Morgan Freeman, sörök, chipsek – az idei milliárdos Super Bowl-reklámok!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.04. 14:35
Magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra tévénézők milliói kísérik figyelemmel az 52. Super Bowlt. Rengeteg szurkoló van, aki nemcsak a döntőt, a halftime show-t, hanem a reklámokat is izgatottan várja. Összegyűjtöttünk néhányat!

Az ár idén nem változott a tavalyihoz képest, a reklámozni kívánóknak úgy kell számolniuk, hogy harminc másodperc 5 millió amerikai dollárba kerül. Ez nagyjából 1 milliárd 200 millió forintnak felel meg. Átszámítva negyven millió forint egyetlenegy másodperc…

Az első Super Bowlon, 1967-ben 42 000 dollárba került fél perc (mindkét csatornánál, ugyanis akkor a CBS és az NBC is közvetítette az eseményt), 2000-ben már 2.2 millió dollár volt, míg 2015-ben 4.5 milliót kellett letennie az asztalra annak, aki hirdetni szeretett volna.

Az idén 1992 után ugyanaz a csatorna közvetíti az Egyesült Államokban a téli olimpiát, amely a Super Bowlt is. Az NBC ennek apropóján különleges csomagot is ajánlott a hirdetőknek.

Az 52. Super Bowl kapcsán ezek a reklámok jelentek meg eddig a világhálón:

BUDWEISER

BUD LIGHT

MOUNTAIN DEW


AMAZON


M&M'S


MARVEL/LEXUS


PRINGLES


FEBREZE

MINDEN AZ 52. SUPER BOWL FELVEZETÉSÉRŐL EGY HELYEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik