Itt van Amerika
GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU) 2019.11.16 09:17 Frissítve: 2019.11.16 11:07

Megizzadt a Lakers és a Celtics, megint kikapott a Sixers

Az utolsó pillanatban szenvedte ki a kötelező győzelmet a keleti és a nyugati listavezető is az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. A Jazzt is meglepte a Memphis, James Harden és Bradley Beal 44 pontja elég volt a Houstonnak és a Washingtonnak, Orlandóban is kikapott a Spurs, Oklahoma Cityben is megfázott a Philly, dudaszós kosárral nyert a Charlotte.

A vártnál jóval nagyobb csatára kényszerítette a ligautolsó Warriors a listavezető Bostont (Fotó: Twitter)

 

Charlotte Hornets–Detroit Pistons 109–106


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Monk triplája döntött. Lassan kezdte a meccset a Hornets, az első hét dobásukból hatot elrontottak a hazaiak, 11–2-es hátrányba kerültek, az első negyed végén tíz, a nagyszünetben pedig tizennégy ponttal voltak lemaradva. A fordulás után azonban begyújtották a rakétákat és a harmadik negyed alatt a teljes hátrányukat eltüntették, a záró etap egálról indult, a kiélezett küzdelmet pedig végül Malik Monk dobása döntötte el – Terry Rozier és Devonte' Graham is aktív volt, de ezúttal Monk jelentette a mérleg nyelvét. A fiatal dobógép egy másodperccel az órán, az időkérés során megkérte James Borrego vezetőedzőt, hogy rá rajzolja fel a mindent eldöntő figurát, a tréner belement ebbe, Monk kijött a zárásból, majd az oldalbedobást követően megkapta a labdát és könyörtelenül bebombázta a meccsnyerő triplát – a dudaszó pillanatában vágódott a gyűrűbe, felrobbant a csarnok. Monk egyébként is jobban játszik idén, mint korábban, Borrego szerint sokkal agresszívebb, ezen az estén is megcsinált olyan betöréseket, amiket eddig nem, ezért is merte neki adni az utolsó dobást – jó döntésnek bizonyult.

Rose kezében maradt a detroiti siker. 106–106-nál a Detroit támadhatott a győzelemért, Derrick Rose meg is csinálta a betörést, ám rossz helyre passzolt a végén – a figura szerint a sarokba kellett volna kilőnie a labdát, de ehelyett oldalra dobta, ahol természetesen senki sem állt, így egy másodperccel az órán eladott labda lett belőle. Rose magára vállalta a vereséget, Dwane Casey vezetőedző csak annyit mondott, hogy nem hibáztatja játékosát, egyszerűen rosszkor hozott rossz döntést, egyébként viszont 6/7 dobással szórt 16 pontot, nem csak rajta múlt a végkifejlet. Andre Drummond (8/16 mezőnyből, 16 pont, 20 lepattanó) és Blake Griffin (19 pont, 6/19 mezőnyből, 1/8 tripla, 3 lepattanó, 6 gólpassz) mellett a 32 pontos, 7/11 triplás Langston Galloway is jól játszott a vendégeknél, de a remek első félidő után jött egy hullámvölgyük, a végén pedig fél perc alatt a hárompontos előnyükből hárompontos hátrány lett - közel jártak a sikerhez, de végül megint kikaptak, sorozatban már negyedszer.

A Hornets legjobb dobói: Rozier 19/6, Monk 19/6, Graham 18/6
A Pistons legjobb dobói: Galloway 32/21, Griffin 19/3, Drummond 16, Rose 16/6

Orlando Magic–San Antonio Spurs 111–109

Elkapta a fonalat az Orlando. Négyből harmadszor és sorozatban másodszor tudott nyerni a Magic, ez utóbbi pedig először fordult elő a társasággal a szezon folyamán, ahogy az is, hogy egymás után kétszer 110 dobott pont fölé jusson, úgyhogy egyértelműen összeszedték magukat. Pedig az első félidő még nem így nézett ki, a nagyszünetben kilenc ponttal égtek, de aztán feljebb kapcsoltak, a fordulás után összesen 64 pontot süllyesztettek el és túldobták a Spurst – a negyedik negyedben több clutch dobást is berámoltak, ezért pedig elsősorban Evan Fournier és Terrence Ross volt most a felelős. Fournier összesen 26 pontos szezoncsúcsig és 5/6 tripláig jutott, ő volt csapata legjobbja, a hajrában pedig több nagyon fontos hármast is a gyűrűbe küldött, míg Ross a 20 pontjából 10-et ebben a játékrészben szerzett – Fournier utolsó hármasa (bő egy perccel a vége előtt) után már nem is adták ki a kezükből a vezetést és megnyerték a meccset. Ehhez a legvégén azért az is kellett, hogy DeMar DeRozan faultját flagrantnek minősítsék 14 másodperccel az órán 107–106-nál, de megoldották a helyzetet és újabb fontos győzelmet arattak – annak ellenére, hogy Jonathan Isaac nem játszhatott, mert egy mezbemutatón megsérült a bokája...

Ennyit tud a Spurs? Zsinórban negyedszer is elbukott Gregg Popovich csapata, ezek során átlagban 122 pontot kapott és bár most ez alatt maradt, a második félidő már megint úgy nézett ki, hogy képtelenek voltak megállítani ellenfelüket – a nagyszünetig még rendben voltak és mivel ők remekül dobtak, így 16 (!) ponttal is vezettek, de védekezés nélkül nem voltak olyan stabilak, hogy ezt meg is tudják tartani. A 21 ponttal csapata legeredményesebbjeként záró DeRozan szerint a támadópattanók jelentették a döntő faktort, ebben 14–8-ra kaptak ki, de azért az sem semmi, hogy ők 10 büntetőt harcoltak ki, míg a Magic 34-et, egy egydobásos meccsen ez óriási különbség. A gondjaikat mindenesetre nem oldották meg, most back-to-back fogadják a Portlandet, azon a meccsen viszont Dejounte Murray nem léphet pályára.

A Magic legjobb dobói: Fournier 26/15, Ross 20/9, Gordon 14/3
A Spurs legjobb dobói: DeRozan 21, Gay 14/6, Aldridge 13/6, Mills 13/3

Houston Rockets–Indiana Pacers 111–102

Harden és a védekezés repíti a Houstont. Az sem állította meg a nagy szériában lévő hazai csapatot, hogy három alapember, Eric Gordon, Clint Capela és Danuel House sem tudott pályára lépni, hiszen James Hardent ilyen dolgok általában nem zavarják – most is tette a dolgát és már szinte fel sem húzzuk a szemöldökünket a teljesítménye láttán. Pedig nap mint nap elképesztő meccset produkál, most is beszórt 44 pontot 50 százalékos mezőnymutatóval, 6/14 triplával, 8 lepattanóval, 5 gólpasszal és 4 labdaszerzéssel, abban a nyolc percben, amikor nem volt a pályán, 27 ponttal kaptak ki – természetesen az sem meglepő, hogy a meccset eldöntő futást is ő vezényelte le. A negyedik negyedben ugyanis az Indy vezetett az addig ide-oda hullámzó meccsen, ám jött egy 14–0-s roham a hazaiaktól, amelyből Harden egymaga 12 pontot vállalt, igaz, nagyon kellett hozzá a parádés csapatvédekezés is – ez az, amire csak mostanában találtak rá és ez az, amihez most nagyon sokat tett hozzá a Capela helyén kezdő és a régiből valamit előhúzó (25 perc, +24-es +/-) Tyson Chandler. A Houston jól játszva hozta sorozatban hatodik győzelmét is, igaz, most egy nehéz back-to-backre utazik a tartalékos kerettel, hiszen a Minnesotához látogat. Még egy adalék Hardenhez: sorozatban ötödször dobott legalább 36 pontot, ez erős összefüggésben áll csapata győzelmi szériájával...

Brogdon is megsérült. Nem elég, hogy eddig is több alapember kidőlt már a Pacersnél, most alig kilenc perc játék után a csapat esze, Malcolm Brogdon is megsérült – a dereka fájt, lecserélték és nem is tért már vissza. Ebből a szempontból mindenképpen extra teljesítmény, hogy az említett 14–0-s rohamig partiban voltak, sőt, sokszor vezettek is Houstonban, de csapatszinten megoldották a gondjaik nagy részét, hatan érték el a tízpontos határt, Domantas Sabonis és Doug McDermott remekelt, irányítóként pedig TJ McConnellnek kellett előlépni, de végül ez kevésnek bizonyult Harden ellen – a 14–0 során hét dobást hibáztak el és eladtak két labdát, közben a túloldalon Szakáll szórta a kosarakat, ebből pedig nem tudtak már visszajönni. A saját sikerszériájuk így megszakadt, Brogdon elvesztése is fájó, most ráadásul back-to-backet játszanak a Milwaukee-val, igaz, a hírek szerint legalább Myles Turner már visszatérhet.

A Rockets legjobb dobói: Harden 44/18, McLemore 21/12, Westbrook 17/3
A Pacers legjobb dobói: McDermott 18/9, Sabonis 18, Holiday 12/6, Leaf 12, McConnell 12

Oklahoma City Thunder–Philadelphia 76ers 127–119 – hosszabbítás után

Gallinari javított. A rendes játékidőben is jól játszott a Thunder, Chris Paul (27 pont, 7/13 mezőnyből, 8 lepattanó, 5 gólpassz) nagyon pörgött, Shai Gilgeous-Alexander (24 pont, 9/19 mezőnyből) és Terrance Ferguson (19 pont, 5/7 tripla) is remekelt, Danilo Gallinari pedig 28 ponttal, 7/11-es mezőnymutatóval állt a csapat élére – 54 százalékkal dobtak mezőnyből, 40 százalék felett tripláztak és 41 büntetőt harcoltak ki a Philly 22-jével szemben. A gyengébb harmadik negyed után azonban mégsem tudták elsőre megnyerni a meccset, sőt, a negyedik negyedben kilencpontos hátrányból álltak fel, de aztán a végén Paul, valamint Joel Embiid hibája után volt még egy dobásuk a győzelemért – Gallinari beleállt egy jónak tűnő hármasba, de elrontotta, így jöhetett a hosszabbítás. Az olasz dobógép aztán itt már javított, egymaga hét pontot szerzett a túlórában, volt egy nagyon fontos pillanatban érkező triplája, csapata pedig 5/7-et dobott mezőnyből és 8/8-at a vonalról ebben az időszakban – ez elégnek bizonyult a győzelemhez, ami alaposan feltüzelte a csarnokot, hiszen a Russell Westbrookot és Paul George-ot is elvesztő franchise-nak ez volt az idei legnagyobb sikere eddig.

Nem megy a Phillynek. Ezúttal mindenki pályára léphetett a Sixersnél, a kezdőben jöttek is a jó teljesítmények, hiszen Joel Embiid (31 pont, 12 lepattanó, 4/8 tripla), Josh Richardson (28 pont, 10/15 mezőnyből) és Tobias Harris (21 pont, 6 lepattanó, 3/4 tripla) különösen jól játszott, de Ben Simmons (16 pont, 11 lepattanó, 8 gólpassz) és Al Horford sem volt rossz, mégis vereséget szenvedtek – az erősségüknek számító védekezést most nem csinálták jól, a kispadról pedig összesen tizenegy pont érkezett, ez nem férhetett bele. Ráadásul rengeteget faultoltak és nagyon sok büntetőt dobattak a Thunderrel, Simmons és Harris a végére ki is pontozódott, úgyhogy hiába céloztak 50 százalékkal mezőnyből, ez sem volt elég, pedig a rendes játékidő végén minden esélyük megvolt a győzelemre, egy jó dobás hiányzott hozzá. A remek szezonkezdet óta egyre mélyebbre süllyednek, az utóbbi hét meccsükből ötödször kaptak ki, idegenben zsinórban ötödször szenvedtek vereséget, nagyon rossz irányba haladnak.

A Thunder legjobb dobói: Gallinari 28/9, Paul 27/3, Gilgeous-Alexander 24/3
A 76ers legjobb dobói: Embiid 31/12, Richardson 28/9, Harris 21/9

Memphis Grizzlies–Utah Jazz 107–106

Újabb szoros győzelem. Kissé váratlan sikerszériát épített fel a Grizzlies, mert zsinórban harmadik meccsét is megnyerte a gárda, méghozzá úgy, hogy négy, kettő és egy ponttal volt jobb ellenfeleinél – ezúttal is egy kiélezett végjátékból jött ki jól elöl-hátul clutch játékokat bemutatva. A meccs utolsó kosarát ismét Ja Morant szerezte, a Grizzlies újonc irányítója sok látványos dolgot produkált és a meccs talán legjobbjaként tündökölt, dobott 25 pontot, kiosztott 8 gólpasszt, majd másfél perccel a vége előtt, 105–105-nél feltett egy közeli kettest, ezzel ismét előnyhöz juttatta csapatát. Innentől pedig oda-vissza jöttek a hibák, a Jazz egyenlíthetett volna, de Rudy Gobert kettőből csak egy büntetőt értékesített, mindkét csapat elrontotta az utolsó három támadását, így maradt a 107–106-os memphisi siker. A csarnokban köszöntötték egyébként a Grizzliestől idén Utah-ba kerülő Mike Conleyt, de a korábbi kedvencnek nem igazán ment a játék, 15 pontjához 19 dobásra volt szüksége és csak három gólpasszt osztott ki, a „sztorin” kívül nem róla szólt az este.

Mitchell faultért kiált. A Jazz utolsó játékánál Solomon Hill nyúlt oda Donovan Mitchellnek és elütötte a labdát, ezzel állította meg a mindent eldöntő akciót és szállította a győzelmet a Memphisnek, Mitchell szerint viszont ez egyértelmű fault volt, nem érti, hogy miért maradt néma a síp. „Jól védekeztek, de megütötte a karom. Ez már harmadszor történt meg a meccs végén és nem jött a fújás, ami elég nevetséges. Faultoltak, ennyi” – mondta erről a Utah 29 pontig jutó hátvédje. Quin Snyder vezetőedző szerint ő nem látta jól az esetet, de mivel nem történt ítélet, ezért nem is tudott volna mit challengelni – négy győzelem után kaptak ki újra, így 8–4-gyel a nyugati negyedik helyről folytathatják.

A Grizzlies legjobb dobói: Morant 25/6, Brooks 20/9, Anderson 13/3
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 29/3, Gobert 23, Bogdanovic 20/9

Minnesota Timberwolves–Washington Wizards 116–137

Most kapott segítséget Bradley Beal. Saját edzője is elfelejtette megemlíteni a mérkőzés végi értékelésnél és a győzelem okainak felsorolásánál Bradley Beal extráját, majd mikor emlékeztették rá, azt mondta, hogy „ja igen, tőle ezt már megszoktuk” – pedig a hátvéd hatalmas meccset hozott, 44 pontot szórt 15/22-es mezőnymutatóval és kiosztott 10 gólpasszt, „hardeni” magasságokba emelkedett. Az ő klasszisa mellett viszont most másra is lehetett számítani, hiszen Mo Wagner valószínűtlenül nagy estét produkált, 30 ponttal és 15 lepattanóval egyaránt karriercsúcsot hozott, bevert 4/4 triplát, ilyen számokat a cserepadról pedig ő szállított először az NBA történetében. Emellett a második félidőben végre a védekezésük is feljavult, összesen 43 pontot kaptak a nagyszünet után, annyit, mint előtte csak a második negyedben, több támadófaultot is kiharcoltak, odaértek a gyűrű alá, sokkal jobban néztek ki, sokkal több energiával mozogtak, mint addig. Ez most elégnek is bizonyult egy meglepő, ráadásul nagy különbségű idegenbeli győzelemhez, ami talán ad nekik egy lökést a folytatásra, következőleg Orlandóban lépnek pályára.

Wiggins nélkül nem megy. Személyes okok miatt kihagyta a meccset a Timberwolves sztárduójának egyik tagja, aki az utóbbi hat meccsen 31.6 pontot átlagolt, ez pedig annyira megborította a csapatot, hogy nem is tudták magukat összeszedni - hiába volt jó Karl-Anthony Towns (36 pont, 10 lepattanó, 13/18 mezőnyből, 7 eladott labda), hiába próbált fellépni Jeff Teague (13 pont, 11 gólpassz) és Robert Covington (20 pont, 4/6 tripla), most ez sem volt elég. A festékben borzasztóan üresek voltak, a Wizards 76 pontos szezoncsúcsot szórt onnan, 27 pontot kaptak az eladott labdáikból, a gyalázatos védekezésük mellé pedig a második félidőben már támadásban is elfogytak, így nem tudtak dobópárbajt nyerni – több jó meccs után most jött egy fájdalmas hazai vereség, aztán egy back-to-back következik a Houstonnal, de Wigginsre valószínűleg még ott sem számíthatnak.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 36/12, Covington 20/12, Teague 13
A Wizards legjobb dobói: Beal 44/3, Wagner 30/12, Bryant 12

Golden State Warriors–Boston Celtics 100–105

Nagyon megizzadt a Celtics. A vártnál jóval nagyobb csatára kényszerítette a ligautolsó Warriors a listavezető Bostont, a vendégek egyáltalán nem tudtak dominálni, sőt, annak örülhettek, hogy a kilenc ponttal elvesztett első negyed után a nagyszünetig visszajöttek egálra. A második félidő abszolút kiegyenlített küzdelmet hozott, majd a végjáték is izgalmasra sikerült, két és fél perccel a vége előtt még öt ponttal vezetett a Golden State, ám itt már megrázta magát Brad Stevens alakulata: Kemba Walker bevert egy clutch triplát, Jayson Tatum zsákolt, majd dobott egy nagyon fontos tempót is, az utolsó szót pedig 19 másodperccel a vége előtt megint Walker mondta ki egy kettessel – ebben az utolsó két és fél percben egyetlen kosarat kaptak, azt is akkor, amikor már eldőlt a küzdelem. Walker egyébként addig nem játszott jól, a clutch időszakban lépett csak elő, Tatum sem dobott igazán pontosan, végig dicsérhettük viszont Jaylen Brown (22 pont, 8 lepattanó, 3 labdaszerzés, 3/3 tripla) és Marcus Smart (15 pont, 4 gólpassz, 5/9 tripla) játékát – a Boston 40 százalékos mezőnymutatóval is ki tudta izzadni a győzelmet, ezzel sorozatban tizedszer is nyert és továbbra is őrzi első helyét a tabellán.

Russell is megsérült. Az egyébként is ezer sebből vérző Warriors újabb pofont kapott a harmadik negyedben, amikor megsérült D'Angelo Russell hüvelykujja és az irányító már nem is tudott visszatérni a pályára – Eric Paschall is kivált egy időre, de ő visszajött, vele nincs olyan komoly gond. Az ő játéka nagyon kellett is ahhoz, hogy partiban legyenek a legvégéig, mellette a 20 pontos Alec Burks említhető, ám összességében a kollektív csapatvédekezés volt az, ami meccsben tartotta őket – sőt, a hajrában nagyon közel álltak a bravúrgyőzelemhez is, egy, esetleg két nagy dobásra voltak ettől. Ezek azonban elmaradtak, nem volt, aki megcsinálja őket, 97–92 után sorozatban négy dobást hibáztak, volt egy eladott labdájuk és egy engedett támadópattanójuk, közben pedig a védekezésük is szétcsúszott – a tartásukra büszkék lehetnek, de a győzelmet nem sikerült kicsikarniuk.

A Warriors legjobb dobói: Burks 20/3, Paschall 16/3, Russell 12/3
A Celtics legjobb dobói: Tatum 24/6, Brown 22/9, Walker 20/9

Los Angeles Lakers–Sacramento Kings 99–97

Szenvedve, de behúzta a Lakers. Nagyon akadozott a hazaiak gépezete, egyedül LeBron James (29 pont, 11 gólpassz) tudott alkotni, Anthony Davist (17 pont, 5 lepattanó, 4 blokk) is kordában tartotta a Kings, illetve a kinti dobók sem tudtak érvényesülni, úgyhogy nem igazán jöttek a kosarak, gyengén dobtak kintről és bentről, abszolút nem volt meg a ritmusos, gördülékeny támadójáték. A végén azonban mégis találtak módot a győzelemre, a folyamatosan stabil védekezés mellé Caldwell-Pope feljavult a negyedik negyedre (16 pontjából 12-t ekkor dobott), James osztogatott, majd maga is hozzászólt, Bogdanovics egyenlítő dobása után pedig két clutch villanással eldöntötték a küzdelmet: 5.5 másodperccel az órán James kiharcolt és hidegvérrel bedobott két büntetőt 97–97-nél, majd a Kings ellentámadásánál Davis blokkolta Harrison Barnes dobását – ezzel ért véget az összecsapás, a Los Angeles száz dobott pont alatt maradva, szenvedve, de behúzta idei tizedik győzelmét és továbbra is vezeti Nyugatot.

Nem tudta végigcsinálni a Kings. Az első félidőben tíz hármast bombázott be és 13 ponttal is vezetett már a Fox, valamint Ariza nélkül játszó Sacramento, de jött egy 14–0-s Lakers-futás, a második félidőben pedig többször nem jutott már ilyen messzire a vendégcsapat – tették a dolgukat becsülettel, közel jártak a győzelemhez, de egy-két clutch hiba végül ellenük döntött. Pedig a védekezésük végig nagyon éles volt, elöl Buddy Hield hat hármast küldött a gyűrűbe, a 18 pontos Bogdanovics kétszer is villant a végén, megnyerték a lepattanózást, de a 22–9-es büntetőarány és a James, Davis páros egy-egy megmozdulása miatt mégsem tudtak győzni. Fox nélkül így is felülteljesítették a várakozásokat, most otthon, a Boston ellen bizonyíthatnak ismét.

A Lakers legjobb dobói: James 29/6, Davis 17, Caldwell-Pope 16/9
A Kings legjobb dobói: Hield 21/18, Bogdanovics 18/9, Holmes 17

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Detroit Pistons 109–106
Orlando Magic–San Antonio Spurs 111–109
Houston Rockets–Indiana Pacers 111–102
Memphis Grizzlies–Utah Jazz 107–106
Minnesota Timberwolves–Washington Wizards 116–137
Oklahoma City Thunder–Philadelphia 76ers 127–119 – hosszabbítás után
Golden State Warriors–Boston Celtics 100–105
Los Angeles Lakers–Sacramento Kings 99–97

2019.12.09 09:31:55

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Győzött Dallasban a Sacramento, Brooklynban is kikapott a Denver.

NBA
2019.12.08 21:30:19

Amerikai sportok MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Luka Doncic a legjobb 20 éves, aki az NBA-ben valaha megfordult, pedig korábban ennyi idősen már Kobe Bryant, Kevin Garnett és LeBron James is itt pattogtatott.

2019.12.08 10:29:46

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS, HEGEDŰS RÓBERT (KEZDO5.HU)

A Dallas 46, a Philadelphia 47 pont különbséggel tudott győzelmet aratni.

2019.12.07 10:04:05

Amerikai sportok HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Portlanden is átlépett a Lakers, megnyerte a Denver elleni rangadót a Boston, győzött a Miami.

2019.12.06 09:05:18

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)

Megégett Washingtonban a Philadelphia, Booker szezoncsúcsa hosszabbításos győzelmet ért a Sunsnak.