Itt van Amerika
GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU) 2018.02.14 08:58 Frissítve: 2018.02.14 09:05

Minnesotát is lebombázta a megállíthatatlan Houston

Sorozatban kilencedik győzelmét is behúzta a Houston az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, James Hardenék ezúttal a szinte bevehetetlennek tűnő minnesotai csarnokban tudtak nyerni. Megindult felfelé a Cleveland is, LeBron Jamesék Oklahoma Cityből távoztak győztesen. Növelte előnyét Kelet élén a Toronto, a Spurs viszont ismét kikapott, ezúttal Denverben.

Hardenék megállíthatatlanok, Minnesotában is győztek (Fotó: NBA)

 

Toronto Raptors–Miami Heat 115–112

Szorossá tette a végét a Heat. A mérkőzés túlnyomó részében hátrányban volt a vendégcsapat, védekezésben nem igazán állt a helyzet magaslatán, ez pedig főleg a harmadik negyedben okozott problémákat: 41–26-ra veszítették el azt a játékrészt Ellingtonék, így komoly hátrányba kerültek. A záró etapban nagyrészt tíz pont felett mozgott a különbség, de a végén tudtak még egy rohamot intézni a floridaiak és Goran Dragic (28 pont, 10/19 mezőnyből) kosaraival feljöttek három egységre az utolsó percben, azonban hiába rontott el három büntetőt is innentől a Raptors, közelebb nem tudott kapaszkodni Erik Spoelstra csapata. A Heat így újabb vereséget gyűjtött be és csak nyolcadik Keleten, igaz, még mindig 2.5 meccsel vezet a Detroit előtt.

Újabb hatos sikerszéria. A szezon során már harmadszor jár zsinórban hat győzelemnél a Raptors, amely 24–4-re javította hazai mérlegét és egy teljes meccsre növelte előnyét Kelet élén a Bostonnal szemben – kettővel kevesebb vereséget számlál jelenleg Dwane Casey legénysége. Ezúttal egyébként főleg a támadójátéknak köszönhették a sikerüket, a DeRozan-Lowry páros (49 pont, 12 gólpassz) intézte a nagyrészét, az Ibaka-Valanciunas kettős lehúzott húsz lepattanót, a kispadról pedig hárman is elérték a tíz pontot – a labdavesztésekből szerzett pontok tekintetében 28–9-re nyertek, ez nagyon fontos faktornak bizonyult. A végére kicsit belealudt a gárda és kis híján elrontotta a félig már megnyert meccset, de végül a Miami nem tudta ezt kihasználni – Lowryék Chicagóban zárhatják le az alapszakasz All Star előtti részét.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 27/3, Lowry 22/12, Ibaka 14
A Heat legjobb dobói: Dragic 28/9, J. Johnson 16/3, Ellington 15/15

Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 97–92

A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

A Bucks klasszisai lehozták a végjátékot. Jól védekezett a hazai alakulat és szépen megfogta az Atlantát, de hiába volt már tíz pont feletti előnyben is a társaság, a negyedik negyedben kiengedett, a Hawks pedig ezt kihasználva rohanásba kezdett – 84–84-nél ki is tudott egyenlíteni, úgy tűnt, hogy váratlanul megfordulhat a meccs. Nem így történt, egy időkérés után megnyomta az utolsó három percet a Milwaukee, előbb Antetokounmpo dobott egy kulcsfontosságú kettest, majd szintén ő zsákolt egyet, a következő játékból Bledsoe szerzett gyors kosarat, majd Antetokounmpo blokkja után Maker zsákolhatott – Middleton közben szórta a gólpasszokat és összességében elmondhatjuk, hogy a Bucks playmakereinek megmozdulásai döntöttek a végén. Rajtuk kívül érdemes még kiemelni Tyler Zellert, aki most debütált hazai pályán és 14 ponttal, 8 lepattanóval, valamint 2 blokkal jelentkezett, centerposzton sokat segíthet ő a gárdának.

Pont a legvégére fogyott el a Hawks. Ersan Ilyasova vezetésével tudott felkapaszkodni és ráijeszteni ellenfelére a vendégcsapat, de a Bucks időkérése és Antetokounmpo kosara után már nem volt ugyanaz a társaság, mint előtte – Ilyasova egymás után két hármast is elrontott, Bazemore és Schröder is kapott egy-egy blokkot, több könnyű kettest kaptak ekkor leindításból és ezek a hibák a meccsbe kerültek számukra. Ugyan a kezdőötös minden tagja tíz pont fölé jutott, de a kispadról nem érkezett érdemi támogatás, a bravúr pedig végül elmaradt, így továbbra is sereghajtók Keleten, sőt, holtversenyben ligaszinten is.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 21/3, Antetokounmpo 15, Bledsoe 14/6, Zeller 14
A Hawks legjobb dobói: Schröder 18/6, Bazemore 17/12, Ilyasova 15/3

Minnesota Timberwolves–Houston Rockets 108–126

Minnesotát is bevette a Rockets. Sorozatban tizenhárom meccset nyert meg ebben a csarnokban a Wolves és Nyugat legjobb mérlegével bírt hazai pályán a találkozó előtt, az ellenállhatatlan formában lévő texasiakat azonban mindez nem zavarta és kiváló játékkal múlták felül ellenfelüket. A hullámzó első félidő után egy „várakozó" harmadik negyed következett, majd a záró etapban megtöltötte az ágyúkat a vendégcsapat és darabokra lőtte a minnesotai várat – csak ebben a játékrészben 10/16 (!) hármast süllyesztettek el Hardenék, ebből négyet a kispadról 21 pontot szóró Ryan Anderson és összességében 42–28-ra nyerte a záró etapot Mike D'Antoni alakulata. A főkolompos természetesen James Harden (34 pont, 6 lepattanó, 13 gólpassz, 10/20 mezőnyből, 6/10 tripla) volt, a többiek között eléggé megoszlottak a terhek, de csapatszinten mindössze hatszor adták el a labdát, összesen 22 triplát küldtek a gyűrűbe és főleg a végén voltak nagyon meggyőzőek – sorozatban kilencedik, az utóbbi 18 mérkőzésből a 16. sikerüket könyvelhették el és továbbra is mindössze fél meccs a hátrányuk a Golden State-hez képest.

Van még hova fejlődni. Most látták a Wolves játékosai, hogy bár idén már a liga elitjébe tartozó csapatuk van, a bajnokesélyesek még egy szinttel feljebb vannak – hazai pálya ide vagy oda, ezúttal megmutatkozott, hogy miért jobb a Rockets. A kinti dobások tekintetében olyan különbség volt a két együttes között, amit nem lehetett eltüntetni, a Houston 22 triplájával szemben összesen hatszor találtak be távolról a hazaiak, a kispadról összesen 14 pont érkezett és Andrew Wiggins is betlizett (7 pont, 2/14 mezőnyből) – ezek most nem fértek bele, ennyi előnyt nem lehet adni a Rocketsnek. Karl-Anthony Towns (35 pont, 12 lepattanó, 3 blokk) ugyan legyártotta idei 50. dupla-dupláját is (ezzel ligaelső), valamint Jeff Teague is hozzátett 25 pontot, de az utolsó negyedben összeomlottak, péntek hajnalban még a Lakers ellen javíthatnak az All-Star előtt.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 35/6, Teague 25/6, Butler 15
A Rockets legjobb dobói: Harden 34/18, Anderson 21/18, Capela 14

Oklahoma City Thunder–Cleveland Cavaliers 112–120

Ez már üzenetértékű. Sorozatban negyedik győzelmét húzta be a Cleveland, ebből a négyből pedig három komoly rangadónak számított: először a Minnesotát gyűrték le hazai pályán, majd jó játékkal, simán nyertek Bostonban és most Oklahoma Cityben is ők tudtak felülkerekedni. Ugyan a kezdőötös ezúttal kevésbé nézett ki jól támadásban, de a kispad rendkívül mélynek bizonyult, Hood, Clarkson, Nance és Green is elérte a tízpontos határt csereként beszállva és remekül kiegészítették a parádésan játszó (37 pont, 8-8 lepattanó és gólpassz) LeBron Jamest – ez végül elégnek bizonyult a sikerhez, a negyedik negyedben már kontrollálni tudták az eseményeket a vendégek. Előtte azért voltak futások oda-vissza, Jamesnek például volt egy olyan öt perce, amikor 6/6-os mezőnymutatóval dobott 14 pontot, majd erre gyorsan reagálni tudott az OKC, de a záró etapban már végig tíz egység körül/felett mozgott a különbség, az említett clevelandi cserék folyamatosan hozták a kosarakat. Tyronn Lue legénysége így remek formában mehet pihenni, ugyanis az All-Starig már nem játszik több mérkőzést.

Hiába tértek vissza Westbrookék. Az előző két összecsapást Russell Westbrook és Carmelo Anthony is kihagyta, de most mindketten pályára léphettek és nem is játszottak rosszul – Westbrook 21 ponttal és 12 gólpasszal tért vissza, Anthony pedig 24 pontot rámolt be hét lepattanó mellett. Hiába az ő jó teljesítményük, George 25 pontja, valamint Steven Adams extrája (22 pont, 17 lepattanó, ebből 12 támadó), ezzel sem tudták túldobni a Clevelandet, egyik hazai sztár sem tudta hozni LeBron James szintjét és csapatként is kiegyensúlyozottabbak voltak a vendégek – Westbrookékban most ennyi volt, így nem közeledtek az élmezőny felé, sőt, mindössze másfél meccsel előzik meg a nyugati kilencedik Clipperst.

A Thunder legjobb dobói: George 25/15, Anthony 24/9, Adams 22
A Cavaliers legjobb dobói: James 37/9, Clarkson 14/3, Hood 14/12

Dallas Mavericks–Sacramento Kings 109–114

Az első félidőben eldöntötte a Kings. Nagyon bekezdett a Sacramento, már az első negyedben tíz pont feletti előnybe kerültek a vendégek, a nagyszünetre pedig a különbség elkerülte a húsz egységet – Zach Randolph egymaga 18 pontnál járt és csapata 40-et (!) dobott ekkor a festékből, míg a Mavs összesen 44 egységet szerzett, brutális volt a különbség a palánk alatti területen. Innentől már csak a végeredmény volt kérdéses, azon kozmetikázott is a Dallas, de reális esélye nem volt a győzelemre, gyakorlatilag sima vereséget szenvedett az együttes – a Kings végül úgy is 54 százalékkal dobott és 30 gólpasszal zárt, hogy a fordulás után visszavett.

Carlisle nem volt elégedett. Mondhatnánk, hogy ez az eredmény a Mavsnek kedvezőbb a tankolás miatt, de Rick Carlisle lehet, hogy nem így gondolja, hiszen most is előfordult, hogy mérgében sorcserét hajtott végre, mikor játékosai nem mentek a lepattanóért. Szerinte az a dolguk, hogy harcoljanak és az első félidőben egyáltalán nem ezt tették, ami probléma – jól jön nekik a szünet, mert van miről beszélni, van mit átgondolni...

A Mavericks legjobb dobói: Barea 19/15, Powell 18/3, Barnes 18/9
A Kings legjobb dobói: Randolph 22/6, Bogdanovics 19/9, Temple 13/6

Denver Nuggets–San Antonio Spurs 117–109

A végére fáradt el a Spurs. A back-to-backet játszó és továbbra is három meghatározó játékosa nélkül küzdő San Antonio sokáig jól tartotta magát, sőt, többségében vezetett is, de a negyedik negyedre elfogyott az erő elöl-hátul és a Denver érvényesítette akaratát – 99–100 után egy 18–9-et futottak a hazaiak és ebből már nem tudtak felállni Gasolék. A texasiak kezdője nem is muzsikált túl jól, de amíg jöttek az extrák a padról (Parker 17 pont, Lauvergne 26 pontos karriercsúcs), addig rendben volt az együttes, erre az időszakra azonban kifogyott a töltényből Gregg Popovich alakulata – az utóbbi hat meccséből ötöt elvesztett a gárda, így mehet neki az All-Star szünetnek, hogy aztán visszatérjen ide és ugyanúgy Denverben folytassa az alapszakaszt.

Jokics oktatott. Idei negyedik tripla-dupláját hozta össze a Denver centere, aki szebbnél szebb megoldásokkal szórakoztatta a közönséget és segítette társait – végül 23 ponttal (8/15 mezőnyből), 13 lepattanóval (5 támadó) és 11 gólpasszal (egyetlen eladott labda) zárt, abszolút dominálni tudott. Mellette a negyedik negyedben elkapta a fonalat Gary Harris is, aki tíz pontot szerzett az utolsó bő hét percben, de a kezdőötösből mindenki eljutott legalább 15-ig, szépen megoszlottak a terhek – összességében a hazaiak jobban tripláztak, jobban büntetőztek és 64–46-ra nyertek a festékből, így az utóbbi hat meccsből ötödször győztek és egy hajszálra vannak a nyugati ötödik Thundertől.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 23/6, Barton 20/6, Chandler 17, D. Murray 17/9
A Spurs legjobb dobói: Lauvergne 26, Parker 17, Bertans 12/9, J. Murray 12

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.02.21 10:03:46

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Prostituáltakkal és sztriptíztáncosokkal ünnepelték győzelmeiket, nem kellett volna...

2018.02.15 09:50:41

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Az 55. születésnapját ünneplő legenda sokak életét megkeserítette. Kinek így, kinek úgy.

2018.02.15 08:10:19

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Minden idők harmadik 1/1-es kapusa, a Pens örök kedvence, ám a rájátszás nem az ő terepe.

2018.02.16 08:29:42

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Timberwolves legyűrte a Lakerst, így ismét utolérte a tabellán a San Antoniót.

2018.02.15 10:43:08

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Dwyane Wade, Isaiah Thomas és Derrick Rose sem szívesen emlékszik majd vissza a Cavsre.