Már a nyolc között az Atlanta, a Dallas és a Lakers

2011.04.29. 10:26
null
Jason Collins (Atlanta, a labdával), ha már megszerezte, nem adja, pedig Jameer Nelson (Orlando) nagyon szeretné (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első körében, a főcsoportok negyeddöntőjében (a sorozat nyolcaddöntőjében) az Atlanta Hawks, a Los Angeles Lakers és a Dallas Mavericks az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc hatodik felvonásán biztosította magának a továbbjutást. A Hawks az Orlando Magic, a Lakers a New Orleans Hornets, a Mavericks a Portland Trail Blazers gárdáját búcsúztatta összesítésben 4–2-vel.

A három továbbjutó közül kettő idegenben harcolta ki a továbbjutást, egyedül az Atlantának sikerült ez hazai környezetben. A Hawks végig kézben tartotta a találkozót, vezetett, de a Magic szorosan tapadt, nem engedte magát lerázni. Az Orlando a végén még hajrázni is tudott, fél perccel a dudaszó előtt egypontos hátrányra is felzárkózott, de két büntető döntött.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri az NBA 2010–2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Lakers nem túl meggyőző játékkal, de különösebb erőlködés nélkül győzött a Hornets ellen. A vendégek a második félidőben döntötték el a mérkőzést és a továbbjutást. A kezdőből Bryant, Bynom és Gasol, a cseresorból Odom játszott átlag felett – persze, esetükben azért ez elvárható teljesítmény –, a kintről bátran, de pontatlanul célzó házigazdák (3/14 a hárompontos vonalon túlról) nem tudtak versenyben lenni.

A Portland próbálta életben tartani magát, de a második negyedben a Dallas nagyon bekeményített, és nemcsak ledolgozta hátrányát, hanem a 17 (!) ponttal megnyert felvonásnak köszönhetően megugrott. A Trail Blazersben volt erő egy nagy hajrára, de messzire nem jutott vele: csomagolhatott, véget ért az idénye. A találkozó Dirk Nowitzki és Gerald Wallace pontpárbaját hozta, amelyet követően szintén a dallasi játékos örülhetett. A német légiós egy pontot vert a vendéglátók legjobbjára.

„Az eleje nagyon kemény volt, de nem lógattuk a fejünket, hanem összefogtunk, és mindenki űzte-hajtotta a másikat" – nyilatkozta a dallasi edző, Rick Carlisle a győztes meccs után.

NBA-RÁJÁTSZÁS, NYOLCADDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
Atlanta Hawks–Orlando Magic 84–81 (23–18, 19–18, 20–19, 22–26)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2, az Atlanta javára
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
New Orleans Hornets–L. A. Lakers 80–98 (16–18, 18–22, 23–29, 23–29)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2, a Lakers javára
Portland Trail Blazers–Dallas Mavericks 96–103 (27–19, 16–33, 19–23, 34–28)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2, a Dallas javára
A RÁJÁTSZÁS MÁSODIK KÖRÉNEK PÁROSÍTÁSA
KELETI FŐCSOPORT
Chicago (1.)–Atlanta (5.)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–0
Boston (3.)–Miami (2.)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–0
NYUGATI FŐCSOPORT
San Antonio (1.) vagy Memphis (8.)–Oklahoma City (4.)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–0
Dallas (3.)–Lakers (2.)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 0–0
Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
19 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
39 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája