Mire talpra állt a Philadelphia, újra padlóra küldték

Vágólapra másolva!
2011.04.23. 09:19
null
A Philadelphia háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza, de végül kikapott (Fotó: Reuters)
Címkék
A kiesés szélére került az NHL-ben tavaly nagydöntőt játszó Philadelphia Flyers, miután hazai pályán – bár felállt 0–3-ról – hosszabbítás után 4–3-ra kikapott a Buffalótól. A Sabres így a saját csarnokában biztosíthatja be a főcsoport-elődöntőbe kerülést. Hasonló a forgatókönyv nyugaton az Anaheim és a Nashville párharcában, a Predators szintén 4–3-as hosszabbításos sikerével érte el, hogy a hatodik összecsapáson majd otthon kiharcolhatja a továbbjutást.

„Mindig arról álmodtam, hogy egyszer győztes gólt szerzek egy ilyen fontos mérkőzésen, hogy én leszek az, aki mindent eldönt. Hihetetlen érzés volt, amikor elnémult az addig zengő csarnok" – mondta a második NHL-idényét taposó 21 éves Tyler Ennis, aki a Philadelphia–Buffalo találkozó hosszabbításának 6. percében a Flyers kapujába kotort egy kipattanó korongot.

A Sabres ezzel a továbbjutás küszöbére jutott, de még egyszer le kell győznie a Stanley-kupa 2010-es döntőjének vesztesét.

A találkozón Ennis nyitotta a gólgyártást, de az első harmadban rajta kívül Thomas Vanek és Marc-André Gragnani is betalált Brian Boucher kapujába. A Philly ezután kapust cserélt, és Michael Leighton, az előző idény egyik hőse lehúzta a rolót (az alapszakaszban első számú kapussá váló Szergej Bobrovszkij a második meccsen kijátszotta magát a csapatból). A Sabres a rendes játékidőben már nem volt többszörn eredményes, míg a Philadelphia szépen lassan ledolgozta a hátrányát (James van Riemsdyk, Andrej Meszáros és Danny Briere szerezte a góljait).

A hosszabbításban aztán Leighton megingott, Mike Weber lövése után kipattant róla a korong, amely könnyű préda volt Ennis számára.

Az ország másik végén, Kaliforniában 36 másodpercen múlt az Anaheim győzelme a Nashville ellen, de Shea Weber egyenlíteni tudott, és az ütés a hosszabbítás elején még mindig az anaheimi fejekben volt: két perc sem telt el, amikor Jerred Smithson Jordin Tootoo passza után szemből a kapuba lőtt.

SMITHSON GYŐZTES TALÁLATA

A fennállása során hatodszor a rájátszásban szereplő Nashville az első hosszabbításos playoff-sikerével először jutott három győzelemig egy párharcban, és ha vasárnap hazai pályán is nyer, továbbjuthat a második körbe.

„Más a helyzet most, mint tavaly, az biztos” – mondta Barry Trotz, a Predators vezetőedzője, utalva a Chicago elleni múlt évi párharc ötödik meccsére, amelyen 13.6 másodperccel a rendes játékidő lejárta előtt egyenlített a Blackhawks, majd a hosszabbításban nyerni tudott, egy meccsel később pedig továbbjutott."

Az Anaheim számára a reménykedés és a visszavágás lehetősége maradt, no meg az a tudat, hogy az összecsapás legszebb gólját Bobby Ryan szerezte a harmadik harmad elején. Ezzel még 2–1-re a Ducks vezetett, de messze volt a vége...

BOBBY RYAN GÓLJA
NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Philadelphia Flyers–Buffalo Sabres 3–4 – h. u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–3
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Anaheim Ducks–Nashville Predators 3–4 – h. u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik