Modano és a Red Wings kikapott Dallasban

2010.10.15. 08:40
null
Modano Dallasban, már nem dallasiként... (Fotó: Reuters)
A Dallas Stars háromgólos győzelmet aratott a Detroit Red Wings ellen az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 8. játéknapján. A Starsban húsz szezont lehúzó Mike Modano először játszott egykori csapata ellen – 4–1-es vereség lett a vége.

Több mint 18 és fél ezer dallasi szurkoló láthatta, amint Mike Modano jégre lép Dallasban. Az eset különösebben nem lett volna érdekes, az elmúlt húsz szezonban ugyanis ez felettébb gyakran fordult elő az amerikai klasszissal. Csakhogy Modano ezt most ellenfélként, a Detroit hokisaként tette.

A Red Wings színeiben szereplő dallasi legendának nem sok sikerélmény jutott a találkozón, jelenlegi alakulata ugyanis 4–1-es vereséget szenvedett korábbi kenyéradójától.

„Ez most az emlékek és az érzelmek világa volt a számomra. Nagyon sok különleges dolog történt itt velem. Már akkor itt játszottam, amikor a csapat még igen gyenge volt, majd én is segítettem a texasi hoki felemelkedésében" – mondta Modano, akivel 1999-ben Stanley-kupa-győzelemig jutott a gárda.

A 40 éves amerikai játékos összesen húsz szezont töltött Dallasban, s csak most nyáron távozott szabadügynökként. A lehetőségre a Red Wings csapott le, és szerződtette a veterán klasszist.

A már Modano nélküli Dallas ezúttal a második harmadban mutatott remek teljesítményének köszönhetően nyerte meg az összecsapást.  Brad Richards első játékrészben szerzett gólja után ugyanis a középső harmadban hármat is vágott a Stars.

Richards egyébként a találkozó legjobbjaként két assziszttal is kivette a részét a sikerből: a második harmadban Loui Eriksson és James Neal találatánál is ő volt az előkészítő. Rajtuk kívül még Brenden Morrow volt eredményes dallasi oldalon. A harmadik harmadban a vendégek részéről Niklas Kronwall kozmetikázta az eredményt.

A Dallas három mérkőzés után három győzelemmel áll a szezonban. A Starson kívül a mai napon pályára lépő Tampa Bay Lightning és a Nashville Predators, valamint a szabadnapos Toronto Maple Leafs veretlen még.

NHL 
ALAPSZAKASZ, 8. JÁTÉKNAP
Philadelphia Flyers–Tampa Bay Lightning 2–3
Ottawa Senators–Carolina Hurricanes 3–2
Nashville Predators–St. Louis Blues 4–3
Minnesota Wild–Edmonton Oilers 4–2
Dallas Stars–Detroit Red Wings 4–1
Calgary Flames–Florida Panthers 0–3

 

Legfrissebb hírek

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
17 órája

NHL: a Boston és az Edmonton is megtartotta továbbjutási esélyét

Amerikai sportok
2026.04.29. 07:30

NHL: a Pittsburgh újabb „meccslabdát” hárított a Philadelphia ellen

Amerikai sportok
2026.04.28. 07:44

NHL: Gretzky meze ismét hokitörténelmi áron kelt el

Amerikai sportok
2026.04.27. 12:35

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
2026.04.27. 09:04

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2026.04.26. 10:05

NHL: az Anaheim elképesztő meccs után került előnybe az Edmonton ellen

Amerikai sportok
2026.04.25. 09:07

NHL: Tuch döntött Bostonban, a Hurricanes és az Avalanche a söprés kapujában

Amerikai sportok
2026.04.24. 07:50
Ezek is érdekelhetik