert a Lakers

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.10.28. 09:19
null
Dennis Schröderrel a soraiban aratott fölényes győzelmet az Oklahoma a Golden State ellen (Fotó: Twitter/OKC)
Címkék
Anthony Davis mellett Dwight Howard is jól mozgott a Los Angelesnél, Andrew Wiggins hozta a Minnesota újabb sikerét, botrányosan játszott a Warriors, Memphisben bukott újabb hosszabbítást a Brooklyn – ez történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában.

 

Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 120–92

Nagy a baj a Golden State-nél. Az első mérkőzés után azt írtuk, hogy ebben a formában nem playoff-csapat a GSW, most fokozhatjuk annyival, hogy az első két találkozón mutatott teljesítmény alapján még csak nem is NBA-csapat – Steve Kerr viccelődött azzal az előszezon során, hogy a Sanghaj Sharksot talán megelőzik, nos, az izgalmas meccs lehetne... A Clippers elleni borzalom után 15 ponttal vesztették el az első, további 18-cal a második negyedet, 70–37-re égtek a nagyszünetben és csak azért nem szenvedtek 50 pont körüli/feletti vereséget, mert az OKC a második félidőben természetesen jelentősen visszavett – az az OKC, amely az első két bajnokiján még a száz pontot sem tudta elérni. Óriási baj van a Warriorsnál, Steph Curry 23 pontján kívül minimális pozitívumot sem lehet találni, a 32 százalékos mezőnymutató és a 15 százalékos triplázás sem írja le igazán, hogy mennyire színvonaltalan volt, amit bemutattak. D'Angelo Russell hat pontja vállalhatatlan, a harmadik negyedben szövegelésért ki is állították, egyelőre vele is csak többen vannak. Most mennek New Orleansba, kíváncsian várjuk, hogy mikor egyenesednek ki...

Edzőmeccs. Két vereség után jót tett a Thundernek ez az este, amikor az első félidőben könnyedén szedték ízekre a Warriorst úgy, ahogy éppen akarták. Dennis Schröder 16 pontot szórt már ekkor, de gyakorlatilag az talált be, akihez eljutott a labda, a GSW képtelen volt védekezni velük szemben. Chris Paul mondjuk úgy fogalmazott a meccs után, hogy ez róluk szólt, arról, hogy ők találják meg az identitásukat és nem az ellenfél gyengeségéről, de nehéz elmenni szó nélkül a vendégek teljesítménye mellett. Akárhogy is, megvan a Donovan-legénység idei első győzelme, Gallinari, Schröder és Gilgeous-Alexander is jól játszott, Paul pedig ugyan nem villogott, de végül húsz percet sem töltött parketten, pihentették a Houstonban lejátszandó, számára különleges back-to-backre.

A Thunder legjobb dobói: Schröder 22/3, Gallinari 21/12, Gilgeous-Alexander 19/3
A Warriors legjobb dobói: Curry 23/6, Green 10/3, Chriss 10, Paschall 10

Memphis Grizzlies–Brooklyn Nets 134–133 – hosszabbítás után

Morant elvetette, Crowder learatta. Parádésan kosárlabdázott a Grizzlies újonc irányítója, Ja Morant, aki élete harmadik NBA-meccsén már úgy játszott, mint egy sztár – a hat eladott labda nem szép, de dobott 30 pontot (13/22 mezőnyből), kiosztott 9 gólpasszt és clutch helyzetben is megtette, amit kellett. Először a rendes játékidő legvégén villant ilyen szituációban, amikor egálnál, az utolsó pillanatban blokkolta Kyrie Irving győztesnek szánt dobását, majd a hosszabbítás végén, három másodperccel az órán megkapta a labdát és tökéletesen kiosztotta Jae Crowdernek, aki dudaszóra gyűrűbe vágta a meccsnyerő triplát – végül ő lett a hős, de Morant jelentette ezen az estén a Memphis motorját. Egyébként ez így egy nagyon komoly győzelem a Grizzlies számára, már csak azért is, mert ez volt az első sikerük az alapszakaszban. Morant mellett Dillon Brooks (21 pont, 9/15 mezőnyből) és Jonas Valanciunas (16 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk, 3/5 tripla) is remekelt, míg a padról Solomon Hill és Kyle Anderson szállt be borzasztó hasznosan, úgyhogy elég sok lábon álltak.

Még nem az igazi a Brooklyn. Még csak a harmadik mérkőzésen van túl, de már két hosszabbításos vereséget szenvedett a Nets, ezen az estén clutch helyzetben többet is hibázva – a rendes játékidő végén elrontották az utolsó négy dobásukat, így csúszott ki a kezükből a győzelem, a hosszabbítás végén, hét másodperccel az órán pedig Spencer Dinwiddie hagyott ki egy büntetőt, amelyből lehetősége nyílt a Grizzliesnek a meccsnyerő triplára. Hiába Kyrie Irving újabb nagy meccse (37 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz, 11/27 mezőnyből) és hiába nőtt fel mellé Dinwiddie (16 pont, 8 gólpassz), valamint Caris LeVert (27 pont, 5 gólpassz) is, a védekezésük nem állt össze, stabilan, folyamatosan támadni sem tudtak magas szinten, az említett clutch hibák pedig megint ellenük döntöttek. Egyelőre nem hozzák azt a kosárlabdát, amit várnánk tőlük, legközelebb csütörtök hajnalban, a Pacers ellen lépnek pályára, ott javíthatnak.

A Grizzlies legjobb dobói: Morant 30/3, Brooks 21/9, Valanciunas 16/9
A Nets legjobb dobói: Irving 37/15, LeVert 27/9, Dinwiddie 16/6

Minnesota Timberwolves–Miami Heat 116–109

Wiggins lett a Minnesota nyerőembere. Két pazar meccs után Karl-Anthony Towns most kevésbé volt domináns, 23 pontjához szüksége volt 21 mezőnykísérletre, de egyrészt felnőtt mellé Jeff Teague (21 pont, 8 gólpassz), másrészt a fontos végjátékra előlépett vezérré Andrew Wiggins, aki idén már másodszor bizonyult clutch helyzetben nyerőembernek. A 13 ponttal megnyert első negyed után abszolút „alulra” került a Wolves és hátrányból ment neki az utolsó játékrésznek, ám Wiggins az utolsó hat percben megsorozta a Miamit: ebben az időszakban egymaga beszórt 16 pontot és négy triplát, végül 25 ponttal zárta az estét és ezekkel a nagy dobásaival szállította a győzelmet a Minnesotának. A két percnél egymás után bevert három hármasa jelentette a döntő ütést, 99–101-ből négy labdabirtoklás alatt egymaga 110–101-et csinált, innen pedig nem volt visszaút. A Saunders-legénység így 3–0-val nyitotta a szezont, erre pedig csak kétszer volt eddig példa a franchise történetében, 2013/2014-ben és 2001/2002-ben, amikor 6–0-ig meg sem álltak.

Ez már nem ment a Heatnek. Előző este hosszabbítást nyert Milwaukee-ban a Miami, úgyhogy meglehetősen fáradtan, ráadásul négy alapembere (Butler, Johnson, Jones Jr., Waiters) nélkül érkezett meg erre az összecsapásra. Az első negyedben nehézkesen is mozgott a társaság és tetemes hátrányba került, amit aztán később eltüntetett, sőt, a negyedik játékrészt már hétpontos előnnyel kezdhette meg, úgy tűnt, hogy Kendrick Nunn (25 pont, 5/9 tripla), Justise Winslow (20 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 2 blokk), valamint a padról beszálló Duncan Robinson (21 pont, 4/7 tripla, 2 blokk) jó teljesítménye a Dragic-Adebayo páros jelentette stabilitással együtt elég lehet egy újabb értékes győzelemhez. Az utolsó percekre azonban mégis kipukkadt a floridai lufi, a végjátékra elfáradt a gárda és néhány perc alatt elvesztette a mérkőzést. Erik Spoelstra mégsem ezt, hanem az első félidőt emelte ki negatívumként, szerinte ott kommunikáltak rosszul, azért „égettek el” túl sok energiát, hogy abból visszajöjjenek. A következő meccsüket a Hawks ellen játsszák majd és a hírek szerint Jimmy Butler ott már bemutatkozhat a csapatban.

A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 25/12, Towns 23/12, Teague 21/3
A Heat legjobb dobói: Nunn 25/15, Robinson 21/12, Winslow 20/6

Dallas Mavericks–Portland Trail Blazers 119–121

Stotts bízott Lillardban. Érdekes jelenet bizonyult döntőnek a rangadón, a második félidőre nagyon feljavuló (2 pont, 1/7 mezőnyből az elsőben, 26 pont a másodikban) Damian Lillard ugyanis előbb beverte a később győztesnek (egypontos hátrányból egypontos előnyt faragó) bizonyuló kettest, majd a következő védekezésnél odanyúlt Dorian Finney-Smithnek – a játékvezetők faultot ítéltek, jöhetett volna két büntető. Lillard azonban meggyőzte edzőjét, Terry Stottsot, hogy challenge-elje meg az ítéletet dacára annak, hogy ha nincs igaza és Finney-Smith bedobja a büntetőket, akkor egypontos hátrányban, a challenge miatt elvesztett időkérés nélkül kellett volna nyerniük. Stotts bízott játékosában, visszanézette az esetet, a játékvezetők pedig megváltoztatták a döntést és fault helyett feldobást ítéltek. Ezt a feldobást Kristaps Porzingis a Portlandnek ütötte (akiknek nem is volt már centerük, Hassan Whiteside kipontozódott, Zach Collins megsérült, úgyhogy nem volt más esélyük megnyerni a feldobást), Kent Bazemore megszerezte a labdát, az egyik büntetőjét kosárra váltotta, a Mavsnek pedig már nem volt ideje normális dobást kialakítani egy vaktában elhajított Hardaway-hármason kívül. A Portland így nagy csatában fontos idegenbeli győzelmet aratott, Lillard (28 pont, 5 gólpassz) mellett pedig emeljük ki CJ McCollum (35 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) és Rodney Hood (20 pont, 3/3 tripla) teljesítményét is – 50 százalék feletti mezőnymutatóval, 40 százalékos triplázással nyertek, most pedig back-to-back ellátogatnak San Antonióba is.

Nem tudta végigcsinálni a Mavs. Az első félidőben jól kordában tartották Lillardot és 12 ponttal vezettek a hazaiak, de aztán a második félidőben jött egy olyan időszakuk, amikor 19 dobásukból 17-et elhibáztak, az egylabdás végjátékban pedig némi balszerencsével ugyan, de nem az övék lett az utolsó szó. Kristaps Porzingis elmondta, hogy Lillard feljavulása volt a legnagyobb gondjuk, hogy őt nem tudták végig limitálni, ez a végjáték utána már erre is, arra is eldőlhetett volna – 12 másodperccel az órán Luka Doncic hibázott clutch dobást, ennek támadópattanójával lett az említett eset Lillard és Finney-Smith között. Porzingis egyébként 2017 decembere óta először érte el a 30 pontos határt (32 pont, 11/23 mezőnyből, 9 lepattanó, 5 gólpassz, 5 blokk), Doncic sokoldalúan, de sok dobást elrontva játszott (29 pont, 8/22 mezőnyből, 11/14 büntető, 12 lepattanó, 9 gólpassz, 3 labdaszerzés), melléjük viszont nem tudott felnőni harmadik ember úgy, mint például a túloldalon Hood – nem játszottak rosszul, de nyerni most nem tudtak, következőleg Denverben újabb komoly feladatuk lesz.

A Mavericks legjobb dobói: Porzingis 32/9, Doncic 29/6, Kleber 14/6
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 35/3, Lillard 28/3, Hood 20/9

Los Angeles Lakers–Charlotte Hornets 120–101

A második félidőben már nem volt kérdés. A nagyszünetig Anthony Davis parádéjával volt egálban a Lakers, a magasember 16 pontot szórt az első, további kilencet a második negyedben, egyértelműen ő volt a vezér, de a Los Angeles nem tudott ebből előnyt kovácsolni és két játékrészt követően csak egy ponttal állt jobban. A fordulás után azonban váltottak Frank Vogelék, Davis visszalépett, előtérbe került LeBron James és a meglepően jó, régi önmagát idéző Dwight Howard: James végül 20 ponttal és 12 gólpasszal zárt, a center pedig 8/8 jó dobása mellett 10 lepattanót és 4 blokkot is betett a közösbe. Rájuk építve a harmadik negyedben kőkeményen védekeztek és a játékrész vége felé meg is törték ellenfelüket, futottak egy 18–2-t és eldöntötték a mérkőzést – a negyedik negyedben még növelték a különbséget és végül összességében magabiztos győzelmet arattak. Még mindig messze van a késztől ez a csapat, amíg Davis alkotott, addig James „mozizott” (a nagyszünet előtt dobta csak az első pontjait), majd utána cseréltek, bőven van még min csiszolniuk, de a védekezést megint ki lehet emelni velük kapcsolatban és következőleg a Memphis ellen is ők tűnnek esélyesnek.

Nem elégedetlenek a Hornetsnél sem. James Borrego, a vendégek vezetőedzője igyekezett a pozitívumokat kiemelni a mérkőzés után, a 19 pontos vereség ellenére tetszett neki csapata hozzáállása, küzdőszelleme, egyénileg pedig Miles Bridges agresszivitását és döntéshozatalát méltatta – szerinte remekül olvasta a játékot a fiatal, aki végül 23 pontig jutott 6 lepattanóval és 3 gólpasszal kiegészítve. Terry Rozier egyelőre nem Kemba Walker (19 pont, 4 gólpassz, 6/14 mezőnyből), de a fiatalok közül valaki mindig megvillan, most mondjuk Devonte Graham (1/13 mezőnyből) és Malik Monk (0/4 mezőmyből) nem tette meg ezt, de vannak biztató dolgaik, amikre lehet építeni – igaz, ma este back-to-back játszanak a Clippersszel, ami megint nem lesz egyszerű feladat.

A Lakers legjobb dobói: Davis 29/9, James 20/3, Howard 16
A Hornets legjobb dobói: Bridges 23/6, Zeller 19/3, Rozier 19/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Dallas Mavericks–Portland Trail Blazers 119–121
Minnesota Timberwolves–Miami Heat 116–109
Los Angeles Lakers–Charlotte Hornets 120–101
Memphis Grizzlies–Brooklyn Nets 134–133 – hosszabbítás után
Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 120–92

A tabellát IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik