Meglepetés: Lou Williams 50 pontjával verte a GSW-t a Clippers

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2018.01.11. 09:33
null
A Clippers a GSW fölé emelkedett (Fotó: Twitter)
A Splash Brothers nélkül nem tudott ellenállni a szenzációsan játszó Lou Williamsnek és az öt meghatározó játékosa nélkül felálló Clippersnek a címvédő Warriors, így meglepő győzelmet aratott a Los Angeles az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. A Minnesota gond nélkül hozta az OKC elleni csoportrangadót, a Rockets a Paul-Gordon kettősre építve nyomta le a Portlandet, a Miami zsinórban hatodik sikerét is elkönyvelte, a Bulls dupla hosszabbításban múlta felül a New Yorkot, a Wizards pedig otthon futott bele egy pofonba.

 

Charlotte Hornets–Dallas Mavericks 111–115

Back-to-back győzelem. Nem érződött az előző esti siker a Dallas játékán, a kicsit gyengébb kezdés után ezúttal is parádézott támadásban Rick Carlisle alakulata – a második negyedet például 39-24-re nyerte meg és a záró etapra sem fulladt ki. A hajrában Harrison Barnes lépett elő, aki a negyedik játékrészben 5/5 dobással szórt be 13 pontot, a teljes repertoárját felvonultatta és a találkozó után edzője, valamint társai sem győzték dicsérni, de mellette Ferrell (22 pont, 7/10 tripla), Nowitzki és Smith is remekül mozgott, mindig volt kihez nyúlni. Eldönteni így is csak a végén tudták a küzdelmet, az utolsó két percben jött egy clutch Ferrell-tripla, valamint egy tempó Barnestól, majd Smith büntetői állították be a végeredményt, így a Dallas 24 órán belül a második sikerét könyvelhette el.

Hiába volt pihentebb a Hornets. Erre a vereségre nem nagyon számítottak Charlotte-ban, hiszen egyrészt egy 3–1-gyel lehozott idegenbeli túra, másrészt négy nap pihenő után léptek parkettre egy back-to-backet játszó csapat ellen hazai pályán, de a második negyedtől kezdve végig hátrányban volt a társaság. Kemba Walkert ugyan nem nagyon lehetett megfogni (41 pont, 16/28 mezőnyből), de a büntetőkkel komoly gond akadt a Hornetsnél, elsősorban persze Dwight Howard esetében, akit most következmény nélkül lehetett faultolni, hiszen mindössze 5/18-at szenvedett össze a vonalról - ennyi hiba nem fért bele, annál jobban játszott a Dallas. Védekezésben sem nagyon tudtak felpörögni, nem igazán nehezítették meg a Mavs dolgát, így bár Stephen Silas nagyon dicsérte Walkert a meccs után, az irányító egymaga nem szállíthatta a győzelmet – meglepő vereséget szenvedett a társaság, szombat hajnalban a Jazz ellen javíthat.

A Hornets legjobb dobói: Walker 41/9, Howard 15, Lamb 12/3
A Mavericks legjobb dobói: Barnes 25/9, Ferrell 22/21, Nowitzki 19/9

Indiana Pacers–Miami Heat 106–114

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Ismét Ellingtoné lett az utolsó szó. Ahogy egy estével ezelőtt, úgy most is Wayne Ellington süllyesztette el a döntő dobást a Miami számára, bár ez most nem hagyományos értelemben vett győztes kosár volt – 25 másodperccel a vége előtt vert be egy clutch hármast 106–103-nál, amely eldöntötte a küzdelmet és elvette a Pacers kedvét a további harctól. Ezzel újabb nagyon értékes győzelmet húzott be a társaság, hiszen egy back-to-back második felén, mindössze nyolcemberes rotációval érkezett meg a belendülő Indianához, de nem érződött Dragicékon a fáradtság. A szlovén karmester 20 pontja és 9 gólpassza mellett Whiteside (16 pont, 14 lepattanó, 4 blokk) és Richardson (14 pont, 3/4 tripla) is hozzátette a magáét, de az igazi X-faktort a kispad jelentette: a három játékos (Adebayo, Tyler Johnson, Ellington) együtt 45 pontot szórt egyenlő elosztásban, óriási szerepük volt a sikerben. A második félidőben többször is rezgett a léc, de nem adta ki a kezéből az elején megszerzett vezetést a Miami és Erik Spoelstra csapata zsinórban hatodik sikerével továbbra is keleti negyedik – hihetetlen formában vannak és vasárnap este a Milwaukee-t már otthon fogadják.

Tripla nélkül nem lehet. A mérkőzés elején elsősorban a védekezéssel volt gondja a hazai alakulatnak, 38 pontot kapott az első negyedben és 60 százalék feletti mezőnymutatót engedett a Heatnek, de amint sikerült rendezni a sorokat hátul, egyértelművé váltak a gondok támadásban: képtelenek voltak betalálni kintről. Ezt aztán nem sikerült megoldani az összecsapás végéig sem, 1/18 triplával zártak csapatszinten és bár nagyot harcoltak (ki is egyenlítettek a negyedik negyedben), nem tudták megtörni a jeget – a Miami mindig tudott váltani és szigorítani, beverni egy-két nagy dobást, Oladipóék pedig csak bentről nem nyerhették meg a meccset. A helyzetet ráadásul a tíz elrontott büntető is tovább nehezítette, így bár nagyon kellett volna nekik ez a siker, nem bírtak a Miamival.

A Pacers legjobb dobói: Oladipo 26, Sabonis 18, Bogdanovic 15, Stephenson 15/3
A Heat legjobb dobói: Dragic 20/3, Whiteside 16, Ellington 15/12, T. Johnson 15/9, Adebayo 15

Washington Wizards–Utah Jazz 104–107

A kötelező nem megy. Pontosan az ilyen meccsek miatt nincs ott a szűk keleti élmezőnyben a Washington, rengeteg 50 százalék alatti csapat ellen kap ki Scott Brooks alakulata és ezúttal is elbukott egy hazai kötelezőt a 3–17-es idegenbeli mérleggel érkező Jazz ellen. Hiába szórta meg magát John Wall (35 pont, 11 gólpassz, 8 eladott labda), hiába volt remek második opció Bradley Beal, ha csapatszinten 23 labdát adtak el, sokszor csak "mutatóban" védekeztek, a negyedik negyedben pedig már egészen gyengén (8/22) dobtak mezőnyből - így is megvolt az esélyük, de az utolsó percben Wall kapott egy blokkot, Beal elrontott egy triplát, majd két másodperccel a vége előtt, az utolsó támadásból eladta a labdát, ezzel feltette a pontot az i-re. A Wizards 11–10-re áll az 50 százalék alatti csapatokkal szemben, zsinórban másodszor kapott ki és úgy fest, hogy az sem motiválta eléggé, hogy december elején 116–69-re maradt alul Salt Lake Cityben.

A Jazz élt az eséllyel. A vendégek agresszivitására és energiájára nem lehetett panasz, ugyan Donovan Mitchell dobásai most nem ültek, de volt más, aki fel tudott lépni – Ricky Rubio főleg a pontszerzéssel törődött, Ekpe Udoh meglepően hasznos volt támadásban is (7/10 mezőnyből, 9 lepattanó, 4 labdaszerzés, 2 blokk), a padról pedig Joe Johnson (16 pont, 3/4 tripla, 4-4 lepattanó és gólpassz, 3 labdaszerzés) tett hozzá nagyon sokat. A negyedik negyed elején még volt tíz pont is a Utah előnye, innen jött vissza a Washington, de hiába vették át a vezetést a hajrában a fővárosiak, másfél perccel a vége előtt jött egy Rubio-hármas, majd szinte azonnal betalált kintről Ingles is, Mitchell betakarta Wallt, végül Johnson büntetői után Rubio labdaszerzése zárta le a meccset. Nagy győzelem volt ez a vendégektől, akik az említett, Wizards elleni decemberi győzelem óta 3–13-ra álltak, de úgy tűnik, hogy szeretnek a Washington ellen játszani...

A Wizards legjobb dobói: Wall 35/9, Beal 23/3, Porter 14/6
A Jazz legjobb dobói: Rubio 21/9, Udoh 16, Mitchell 16/6, J. Johnson 16/9

Brooklyn Nets–Detroit Pistons 80–114

Most nem volt tartás a Netsben. Sorozatban öt egylabdás meccs után ezúttal teljesen összeomlott a Brooklyn, már a nagyszünetig nagyon komoly hátrányt szedett össze a tartalékos hazai csapat és nem is tudott ebből felállni – sem elöl, sem hátul nem voltak koncentráltak Crabbe-ék, akik fizikálisan és mentálisan sem tudták felvenni a harcot a Pistonsszal. A vége így egy 34 pontos pofon lett, gyakorlatilag ellenállás nélkül, de különösebb magyarázatot erre sem Kenny Atkinson, sem a játékosok nem tudtak adni, szerintük egyszerűen bedarálta őket az ellenfél - szombat hajnalban Atlantában meccselnek, ott lehet javítani.

Harris és Drummond megalapozta. Elég automatikusan jött ez a meccs a Pistons számára, nem történtek fordulatok, minden úgy alakult, ahogy nekik megfelelt – Tobias Harris már az első negyedben beszórt 14 pontot, folyamatosan meg tudták fogni és eladott labdákba hajszolni a Brooklynt, a különbség pedig egyre csak nőtt. Harris mellett fellépett Andre Drummond is, aki 22 pontos, 20 lepattanós dupla-duplával zárt öt gólpassz, valamint két-két labdaszerzés és blokk mellett, de Stan Van Gundy kiemelte a 32 meccsen át inaktív, azóta a rotációba bekerülő és most éppen 17 pontot szóró Dwight Buycks játékát is – egy újabb "érthetetlen" meccset jegyezhettünk fel a Detroit neve mellé, most éppen pozitív irányban.

A Nets legjobb dobói: Crabbe 20/15, Hollis-Jefferson 15, LeVert 12/6
A Pistons legjobb dobói: Harris 22/6, Drummond 22, Buycks 17/6

New York Knicks–Chicago Bulls 119-122 – két hosszabbítás után

Harmadszor már nem jött Porzingis. Ugyan a kisebb sérülésével együtt is játszó és 26 pontot szóró Michael Beasley, vagy a tripla duplázó Jarrett Jack, illetve a 4/5 hármast elsüllyesztő Courtney Lee is kiemelhető a Knicksnél, két clutch játék is fűződik Kristaps Porzingis nevéhez, aki mindkettővel (ideiglenesen) megmentette csapatát. A rendes játékidő végén, egálnál betakarta Markkanent, majd az első hosszabbítás utolsó pillanatában, a dudaszóval szinte egyidőben zsákolt, ezzel még egy túlórára küldte a feleket. A második ráadásban azonban már ő sem tudott segíteni, hiába vert be még egy clutch hármast hét másodperccel az órán, hiába küzdött óriásit a New York, végül nem tudta legyűrni a Chicagót – ráadásul most egy ilyen meccs után egy pihenőnappal mennek Minnesotába, továbbra is pokoli nehéz a sorsolásuk.

Markkanen extrája és Dunn fontos kosara. Ezúttal is Nikola Mirotic nélkül lépett pályára a Bulls, de a finn újonc, Lauri Markkanen most az ő tűzerejét is pótolta: 33 pontos karriercsúccsal, közte 8/13 triplával zárt, valósággal szétlőtte a Knicks védekezését. Mellette elsősorban Robin Lopez villogott, de a hátvédsorral gondok akadtak, Kris Dunn borzasztóan dobott, az ő jó játéka pedig nagyon hiányzott csapatának, igaz, a végén nem hibázott: ugyan csak 4/18-cal zárt mezőnyből, a második hosszabbítás vége előtt egy perccel bevert egy nagyon fontos duplát, innen pedig már nem adta ki a kezéből a vezetést a Bulls. Összeségében hektikus meccsen aratott fontos győzelmet a társaság, vasárnap hajnalban a Detroit ellen, hazai pályán jöhet a következő.

A Knicks legjobb dobói: Beasley 26/3, Porzingis 24/6, Jack 16, Lee 16/12
A Bulls legjobb dobói: Markkanen 33/24, Valentine 20/12, Lopez 20

Houston Rockets–Portland Trail Blazers 121–112

Harden nélkül is halálos a hátvédsor. A Rockets MVP-jelöltje továbbra is harcképtelen, de Chris Paul egyre jobban ráérez arra, hogy mit is kell csinálnia ebben a csapatban irányítóként: 29 dobást vállalt (ennél többet még sosem emelt rá karrierje során hosszabbítás nélküli meccsen) és végül 37 ponttal, 7 lepattanóval, valamint 11 gólpasszal zárt, ráadásul megállt két eladott labdánál. Mellette remekelt Eric Gordon is, aki 23 mezőnykísérletből jutott el 30 pontig, ők ketten pedig gyakorlatilag el is intézték a támadójátékot – Green még bedobott három triplát, a Capela, Black kettős összeszedett kilenc támadópattanót és megjátszható volt a kettő-kettők után, de nagyjából ennyi, a többiek nem nagyon tettek hozzá. Azonban is elégnek bizonyult, hiszen átlépte a 120 pontot a gárda, a nagyszünetig kiépített tíz egység körüli előny végig megmaradt a második félidőben is, bár a záró etapban egyszer felkapaszkodott három pontra a Blazers, hamar válaszolni tudtak a hazaiak - a végén megint Paul villant egymás után kétszer, így zsinórban másodszor nyert Mike D'Antoni csapata.

Lillard nem hozott győzelmet. Az irányító nélkül is nyerte a meccseit a Portland, most pedig hiába tért vissza és dobott azonnal 29 pontot (9/16 mezőnyből, 5 lepattanó, 9 gólpassz), így is csak futott az eredmény után a vendégcsapat. Ugyan pontosabban céloztak McCollumék, mint a nagy csapásszámmal dolgozó Rockets, de a 17–6-ra elvesztett támadópattanózás és a kilenc elrontott büntető végül nem fért bele, hiába tudták szorosabbá tenni a hajrát, megvoltak a Houston válaszai, így az OKC ellen aratott győzelem másnapján nem jött össze az újabb bravúr – szégyenkezniük persze nincs miért, egy back-to-back második felén vívtak szoros csatát Houstonban, szombat hajnalban New Orleansban folytatják.

A Rockets legjobb dobói: Paul 37/9, Gordon 30/15, Capela 13, Black 13
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 29/3, McCollum 24/6, Turner 18/6

Memphis Grizzlies–New Orleans Pelicans 105–102

Furcsa meccset nyert meg a Grizzlies. Az első negyed még inkább a Pelicans sikerét hozta, a második már a Memphisét, de mindkettőben potyogtak a kosarak, a nagyszünetben 61–60-ra vezettek a vendégek. A fordulás után aztán történt valami és a teljes harmadik játékrész a tégladobálásról szólt, 17–9-re (!) nyerte ezt a tizenkét percet a Grizzlies, hogy aztán a kisszünet után ismét belendüljenek a csapatok és megnyomják a negyedik negyedet. A minden tekintetben hullámzó találkozó végjátéka aztán a hazaiaknak sikerült jobban, az utolsó bő két percben tizenegy pontot szerzett Marc Gasol és Tyreke Evans, hét másodperccel a vége előtt pedig ők állították meg Cousinst és a spanyol center kiütötte ellenfele kezéből a labdát – ez volt a döntő játék egypontos vezetésnél, ugyan volt még egy dobása a Pelicansnek, de az kimaradt, nem jött újabb fordulat.

Akárhogy is, de ezeket hozni kell. Továbbra is a playoff határán billeg a New Orleans, már csak egy meccsel előzi meg a Clipperst és ha ott akar lenni a rájátszásban az együttes, akkor az ilyen, papíron kötelező találkozókat egyszerűen meg kell nyernie. Ezúttal Anthony Davis nélkül nehezebb dolguk volt, főleg hogy Cousins sem találta a dobását az első három negyedben, de a záró etapban azért beszórt 14 pontot, közte négy triplát, elkapta a fonalat, a végjátékot mégsem tudták megoldani – összességében gyengén tripláztak, kihagytak tizenegy büntetőt, engedtek 14 támadópattanót és kulcspillanatban többször is hibáztak. Ezek után 50 százalékos mérleggel fogadhatják az előttük álló Portlandet, ami nagyon fontos meccs lesz számukra...

A Grizzlies legjobb dobói: Evans 28/6, Gasol 21/3, Green 20
A Pelicans legjobb dobói: Cousins 29/15, Moore 16/6, Rondo 14/6

Milwaukee Bucks–Orlando Magic 110–103

Két negyednyi védekezés elég volt. Az első játékrészben még nem nagyon talált megoldást a Milwaukee, de a másodikban sikerült lelassítania az Orlandót és innentől kézbe vették a dolgokat a hazaiak: a nagyszünetig megléptek hét ponttal, majd a harmadik játékrészt további 13-mal húzták be és itt eldöntötték az összecsapást. A kulcs a védekezés intenzitása volt, ahogy feljebb kapcsoltak hátul, úgy vették el a Magic helyzeteit és játékát, elöl pedig Antetokounmpo (26 pont, 10/15 mezőnyből) és Middleton (22 pont, 9/14 mezőnyből) hatékonyságát kihasználva hozták, amit kellett. A záró etapban ugyan jelentősen kozmetikáztak az eredményen a vendégek, de ez már nem számított, Jason Kidd legénysége két negyed jó játékkal, agresszív védekezéssel, 55.6 százalékos mezőnymutatóval hozta a kötelezőt, ezúttal az is belefért, hogy csapatszinten mindössze 4/19 hármast küldjenek a gyűrűbe.

Megint csak ennyire volt jó a Magic. Nagyjából annyit tudtak hozzátenni a meccshez a vendégek, hogy védekezésre késztették a Milwaukee-t, de amint megtették ezt Bledsoe-ék, már nem volt kérdés – jöttek a rossz dobások (43.3 százalék mezőnyből, 27.6 százalék tripla), a gyorsan kapott pontok és elúszott az Orlando számára a meccs. Aaron Gordon teljesítménye jól jellemzi a gárda játékát, a vállalható első negyed után sorozatban tizenkét dobást hibázott el és végül 4/18-cal zárt, így csak annyit tudott elérni a társaság, hogy a végeredményen kozmetikázzon – zsinórban hatodszor, az utóbbi 16 meccsből pedig 15. alkalommal kaptak ki, most Washington lesz a következő állomás.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 26, Middleton 22, Bledsoe 15/3
A Magic legjobb dobói: Fournier 21/6, Biyombo 14, Speights 14/12

Minnesota Timberwolves–Oklahoma City Thunder 104–88

Több lábon állt a Wolves. A két csapat már háromszor találkozott egymással, mindannyiszor kiélezett csatát vívtak, most viszont csak egy félidőn át tartotta magát a Thunder – a harmadik negyedben nagyszerű védekezést mutatott be a Minny, az itt megszerzett előnyt pedig simán tartani tudták. Jimmy Butler továbbra is All-Star formában nyomja (26 pont, 8 gólpassz, 7 lepattanó, 4 szerzett labda, 2 blokk!), mellette jól tért vissza az egyelőre perclimiten lévő Teague, de a sikerhez elengedhetetlen volt a frontcourt óriási melója: Towns, Wiggins és Gibson kiválóan limitálta támadásban a George, Anthony, Adams triót. Az újabb, zsinórban harmadik győzelemmel a Wolves megszilárdította a nyugati 4. helyet.

A semmit nem érő Westbrook-show. Parádésan dobott az OKC vezére, leszedett 10 pattanót is, de mellőle okosan bontották le a csapatjátékot egy-egyekre a hazaiak, emiatt borzasztóan akadozott a gépezet, a 13 kiosztott gólpassz ékesen bizonyítja, mennyire. Anthony és George 1-1-ben matchup-gondokkal küzdött, rossz helyeken kapták a labdákat, A korábbi három Wolves–OKC-n remeklő Steven Adams pedig teljesen eltűnt. A cseresorból nem érkezett érdemi segítség, ahhoz pedig, hogy egy „csúnya" meccsen legyűrjék az ellenfelet, továbbra is maródi Andre Roberson kellett volna – zsinórban harmadik buktáját nyelte le az Oklahoma.

A Timberwolves legjobb dobói: Butler 26/3, Wiggins 19/3, Towns 18/6
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 38/3, Anthony 15/6, George 13/3

Denver Nuggets–Atlanta Hawks 97–110

Ez most kicsit Jokics lelkén szárad. Alapvetően végig az történt a pályán, amit az Atlanta akart, Nikola Jokics hiába zárt szép számokkal (12 pattanó, 7 gólpassz, 2 szerzett labda, 3 blokk), támadásban egy 4/21-et hozott össze – 0/8-cal zárt a tripláról, mindössze két büntetőt harcolt ki, ráadásul szépen mutatnak a védekezésbeli számai, de vele sűrűn elcsúsztak hátul, támadásban pedig sokszor megállt nála a labda. Gary Harris igyekezett pontokat szerezni, kiválóan célzott (11/14), de a többi húzóember nem állt a helyzet magaslatán az előrejátékban, hátul pedig ez a Denver ritkán nyer meccset. A negyedik negyedben teljesen elvesztették a fonalat, első hat dobásukat elrontották, itt szállt el a maradék esélyük.

Budenholzer jó taktikája. A Hawks jubiláló, 200. alapszakasz-sikerét arató mestere kihasználta, hogy a magasemberei felépültek, kiválóan forgatta a Miles Plumlee, Collins, Muscala, Dedmon négyest, amivel megkavarta Jokicsot, Schröder (19 pont, 10 gólpassz) révén folyamatosan volt egy jó playmakere, a kezdőötös berámolt 9 triplát, a cseresorból pedig öten dobtak legalább 8, de legfeljebb 10 pontot. Összességében sikerült mindenkit tűzben tartani, elsősorban ennek köszönhető a meglehetősen ritka győzelem – legutóbbi 10 vendégfellépését ugyanis elbukta az Atlanta.

A Nuggets legjobb dobói: Harris 25/6, Barton 15/9, Murray 13/6
A Hawks legjobb dobói: Schröder 19/3, Prince 16/12, Bazemore 14/6

Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 106–125

A Splash Bros. nélkül nehéz. Klay Thompson tervezett pihenője mellett Steph Curry is hiányzott, a délelőtti dobóedzésen ugyanis rásérült egyébként sem százas bokájára, így Kevin Durant nagyon egyedül maradt támadásban, gyakorlatilag senki nem tudott fellépni mellé. KD tette is a dolgát becsülettel, elképesztő hatékonysággal dobott (14/18 mezőnyből), de végül csak annyi öröme lehetett a meccsben, hogy LeBron James után második legfiatalabbként elérte a 20 ezer pontos határt az alapszakaszban. A második félidőben ráadásul nem csak támadásban, de védekezésben is szétesett a címvédő, 67 pontot kaptak, tükörsima vereséget szenvedtek – össze kell kapniuk magukat, mert a Houston újra elkezdett nyerni.

Lou Williamsre elfogytak a jelzők. Tartalékos ellenfél ide vagy oda, a bajnoknak 50 pontos karriercsúcsot dobni győztes meccsen mindig kalaplengetős – a Legjobb Hatodik Ember Díj toronymagas esélyese ezúttal a kezdőben kapott helyet, és a csendesebb első félidő után a harmadik negyedben robbantott, 27 pontot termelt, amivel át is vette a program irányítását a LAC. Mellette szintén extra volt a padról jövő Tyrone Wallace, a 2016-os draft utolsó, 60. választottja 22 ponttal és kiváló mezőnymunkával jelentkezett, és ne feledkezzünk meg a Blake Griffin hiányában sokat játszó Montrezl Harrellről sem, aki 14 egységet tett a közösbe. A rengeteg sérüléssel bajlódó Clippers újabb lélekerősítő sikert húzott be, és mindössze egy vereségre vannak a playoff-helyektől.

A Warriors legjobb dobói: Durant 40/18, Pachulia 12, Iguodala 9/3
A Clippers legjobb dobói: L. Williams 50/24, T. Wallace 22/3, Harrell 14

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Dallas Mavericks 111–115
Indiana Pacers–Miami Heat 106–114
Washington Wizards–Utah Jazz 104–107
Brooklyn Nets–Detroit Pistons 80–114
New York Knicks–Chicago Bulls 119–122 – hosszabbítás után
Houston Rockets–Portland Trail Blazers 121–112
Memphis Grizzlies–New Orleans Pelicans 105–102
Milwaukee Bucks–Orlando Magic 110–103
Minnesota Timberwolves–Oklahoma City Thunder 104–88
Denver Nuggets–Atlanta Hawks 97–110
Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 106–125

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik